Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
b./ Parokhialis háznál. Azonfelül, hogy vallásos-erkölcsi kötelességéül tétetett hitfelekezetünk tagjainak, a legnagyobb gonddal lenni, nehogy csak egyetlen egy kisded is kereszteletlenül haljon meg, annyival inkább hogy kereszteletlenül éljen: a világi kormánylat is parancsolatba adá ki, minden szülötteknek - az illető felekezet hitcikkjei és szertartása szerénti - megkereszleltetését, s egyszersmind anyakönyvbe beiratását. A kettős meghagyásból önkényt következeit, hogy ha a kisded akár éjjel akár nappal rosszul lett, s félő volt hogy előbb megtalál halni mintsem templomba vitethetnék: illy esetben a bába, valami rokonnak vagy szomszédnak kíséretében, mind éjjel mind nappal tartozott a kisdedet bármelly időpontban elvinni a lelkészhez, ki is a keresztelést tüstént végrehajtotta saját szobájában. Továbbá, némelly nagyobb területű ckklézsiák halárán, tanyákon, majorokban, erdőkben, számos családok kivül laktak. Az illyenek kisdedei is, mikor a helységbe behozattak, egyenesen vitettek a parokhialis házhoz. Voltak olly esetek is, midőn valamelly házaspár elakarta kerülni, a szokássá vált lakomázást, s a nélkül hogy a keresztszüléken kivül mással tudatta volna felküldötte kisdedét keresztelés végett a parokhiára. Általában kinek kinek tetszésétől függött, templomban, vagy saját háznál vagy a parokhián kereszteltesse-e kisdedét. - Olly ekklézsiákban, hol több lelkészek voltak, pédául Debrecenben, azon rendtartás követtetett, hogy az egész ekklézsia héti parokhusául mindig a nagytemplomi 233
