Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

III. rész Egyházkormánylat

is nyugtatványozott - visszaadta. Az esperest aztán következett évi canonica visitatiókor ismét minden ekklézsiába elvitte az ivet, s miután minden ekklézsia láttamozta, betétette az egyházvidéki levéltárba. Az egyházkerületi pénztámok mind a bevétel mind a kiadás felől tartozott évenkénti számadása mellé táblás kimutatást is készíteni, s ez a fő jegyző által XIII példányban az illető egyházvidéki tanácsoknak megküldetett. Az éképen évenként begyült agentialis pénzöszveg körülbelül felment egy pár ezer ezüstforintra s a folyó költségeket fedezni rendesen elbírta, sőt néha néhány forintnyi öszveg a tőkéhez is csatoltathatott. Voltak azonban rendkívüli költségei is, például az országgyűléseken hitfelekezetünk részéről szolgálatot tevő prédikátor költségeinek fizetése. Ennek napdijja 4 négy forint, inasának napdijja 1 Ft. volt; s az egész öszveg 7/20 részét egyházkerületünk fizette. A közelebbi évek alatt 1825-1849-ig sok és hosszas országgyűlések voltak, azért ezen rendkívüli költség tetemesen megviselte az agentialis pénztárt, annyira, hogy adósságba is esett, s tőkéjéből mintegy ezerforintot kellett elszakítania az adósság befizetésére. Az egyházkerületi pénztámok kezelése, s az egyház­kerületi tanács rendelkezése alatt állott továbbá az úgy nevezett s e cim alatt külön vezetett ..Zsóltár pénztár”. Már fentebb előadtuk, mikép gyűlt fel az eladott zsóltárpéldányokon nyert krajcárokból e pénztár öszvege, mintegy 24.000 huszonnégyezer ezüstforintra. Ez egész öszveg kötelezvényeken volt tőkésítve, s a tőke évenkénti 338

Next

/
Thumbnails
Contents