Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
Egyházkelés Egyházkelésnck nevezik némely liturgialis íróink, jelesül Fábián, az ő Prédikátori Tárház cimü munkájában, azon szertartást, melyek a gyermekágyból felgyógyult anya, Istennek a templomban a lelkész közbejöttével hálákat ad. Debrecenben nem volt egyházkelési szertartás, s alkalmasint sehol sem a tiszántúli egyházkerületben. A felgyógyult asszony, öt vagy hat héttel szülése után elment a templomba, - leginkább Szombaton délután - könyörgött a több hívekkel együtt. Ebből állott hálaadása. De semmi egyházi szertartás nem segítette egyéni szándékában. Egyházunk lelkészeinek e tekintetbeli hanyagságát, mondhatnám lelketlenségét én komolyan kárhoztatom. Népünknél oly általános azon szokás, miszerént a gyermekágyból felkelt asszony sehová sem ment udvarából ki, mig előbb templomba nem ment hálákat adni, hogy azt, ki ezen szokást elég botor lett volna megtörni, köz megvetés kisérte volna. A szokás saját jelentést tulajdonított ez igéknek "N.N. asszony már volt, vagy nem volt, a templomban." Mindenki azt értette ez igék alatt "N.N. asszony már elmúlt hat hetes gyermekágyas, s már ki is jár." - És ez általános szokást az egyházi és erkölcsi élet javára fel nem használták lelkészeink. Sőt kivált a debreceni lelkészek, nem egyszer botránkozásba hagyták esni az ily nőket. Ugyanis a hála legszentebb érzeményeitől áthatott keblű nő, a helyett hogy édesen ömlenghette volna háláját, egy hebehurgya ifjút, két három éves diákocskát talált templomban - mert a debreceni lelkészek soha 261
