Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

II. rész Szertartási szempontból

Nem lehet említés nélkül hagynom, mikép ugyanezen alamisnálkodás által, a keresztyéni munkás szeretet, a legáldásdúsabb jótékonyságot gyakorolta. így jelesül Debrecenben, a templomi alamisnálkodás, részént számos tanúló ifjakat, úgynevezett alumnusokat, élelmezett a főiskolában, részént az árva gyermekeknek ruházására s taníttatására megkivántató költségeket fedezte. Valóban, ki mind ezeket megfontolja, nem lehet némi szent bosszankodás nélkül látnia, ha a lelkész csak immel ámmal, csak fél vállról, szórja el a lelketlen szavakat, holott illy hatékony befolyású szertartás körül nem csak a szavakba de még a betűkbe is keresztyéni szent tüzet kellene lehellenie. Debrecenben az alamisnálkodásrai felszólítást, egyébkor is ugyan de kiváltkép némelly innepeken, a legnyomatékosb szentirási igékbe szokták foglalni a lelkészek; s ezen modor, nem csekély erejű emeltyűje az adakozási buzgalomnak.

Azt, hogy az alamisnálkodás, és az ezzel ikertestvér, az önkénytesen elvállalt adakozás, egyházunk társalmi életében "nervus rerum gerendarum", tudja minden prédikátor, minden tanitó, minden kurátor, minden egyházfi, sőt minden tagja az ekklézsiának. Templomaink, iskoláink, a buzgó hívek filléreiből épültek; belső embereink évdijjait az önkénytesen elvállalt szívélyesség teljesítette. Mihezképest én előttem mindig

megfoghatlan volt, mikép lehetnek a prédikátorok olly hánydelvesdel modorának az alamisnálkodás hirdetésénél; holott a modortól olly nagyon sok függ. Én legalább, minden illy hirdetési alkalommal, méllyen éreztem, hogy mind magamnak s

188