Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-12-01 / 149. szám
KILE | KULTÚRA egység | 2021 DECEMBER 28 „Meghalni ifjan nem akartam...” SZENES HANNA MINT KÉPREGÉNYHÕS Képregény formában dolgozta fel a MAZSÖK (Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány) Szenes Hanna életét. A Kemény Ferenc Nemzetközi Kiadó által megjelentett kiadvány célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a cionizmus történetének legendás alakját. STEINER ZSÓFIA ÍRÁSA tak: a zsidókat mentő szuperhősök és a velük szemben álló Hitler mint klasszikus szupergonosz jellemző ezekre a művekre. Ezek között még kevés, amelyikben történelmi hűségre törekedtek volna az alkotók, ám a ’70-es évekre kialakult egy elvárás az események megjelenítése kapcsán: „a Holokausztot az adott művészi forma lehetőségeihez mérten hűen, a komoly hangvételt és a halottak iránti tiszteletet szem előtt tartva kell megjeleníteni” – írja Hegedűs Anikó. Ebben a korban született a legismertebb holokauszt-képregény, a Maus, melynek megalkotására Art Spiegelmant „idősödő apja múltjának megörökítése vezérelte”. Spiegelman Pulitzer-díjat kapott a kétrészes „graphic novel”-ért, mely elsőként „megmutatta a közönségnek, a képregény nem csak szuperhősökről szólhat. Komoly fogadtatásához biztosan hozzájárult a holokauszt-történet jelentősége, valamint a gyerekesnek tartott képregény-műfaj és a komoly téma közötti feszültségek kiaknázása.” A 2000-es években – részben a Maus sikere nyomán – egyre több holokauszt-képregény készült. Ezek között találunk magyar vonatkozásút is: Miriam Katin 2006-os A We Are On Our Own (Magunkra vagyunk hagyva) című képregénye a szerző KÉPREGÉNYEK A HOLOKAUSZT-IRODALOMBAN Képregényekre gondolva olyan művek jutnak eszünkbe, amelyek elsősorban gyerekeknek, legföljebb kamaszoknak szólnak, a valóság azonban az, hogy a 19. században elterjedté vált műfaj bőven kínál felnőtteknek szóló tartalmat is. Mégis nehezen tudjuk elképzelni, hogyan kapcsolódhat össze a II. világháború és holokauszt története a képregénnyel. Hegedűs Anikó 2013-ban megjelent Szuperhősöktől az egerekig? Holokauszt-ábrázolások a képregényben című tanulmányában tekintette át a holokauszt-képregények II. világháború idejétől napjainkig ívelő történetét. „A legelső Holokauszt-képregény különlegessége, hogy 1942-ben egy koncentrációs táborban született. Gurs-ban Franciaország 1940-es német megszállását követően alakult koncentrációs tábor, ahol más franciaországi táborokhoz hasonlóan engedélyezett volt némi művészeti tevékenység.” Az itt készült és fennmaradt alkotások között szerepel Horst Rosenthal képregénye, a Mickey au Camp de Gurs. Rosenthalt, aki a művében elsősorban a „rendszert létrehozó rendelkezéseket és az ehhez szükséges papírmunkát mutatja be, amely rengeteg ember szenvedését képes volt elpalástolni”, Auschwitzban gyilkolták meg még abban az évben. Egészen más az Egyesült Államokban született képregények narratívája. Ezek a háború alatt és után is az amerikai katonák hősiességére fókuszál-FORRÁS: MARVEL.COM Amerika kapitány kiüti Hitlert FORRÁS: ALOMGYAR.HU