Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről (1855) - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 5. (Debrecen, 1996)

Könyves Tóth Mihály önéletrajza

kezdett jó apám és éppen oly ügyes, mint szorgalmas anyám gazdálkodása segélyével Isten áldása mellett, szépen haladt a vagyonosságban s ennek köszönhettük mi, hat gyermekei, hogy bennünket igazán nemesen és szerencsésen fölnevelhettek, sőt még anyagilag is négy-négy ezer forintnyi örökségben részesíthettek.

Hogy szüleim a kor műveltségének színvonalán állottak, csekélységnek látszik és mégis nagyjelentőségű adatokkal bizonyítom. Ugyanis ezidőben Debrecenben csak 11 emeletes ház volt, s ők ilyennek építésére vállalkoztak. Továbbá ezidőben az egész városon csak nyolc kocsi vagy hintó volt, s ők szereztek. Ezenkívül zongorájuk is volt akkor, midőn az egész városon még csak három zongora volt.

De legjobban kitűnik mind mély belátásuk és tapasztalati bölcsességük mind a kor műveltségének színvonalán állásuk abból, hogy miképpen nevelték gyermekeiket, három fiút, három leányt, kik mind csak örömöt adtak a jó szüléknek.

Itt e helyen, én csak a magam neveltetéséről írok.

Mintegy ötéves valék, midőn mellém egy rokonunkat, theologusdeák Józsefet a házhoz fogadták. Ettől tanultam meg olvasni, imi s hatéves koromban mentem a középiskolába, hol első tanítom valami Berkesz Péter nevű geniális ember volt. Megfoghatatlannak látszik a ma élők előtt, pedig valósággal úgy volt, hogy az első elemi osztályban egy tanteremben 500-nál több gyermek volt. A tanító az iskolásgyermekek egész seregével bejárta a város utcáit. Öt-hat fiú dobot vert, öt-hat zászlótartó volt, a dobolás megszűnte után a gyermeksereg dalokat énekelt. A nép mindenütt kitódult az iskolázható gyermekek felcsaptak az első fiú előtt iskolásnak s a tanító beállította őket a sorok közé. Én nem hiszem, hogy ez időben csak egy gyermek is lelt volna, ki iskolában nem tanult.

A második osztály elugraltták velem s a harmadik osztályba promoveáltak. Itt egy jó, de legalábbis 28-30 éves tanítom volt s a deákság az öreg Mészárnak hívta. Ez szerelmes volt legidősebb leánytestvérembe Juliskába s ez oknál fogva igen jó volt dolgom ez osztályban.

így haladtam tovább-tovább, míglen a gymnásilis V. osztály bevégzése után, a német nyelv tanulása végett Kassára küldött édesapám valami Ellinger nevű nyomdászhoz, kinek egész családja olyan német volt, hogy egy tag sem tudott egy betűt is magyarul.

10