Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
A Sákramentomok kiszolgáltatása Minden társulatnak vannak bizonyos jelvényei mellyek a társulati tagoknak felvétetését, beavattatását, s a társulatbani folytonos megmaradását, külsőkép bizonyitják s megerősítik. Illy jelvények némelly társulatoknál például a kezetfoeás. az oklevél, a társulati gyűlésekeni megjelenés, bizonyos célra irányzott működésbeni részvét. s.a.t. Tekintve a helvét hitvallású reformált keresztyén felekezetet, mint társulatot: ebbe a tagok magának az isteni vallás szerzőjének Jézus Krisztusnak meghagyása szerént keresztséé által vezettek be, hitökrőli személyes vallástétel mellett avattattak fel, s a társulatbani folytonos megmaradásukat azzal bizonyították meg külsőkép, hogy a keresztyéni szeretet testvéri vendégségében, a Jézus Krisztus által önhalálának emlékezetére rendelt szentséges Végvacsorában koronként részesültek. És e kettőn, t.i. a Keresztségen és Úri Szent Vacsorán kívül, több jelvénye, - sákramentoma - nem volt a reformált keresztyén felekezetnek. E két sákramentomnak azonban a társulati jelvény-erőn kívül, a hittan tulajdonított még tisztán vallásos erőt is; jelesül, mindkettő azt ábrázolta s arról tőn látható bizonságot, hogy Isten irgalmassága, mind az emberi gyarlóságnál fogva elkövetett, de igaz megbánás és igaz megtérés által némileg mintegy kiengesztelt bűnöket, mind az első szüléink által ránkszállott eredendő bűnöket, ingyen kegyelemből, - (:nem azért mert megkeresztelkedtünk és úri Szent vacsorával élünk, melly szertartásoknak bűntörlö ereje nincs, 219
