Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

Bevezetés

áldozatok az ég és fold istene előtt. Lélek ő. Lélekben és igazságban kell tehát öt imádni, és imádása nincs sem ierusálemi sem más templom helyéhez kötve." Izrael nemzete, egymagát állítja Isten választott népéül; s ez erős bosszúálló nemzetisten gyűlölni és gyilkolni parancsolja a föld többi népeit. Rómának világurává lett büszke polgárai, milliomonként hajtották rabszolgai járom alá a meghódított népeket; - s az emberi nemzet fele része, a nőnem, közzé sem számíttatott az emberek számának; emberi jogok nélkül éltek ők, úgy a Sidók mint a pogányok között. S ezen országos és birodalmi kormányszervezet ellenében felemelkedik egy tan - hirdettetve jelentéktelen egyének által, melly tannak a világ öszves kormánylatát megváltoztató eszméje azt mondja: "Isten, egyik nemzetnek sem kizárólagos istene. Ö az öszves emberi nemzet Atyja, kiben minden emberek, nemre színre nemzetre való különbség nélkül, testvérek. Bizonyára! leborúlván leborúlva kell imádnunk az Örök Bölcsességet, kinek áldó gondviselése alatt, olly óriási erők ellenében, diadalt vívtak ki az egyszerű de igazságos és boldogító eszmék. Bizonyára, fenséges és dicső a keresztyén hitrendszernek a nem keresztyén társadalomrai befolyása és győzedelmes hatása. Mig a keresztyén hitrendszer; a keresztyénség első korszakában, illy áldólag működik és hat a nemkeresztyén társadalmak életére: azalatt, önmagára a keresztyén társulatra nézve, az Eszményiség szertelenné válik, s túlcsapván az emberi ész elibe szabott korlátokon, szertecsapongásában eltévelyedik. A 42

Next

/
Thumbnails
Contents