Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)
2021-12-01 / 149. szám
2021 DECEMBER | egység 23 TÖRTÉNELEM | JIDDISKÁJT FOTÓK: DEMECS ZSOLT, HORVÁTH ATTILA, ZSIDO.COM ARCHIVUM Hanukai lángok az egész országban „Mindannyiunk mögött ott van közel két év, ami az egész világot és a mi életünket is megváltoztatta. Fantasztikus érzés, hogy újra itt tudunk lenni és szabadon tudjuk ünnepelni a Hanukát” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Köves Slomó rabbi a debreceni köztéri hanukai gyertyagyújtáson összegyűlteket az ünnep utolsó estéjén. És valóban nem mindennapi élmény volt újból személyesen együtt ünnepelni. Hiszen akár esett, akár fújt, a Nyugati téren összegyűltek az emberek, énekelve, táncolva hirdették a Hanuka csodáját, ugyanott, ahol először 24 éve lobbantak fel Magyarországon az ünnepi lángok köztéri hanukijában. A Hanukorcsolya több embert vonzott, mint bármelyik más évben. Hanukai lángok égtek Újbudán,a Várnegyedben és más fővárosi helyszíneken, valamint Budapesten kívül Szentendrén, Miskolcon és Debrecenben. Kínáltak programokat kicsiknek és nagyoknak, kültéren és beltéren egyaránt. Ahogy gyarapodtak a fények, úgy gyarapodott az öröm. Fogytak a fánkok és a látkeszek, pörögtek a trenderlik. Adja az Örökkévaló, hogy sok hasonlóan csodás ünnepet tölthessünk együtt, izgalmas programokkal, biztonságban és egészségben.