Egység, 2021 (31-32. évfolyam, 138-149. szám)

2021-08-01 / 145. szám

KILE | TÖRTÉNELEM egység | 2021 AUGUSZTUS 28 Világhírű tudós zsinagógáját avatták újra Berettyóújfalun Több mint félmilliárd forintból állították helyre teljes pompájában Berettyóújfalu egykori köz­ponti zsidó imaházát. A zsinagóga falai között mostantól kulturális programok lesznek, de az épülettel a korábban ott szolgáló Blum Ámrám rabbi csodás emlékezete is visszatér – így a kelet-magyarországi zsidó zarándokturizmus is vonzó desztinációval gazdagodik. A BENNEM ÉLŐ EREDET BESZÁMOLÓJA A Berettyóújfalun született Makk Károly filmrendező és Konrád György író emléke mellett június­ban vette kezdetét a Hajdú­Bihar megyei település zsidó kulturális örökségének újabb fejezete. Ekkor ugyanis hivatalosan is újból átad­ták az 1903­ban Weiszmann Béla nagyváradi építész által tervezett zsinagógát. Makk családjának hatása (a város első filmszínházát Makk Kálmán – a rendező édesapja – indította el, és az intézményt a 15 ezres városban a mai napig Makk Kálmán Mozi­nak hívják) mellett Konrád apjának sikeres vaskereskedése legalább annyira meghatározó a hely zsidó múltját tekintve. Annál is inkább, mert a most felújított zsinagógát év­tizedekig csak úgy becézték, hogy a „vasáru raktár”, ráadásul a világhírű magyar író, Konrád György tehetős családja is az épület közvetlen szom­szédságában lakott. RÉGEN IS IMPOZÁNS VOLT Az esemény egy több éves tervezé­si és munkafolyamat ünnepélyes lezárása volt. Az Európai Uniótól pályázott 495 millió forintnyi ösz ­szeg mellett a magyar kormány 275 milliós támogatást adott ahhoz, hogy elkészülhessen az esztétiká­jában kissé a brit Tudor­stílusra is emlékeztető épület. A kívül­belül újjávarázsolt há­romszintes zsinagóga mellett egy re ­ cepciót, kávézó­ajándékboltot, rak­tá rakat, mellékhelyiségeket magá­ban foglaló új, modern épületet is fel húztak. Mindezt egy átmeneti „köz lekedő” köti össze a főépülettel. Berettyóújfalu leghíresebb taní­tó ja Blum Amram rabbi volt, aki csaknem negyedszázadon át szol­gálta a helyi közösséget – igaz, 1907­es halála miatt mindössze alig négy éven keresztül zenghettek ta­nai a több száz fős templomban. Blum Mádon – ami ma a neves rab bik ismert zarándokturisztikai köz pontjának számít – tette le névje­gyét. Az ott eltöltött évek munkája és eredményei miatt emlegetik so­kan őt is egy kategóriában a régió töb bi neves rabbijával. Kimagasló külföldi rabbiknál folytatott tanulmányai után 1864­ben került Mádra, ahol több mint 15 év alatt korának egyik legszeb­ben fejlődő, gazdag közösségét vezethette. Saját jesivát alapított, és az ország egyik leghíresebb bóher­képzőjét irányította, több száz tanít­ványa onnan került több fontosabb városba is. AZ ÚJJÁAVATÁS Blum rabbi hatását többen is feli­dézték a megnyitó rendezvényen, ahol a kormányt – többek között – Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára képvisel­te. A politikus arra emlékeztette a pub likumot, hogy Berettyóújfalu FOTÓK: BENNEMELOEREDET.HU

Next

/
Thumbnails
Contents