Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

már ekkor negyedik heti gyermekágyas - egy narancs szin bársonyteritékű pamlagon feküdt violaszin nehéz selyem könnyűöltözetben, s előtte gyönyörű szőnyegen szarvasbőr vánkoson feküdt a bepólyált kisded. - Kettőjük között vólt az asztalka a keresztelő edénnyel, s én annál mint illető helyemen állottam meg. Rövid ima után, a menekülés körülményeihez alkalmazott beszédet mondván, midőn már maga a keresztségi szertartás következett s a keresztanya a kisdedet karjára emelte, úgy vólt elérzékenyülve az egész vendégsereg, s főleg az apa és anya, hogy a berekesztő hálaadásnak s könyörgésnek minden legkisebb igéje behatott a velőknek megoszlásáig. Végződvén a szertartás, az édesanya mély sóhajjal szorította meg jobbomat, s a keresztanya karjáról átvevén a kisdedet kért hogy ennek homlokát csókolnám meg. Még a szeretet, gyöngédség, s áhitat ekkép működének az anyai kebelben, a méltóságos úr habzott, mikép nyilatkoztassa ő is méltánylatát a hivatalos szolgálatért, végre előlép a vendégek sorából s kezében tartván két tiz tiz forintos bankjegyet egész önelégültséggel s nagy pátosszal igy szól. "Én csak ezt az egyiket szántam vólt Önnek, de olly szivemig hatott beszédet mondott Ön, hogy ime még a másikat is mellé teszem" s nyújtotta a két kitárt bankjegyet hogy tegyem el. - Láttam, hogy jó indulat ragadta az uraságot e tettre, de egyszersmind azt is éreztem, hogy ollyanformán tett velem, mint szokott a jó cigánnyal, ha az tetszése szerinti nótát talált húzni; szerettem volna a bankjegyeket ott tüstént öszvetépni, s iszonyú erőlködésembe került az illem határain belől maradni. Elvettem tehát a bankjegyeket s letettem a

230