Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

III. rész Egyházkormánylat

lelkipásztorok birájokká tették magukat, és ez által a Kánont megrontják. Hogy tehát az többé meg ne történjék, s az Ekklézsiának joga is sértetlen maradion:

4. A mely ekklézsiának a lelkipásztorra panasza van, jelentse azt a vidékbeli esperestnek, ki a panaszt megvizsgáltatja és az e.h. vidéki tanáccsal együtt megítéli. Ha az ítélet oda megyen ki, hogy az ekklézsiának méltó oka van lelkipásztora elbocsátására: akkor és nem elébb van joga az ekklézsiának kimondania, hogy lelkipásztorát nem marasztja.

„Mert a XXII-ik Kánon szerént, valamint az esperest az ekklézsiába ennek akaratja ellen lelkipásztort nem rendelhet; úgy az ekklézsia is az esperest és e.h. vidéki tanács tudta s megegyezése nélkül sem lelkipásztort nem vihet, sem azt hivatalától el nem mozdíthatja.

5. A marasztás, valahányszor a Kánonok értelme ellen a lelkipásztorok becsületének és szükséges tekintetének kissebbitésére, és mintegy a lelkipásztorokoni uralkodásnak mutogatására, többnyire egy két ember izgatásából gyakoroltatik: szent vallásunknak gyalázatára és egyházi rendtartásunknak más vallásbeli felekezetek előtt megutáltatására szolgál. Az e.h.ker. tanácsnak tehát, midőn ezen szokás gyakorlását meg nem szorítja, célja az, hogy a visszaéléseknek elejét vegye, illendő s törvényes rendet tartasson, mely nélkül egész társaságunkra nagykár és veszedelem következhetnék.

íme! ezen szabályban mennyire tiszteletben van tartva, mind az ekklézsiai mind az egyházvidéki mind az egyházkerületi

308