Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-01-01 / 126. szám
2020 JANUÁR | egység 7 PORTRÉ | HOHMECOLÓ – Gyerekként mennyire volt fontos a családban a vallás? Számítottak a zsidó gyökerek? – Nemigen tartottuk a zsidó vallást. A harmincas évek végén, negyvenes évek elején nagy divat volt, hogy ma gyarosították a neveket, illetve át tértek a keresztény vallásra. Az én kör nyezetemben is. Meg is kérdeztem apámtól, hogy mi miért nem ma gyarosítunk és váltunk vallást. Azt mondta, majd akkor fiam, ha a zsidókat nem üldözik. Igen, az egy szerű szavak mögött bonyolult és nagyon is valódi tények vannak. Apám nak helye volt a falusi katolikus temp lomban, mert egyszer leégett, és ő finanszírozta az újjáépítését. Gyöngyö sön kivételesen sok zsidó család volt, de sokan elhagyták a vallást. Egyébként apám mindig harcban állt a he lyi zsidó hitközséggel is, mert egy óriá si templomot akartak építeni, s meg is tették, a családok összeadták rá a pénzt. Apám ennek ellene volt, sze rinte nem kellett volna ennyire ra gyogó templomot építeni. Igaza volt szegénynek. A háború után az épületet évtizedekig nem használták semmire, aztán raktár lett. Most, azt hi szem, műemlékké nyilvánították. A sakkozó Polgár lányok édesapja, Pol gár László szintén Gyöngyösről szár mazik, s Polgár Judit néhány éve megkeresett, hogy kapcsolódjak be, mert 25 év után újjáalakult a gyön gyösi Status Quo Ante izraelita hitközség. De én nem szeretnék ebbe be lefolyni. A zsinagógából akartak mú zeumot csinálni. Én a saját szemé lyi ségemben sokkal fontosabbnak érez tem a magyarságot, mint a zsidóságot. Kitartottam emellett akkor is, amikor ebből hátrányom is származott. Az elmúlt években megkerestek egy másik zsidó szervezettől is annak kapcsán, hogy izraeli kezdeményezés ből fákat ültetnének a Szent István parkban. Megkértek, hogy az első fát én ültessem. Nem éreztem, hogy er re lelkileg fel lennék hatalmazva, de azt mondták, nem baj. Így végül meg csináltam. – Hogy vonták be gyerekként a birtok körüli munkákba? – A miénk úgynevezett középbirtok volt. De nagyon belterjesen művelt. Apám, akkori szokás szerint, nem Gyöngyösön végezte a középiskolát, hanem a pozsonyi német gimnáziumban érettségizett. Sok német barátja volt, akikkel tartotta később is a kapcsolatot, amikor ennek még nem volt semmi akadálya. Német módszereket alkalmazott a gazdaságban is. Többek között így építette a majort is. A gazdaság abban különbözött a környék földbirtokaitól, hogy teljesen be volt hálózva mezei kisvasúttal. Ez Magyarországon szokatlan volt, és más logisztikai követelményekkel járt. Sokkal kevesebb lóra volt szükség, sokkal könnyebb volt a szállítás. A két fő termény a búza és a szőlő, illetve a bor volt. A nagy gazdasági válság idején, ami 1928-ban kezdődött és sokkal veszélyesebb volt, mint amit nemrégiben átéltünk, éppen ezt a két terményt elég nehéz volt eladni. Csak annyi búzát lehetett értékesíteni, ameny nyit meghatározott egy bizottság. A többit eozinozták. Az eozin egy festékanyag, amellyel takarmányozásra alkalmassá tették a búzát, de ezután emberi fogyasztásra már nem lehetett használni. Ez óriási veszteség volt. Apám ezért arra gondolt, hogy elkezd kertészkedni. Először telepített hát egy spárgaültetvényt. A spárga akkoriban ismeretlen volt Magyarországon. – Ezt az ötletet is a német olvasmányélményeiből vette? – Persze, hiszen állandóan jártak hozzánk a német szaklapok. Jó döntés volt, a másfél hektáros ültetvény nagyon jól ment. – Nem okozott problémát e vállalkozói, nagypolgári szemlélet azon a Magyarországon, ahol a feudális viszonyok, a feudális birtokrendszer volt a jellemző? – Hát igen. Bár apámnak tényleg nagyon sok barátja volt, sok ellenséget is szerzett. Egyszer megkísérelte a nyolcórás munkaidő bevezetését a gazdaságunkban. Erre behívatta a főszolgabíró, és megfenyegette, hogy bíróság elé állíttatja. Visszatérve: igen, a spárga volt az első, amit a kertészetben elkezdett termelni. Aztán ráállt a vetőmagtermelésre, és nagyon jó külföldi forgalmazó cégekkel állt kapcsolatban. Kettő közülük most is működik: a német F. C. Heinemann és a francia Vilmorin. Ez utóbbinak különösen sok olyan vetőmagja volt, amelyeket növény nyé fejlődve salátának használtak Franciaországban. Apám területe jó, meleg, a Mátra északi szeleitől védett volt, ezért a kései magvak is jól beértek, például a porcsin, amit 10-15 hektáron termelt. – Bejött üzletileg? – Nagyon bejött. Jó üzleti kapcsolatai voltak. Egyszer elmondta ezt Illyés Gyulának is, aki frankomán ember volt, és többször gyűjtöttük együtt Tihanyban a gyermekláncfű levelét, ami Franciaországban, főleg Párizs környékén, kedvelt salátaféle. Illyés ezt mindig maga készítette el, nem bízta az asszonyra. Sok egyéb magot is termelt, de a portuláka, vagyis a porcsin volt a legfontosabb, mert az tényleg jelentős szakismeretet követelt. – Ezt a virágzást rombolta szét a munkaszolgálat, majd a gunskircheni megsemmisítő táborba hurcolták. – A gazdaságunkat kétszer vették el tőlem. Először elvették a nyilasok. Amikor visszajöttem, akkor az 1945. évi első törvény szerint visszakaptam volna száz hektárt, de csak 65-öt kaptam. Elkezdtem gazdálkodni rajta. Mezítlábas emberként, mert nem maradt semmim. Három évig gazdálkodtam. 1948-ban aztán jött egy háromfős csapat a megyei pártbizottságtól. Hoztak egy papírt, hogy „a gazdaságot minden felszerelésével, épületeivel együtt államosítottuk, minden ellenszolgáltatás nélkül”. A minden ellenszolgáltatás nélkül rész alá volt húzva. – A tábor felszabadítását követően egy szanatóriumban gyógyult, ahol egy amerikai magyar tiszt, Kovács százados felajánlotta a segítségét, hogy Amerikába mehessen. A százados azt mondogatta önnek, hogy ne menjek haza, mert nem fog senkit 2020 JANUÁR | egység 7
