Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

Jézus Krisztus a szentséges végvacsorát megírták azt az Evangyelisták, s Pál Apostol, illyetenképen: - ekkor felolvasta a bibliából az ide vonatkozó igéket. A bibliai igék felolvasását követte az úrvacsorái elmélkedés. E beszédet a lelkészek rendszerént olvasni szokták. A kitűnőbb tehetségű, a szónoklatuk által kellő hatást előidézni kívánó lelkészek, azonban, könyvnélkül mondták. Az elmélkedés bevégzését követte a Liturgikus könyvben levő szabályszerű könyörgés; ezt pedig a meghívás illy módon: "És most immár jöjjetek el, valakik timagatokat kellőleg elkészitétek, s járuljatok e szent asztalhoz, isteni félelemmel és szép renddel..."

A népesb gyülekezetekben, hol több lelkész vólt, kettő szolgált az úrasztalánál. Egyik osztotta a kenyeret, másik a bort. Némelly ekklézsiákban felvólt hatalmazva egyik vagy másik tanító a bor kiosztására, épen olly módon, mint fentebb említők ugyanezeknek a keresztségi sákramentom kiszolgáltatásárai felhatalmaztatását. Az illy tanítók neveztettek Exmissusoknak. Oka az exmissiónak a gyülekezet népessége; a mennyiben a lelkész egymaga rendkívül hosszú ideig végezhette volna el az úrvacsoraosztást.

Előbb a férjfiak, azután az asszonyok részesültek az úrvacsorában.

Mig a kommunikálás tartott: azalatt a székeikben ülő hívek részént elmélkedtek s imádkoztak, - a Zsoltár mellé nyomtatott vagy más könyvekben például a "Keresztyén Tanításban" foglalt vezérpéldányok szerént, - részént énekeltek.

250