Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
I. rész Hittani szempontból
társalgás köszörükövén kisimított egyéniségek; valamint azt is tudta, hogy sok együgyü prédikátornak erkölcsi jelleme erkölcsi méltánylásra érdemes volt, ha szinte nem tudták is magukat az illdényes szabályokhoz módosítani. Ezért soha sem lehetett őt látni gőgösen vagy lenézőleg, bármclly prédikátor vagy prédikátoriéval társalgásában; sőt mindent elkövetett a mi módjában volt hogy irántuki szívességét tettleg is bebizonyítsa. Azon nehány forintot, mit mint Superintendens az egyházkerületi pénztárból húzott, az utolsó fillérig visszaadta a prédikátoroknak, kiket minden gyűlés alkalmával meghívott asztalához. - De továbbá tudta azt is, mikép felekezetűnk prédikátorait, illyenckké, a jó Istenen kivűl, senki más nem képezte; hogy közöttük semmi testületi szellemkapocs nem létezik; s hogy a legnagyobb részt, százból legalább is kilencvenkilencet, egyedül az elélhetés vitt a prédikátori hivatalba, s az illyeneknek mélyebben fekszik szivén a kenyér, mint akár önmagának és a népnek vallásossága, akár a protestáns felekezetnek szellemi fejlődése és virágzása. - "Ő pedig, - mint százszor mondá - "azt óhajtja, hogy minden prédikátor teljesen értse meg és érezze hivatását; mert ekkor, és ekkor aztán bizonyosan, méltó tisztelet kiséri őket, s a prédikátori pályára nem csak kénytelenségből és nem csak ollyanok fognak lépni, kik máskép elélni nem tudtak, vagy legalább nem éreztek magukban annyi ügyességet, hogy a nagy világ piacára is ki merjenek állani: de ollyanok is, kiket az ügy lelke vezérel. Már pedig csak akkor lehet a felekezet crőbeni növelkedését reményiem, ha egyházi 76
