Góbi Imre: A Magyarországi Ág. Hitv. Ev. Egyetemes Egyház Levéltárának jegyzéke. Elenchus. Budapest 1912-1915.

I-ső kötet, 1791. évig

88 I a 26; II. Lipót (?) levele Pálfy-hoz a koronázás idejéről s a koronázási diplo­máról. [ném. más. ívr. 11.] 9. 1780—1785. Kérvények és rendeletek gyűjteménye: 1. Helyt, tanácsi ren­delet : az ev. lelkészek lakóhelyükről csak útlevéllel távozhatnak. 2. Ugyanaz, előfordult esetekből kifolyólag. 3. A hatóságoknak a katli. gyermekek vallási nevelését illetőleg. 4. Nógrádmegyéhez, hogy az evangélikusok a a plébánosnak milyen dáciával tartoznak. 5. Ugyanahhoz a Nagylibertsére, Podretsányba és Csebrézóra bevezetendő plébánosok ügyében. 6. Felső­petényiek kérelme Nógrádmegyéhez, hogy a nőtincsi plébános jogtalan követelődzései ellen benyújtott kérvényüket pártolja. 7. Helytartótanácsi rendelet Zetnplénmegyéhez, hogy a monoki plébánost azért, hogy az evangélikusoktól párbért csikart ki, dorgálja meg. 8. Mind a két feleke- zetbeli prot. kérelme Nógrádmegyéhez, hogy némely ráfogások ellen őket vegye védelmébe. 9. Helytartótanácsi rendelet Nógrádmegyéhez a nőtincsi plébános ellen a felsőpetényi evangélikusoktól követelt teljesít­mények miatt. 10. Helyt. tan. rendelet idegenek megesketése körül köve­tendő eljárást illetőleg. 11. Nógrádmegye és nemes Trajtler János között a szügyi kastély és telke ügyében kötött szerződés. 1754. okt 12. 12. Mindkét felekezetbeli prot. kérvénye II. Józsefhez, hogy helyezze vissza őket vallási és politikai jogaik teljességébe. 13. A pápa állítólagos levele II. Józsefhez. 1782. 14. A császár válasza. 15. Helyt. tan. rendelet, mely eltiltja az akatholikusoknak, hogy magánvallásgyakorlatra jogosított helye­ken, vagy leányegyházakban a halottat énekszóval kisérjék ki, vagy a templomon kívül beszédet tartsanak. 1784. 16. II. József rendelete, mely- lyel gr. Forgács nyitrai. főispánt méltóságától megfosztja. 1784. 17. Helyt, tan. rend. a nem katli. pároknak a templomokban való kihirdetése ügyé­ben. 1784. 18. Ugyanaz ugyanabban az ügyben. 1784. 19. Ugyanaz a dispenzatio ügyében. 1784. 20. Két helyt. tan. leirat pár sornyi kivonata. 21. Ugyanaz a gyermekek vallási neveléséről. 22. Offertorium, alamizsna­gyűjtés 23. Úrvacsora ügyében, [lat. más. ívr. 321.; all. Józsefhez intézett kérvény ném.] 9. 1780. Helytartótanács két leirata az iskolák ügyében: A ceglédi evan­gélikusok nem járhatnak a ref. iskolába, mert az evangélikusok a plébá nos alá tartoznak. 1780. ápr. 17. A veszprémi prot. lakosok viszonya az ottani nemzeti iskolákhoz. 1780. jan. 18. [lat. más. föl. 21.] 10. 1780. Óbudai reformátusok felségfolyamodványa templomuk ügyében s a rávonatkozó helyt. tan. leirat, [lat nagyfok41.] 10a 1780. Helytartótanácsi rendelet, mely eltiltja az egyházi célokra (templom-, paplaképítésre) való gyűjtést. A másik az ev. lelkészeknek útlevél nélkül való járás-kelést tiltja el. [lat. más. 4-r. 21 ]

Next

/
Thumbnails
Contents