Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)
II. rész Szertartási szempontból
Hétköznapok A Hétköznapi isteni tisztelet egész egyházkerületünkben állott, éneklésből s könyörgésből. A szokály igy vólt. A Kántor elmondván a gyülekezettel együtt fennállva, az Invocationalis éneket, utánna még énekelt a nép, leülve, három négy verset a kijelelt énekből. Ezután a lelkész könyörgött vagy Szikszaynak már fentebb említett Lelki Áldozatából, vagy Ángyánnak Közönséges Templombeli Imádságos Könyvéből. A könyörgés után "Mi Atyánk" következett. Ez után berekesztésül öt hat sor ima. Minek végződésével a Kántor egy legfeljebb két verset mondott a néppel együtt. - Néppel együtt? - Igen, ott a hol vólt. Mert általában véve annyira el vólt hanyagolva a hétköznapi isteni tisztelet, hogy ezen alig jelene meg egy két ember. A honnan a lelkészek némelly falukban nem is harangoztattak délután, sőt voltak helyek hol reggel sem vólt isteni tisztelet egész héten keresztül kivált nyári hónapokban. - Valyon a gyülekezet tagjaiban vagy a lelkészekben vólt-e a hanyagság oka: bajos vólna elhatározni. Én mint minden egyházi hanyagságnak úgy ennek is okát, inkább a lelkészekben keresem. Legalább a debreceni lelkészekről bátran merem állítani, hogy e tekintetben szerfelett hanyagok voltak. Hivataloskodásom ideje alatt egyetlen egyszer sem történt, hogy hétköznapi délutánon valamellyik prédikátor maga szolgált vólna, rendesen vagy káplán, vagy ha ez nem vólt, kollegyiumi ifjú végezte azt. Mentségül azonban fel lehet hozni, mind azt, hogy délutáni órákon halotti temetésekkel valának legtöbbször elfoglalva, mind azt, hogy a hét 216
