Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)

2021-02-01 / 139. szám

JIDDISKÁJT | EMLÉKEZÉS egység | 2021 FEBRUÁR 20 Yudi Dukes a betegsége ideje alatt is reményt és megnyugvást nyújtott másoknak. Felesége, Sarah szó szerint eget-földet megmozgatott érte. A nehéz idő­szak alatt különböző, spiritualitást erősítő akciókkal igyekezett érdemeket szerezni férje számára. A zsidó férfiakat arra biztatta, hogy imádkozzanak tfilinben Yudi gyógyulásáért. Kérésére emberek ezrei vállaltak magukra újabb és újabb micvákat, fényt hozva a vi­lágba. Áprilisban hirdette meg a tfilinrakás micváját, mert akkor Yudi sajnos már négy hete nem tudta tel­jesíteni ezt a parancsot a betegsége miatt. Sarah az ő nevében azt kérte minél több 13 éves korát betöltött zsidó férfitól, hogy amennyiben nem szokásuk tfilint kötni, most, Yudi gyógyulásának érdemében tegyék meg. A hászid mesterek, így a lubavicsi Rebbe tanítása sze­rint a tfilin megvédi az embert a bajtól. Csakúgy, mint a katonát megvédi a fegyvere háború esetén, úgy védi a zsidó embert is a tfilin veszélyes időkben. A zsidó nőket a szombati gyertyák fellobbantására ösztönözte. Kérésének nagyon sokan tettek eleget, Ber­lintől, Ruandáig vállaltak magukra micvákat az embe­rek, hogy ezzel is elősegítsék a rabbi felépülését. Hászid zsidóként Yudi nem csapásként élte meg a vele történteket, hanem spirituális kihívásként. „Ez az egész nem ellenem, hanem értem történt. Sokkal erősebb és mélyebben hívő ember lettem. Úgy gondolom, hogy Isten adott még egy esélyt az életre. Most úgy érzem magam, mint egy kisbaba, aki felfedezi az élet örömeit. A víz, ahogy lefolyik a torkomon, a mozgás élménye – ezek mind olyan dolgok, melyeket újdonságként élek meg, s melyekért hálával tartozom” – mondta. Emlékezetes pillanat volt, amikor 2003-ban a Szigeten (akkor Pepsi Sziget) az akkori belügyminiszter látoga­tást tett a Zsidó Sátornál és – nem tájékozódva előre a zsidó szokásokról – kezet nyújtva szerette volna üd vözölni az őt köszöntő bóchert, aki mosolyogva, vég telenül kedvesen próbálta angolul elmagyarázni ne ki, hogy mi a szabály. Végül Oberlander Báruch rab bi sietett a segítségére és magyarul elmondta, hogy vallásos zsidó férfi nem érint meg olyan hölgyet, aki nem közvetlen rokona. Ez a nagyon türelmes, udvarias bócher Yudi Dukes volt. A rabbi hozzátette, hogy a Chábád filozófia egyik alapvetése, mely szerint arra kell törekednünk, hogy az agyunk uralja a szívünket, nagy segítséget jelent a számára. „Ha komolyan elhatározunk valamit az elménkben, akkor szinte bármit elérhetünk. Ezt én nap mint nap átélem. Amikor a légzésem hirtelen túl szaporává válik, elhatározom, hogy lelassítom, s ez így is történik. A későbbiekben igyekszem majd ezt kiterjeszteni az életem minden területére” – mondta. KÉZFOGÁS A BELÜGYMINISZTERREL Zsidó sátor a Pepsi szigeten, 2003. augusztus

Next

/
Thumbnails
Contents