Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-12-01 / 137. szám
2020 DECEMBER | egység 33 ÉCESZGÉBER A SÍR TULAJDONOSA MAGA AZ ELHUNYT Fontos megérteni, hogy a sír tulajdonosa nem a hitközség és nem a leszármazottak, hanem maga az elhunyt. Más szóval, igaz, hogy amikor az ember meghal, akkor minden vagyona átszáll az örököseire, de egy dolog örökre a birtokában marad, ez pedig a nyughelye. Ezt senkinek nincs joga ellopni tőle. Amikor a hitközség eladta a sírhelyet valakinek, hogy oda temessék el, akkor attól a perctől kezdve már nem ők diszponálnak fölötte. A hitközségnek és a családtagoknak morális kötelessége gondoskodni a halottak tiszteletéről és a temető ápolásáról, de ettől még nem szereznek jogot, hogy a sírok sorsáról önös érdekek mentén döntsenek. KIHANTOLÁS ESETÉN NEM SZABAD TÖMEGSÍRBA HELYEZNI Megakadt a szemem azon is, hogy felmerült a tömegsírba temetés ötlete, arra hivatkozva, hogy a mosdósi temető esetében is így jártak el. Bár pontos adatok nem kerültek a birtokomba, Keresztes József mosdósi polgármester és mások közléséből tudom, hogy Kaposvártól nagyjából 20 km-re fekvő község temetője elég elhanyagolt állapotba került a ’70-es évekre. A ’80-as évek elején egy szarvasmarhatelep épült ezen a területen, ezért számolták föl a temetőt. Dokumentumok hiányában el tudom képzelni, hogy abban az időben a hatóságok nem kértek engedélyt senkitől, csak határozatot hoztak a temető megszüntetéséről és a kb. 60-70 kihantolt újratemetéséről a kaposvári temetőben. Még ezzel együtt is érthetetlen, miért gyalázták meg az elhunytakat azzal, hogy tömegsírba tették őket ahelyett, hogy egyenként saját méltó nyughelyet kaptak volna – különös tekintettel arra, hogy már akkor is valószínűsíthettek, hogy nem fog túl hamar megtelni az a hatalmas üres temető Kaposváron... Sajnálatos, hogy ez a helytelen döntést ma már precedensként szeretnék felhasználni. A háláchá3 semmiképpen nem fogadja el azt a megoldást még abban az esetben sem, ha, ne adj Isten, külső kényszer miatt ki kell hantolni egy vagy akár egy egész temetőnyi sírt. Az elhunytak méltóságát mindenképp meg kell őrizni azzal, hogy külön sírban helyezik őket újfent nyugalomra. AZ IZRAELI ÚJRATEMETÉS AKADÁLYAI Felmerült az a gondolat is, hogy nyissák meg mind a 161 sírt, és a maradványokat helyezzék örök nyugalomra Izraelben. A Sulchán áruch4 ugyanis megengedi az exhumálást, ha annak az a célja, hogy a Szentföldön helyezzék örök nyugalomra az elhunytat. Ez ellen azonban – túl azon a praktikus akadályon, hogy a sok milliós költséget nem lenne, aki állja – háláchikus érvek is szólnak. A törvényhozók5 kifejezetten kitérnek arra, hogy abban az esetben szabad kihantolni az elhunytat, ha azért akarják Izraelben eltemetni, mert az megtiszteltetés az elhunytnak, és egyfajta emelkedés a szentségben számára6 . Ha azonban az újratemetés célja pusztán a pénzszerzés, akkor tilos a holtakat kihantolni. Sőt, ez a Szentföld megsértésének is számítana, hiszen ezáltal sírok felszámolásához nyújtana segítséget. Egy mexikói eset jól példázza, mennyire komoly ez a tilalom. Ott azért akartak holtakat kihantolni és Izraelben újratemetni, mert a temető kezdett megtelni, és ezáltal akartak sírhelyeket felszabadítani. Élijáhu Bakshi-Doron (1941–2020) Izrael akkori szefárádi országos főrabbija erre sem adott engedélyt, mert a cél nem egy magasabb szintű temetés lett volna, hanem a temetkezési helyek „újrahasznosítása” 7. NEM SZABAD A SÍRHELYET MÁS CÉLRA HASZNÁLNI A másik érv ez ellen a terv ellen, hogy még abban az esetben is vita van a rabbik között arról, hogy ha törvényesen hantoltak is ki valakit, szabad-e a sírhelyét újra felhasználni temetésre 8. Azzal azonban mindenki egyetért, hogy ha egy sírt megszüntettek, akkor nem szabad a helyét más célra használni9 . Tehát, még ha minden sírt ki is hantolnak és a maradványokat el is szállították, akkor sem lehet a földet értékesíteni és más célra használni. További szempont, hogy ha bizonyos feltételek mellett meg is van engedve egyes sírok kihantolása, egy egész temetőt felszámolni akkor is szigorúan tilos 10. A SÍROK MEGBOLYGATÁSA BÜNTETÉSNEK SZÁMÍT A zsidóság nagyon rossz szemmel nézi a sírok megbolygatását. Sámuel könyvé ben 11 olvassuk: „Ha pedig nem hallgattok az Örökkévaló szavára és engedetlenek lesztek az Örökkévaló parancsa iránt, akkor lesz az Örökkévaló keze ellenetek és atyáitok ellen”. Felteszi a Talmud12 a kérdést: hogy lehet megbüntetni az atyákat, akik már nem is élnek? A válasz az, hogy a sírjaik lesznek megbolygatva. Ebből tanuljuk, hogy ez egy olyan fájdalmas dolog, ami büntetést jelent az élők számára is. Írva van az is, hogy amikor sírokat megbolygatnak, és megzavarják az elhunytak örök nyugalmát, akkor ez sok bajt és rosszat hoz az élőkre 13. A történelem során azokat, akik a temetéssel és a temetők fenntartásával foglalkoztak, chevrá kádisá nak, szent egyletnek nevezték el, mert a halottak körüli teendők elvégzése, a temető őrzése szent feladat. Ezért kell nyomatékosítani és kihangsúlyozni, hogy a zsidó temetők nem eladóak, akkor sem, ha jó pénzért lehetne értékesíteni a területüket, és a befolyt összeget „jó” célra fordítanák. Tilos áruba bocsátani őket, mert meg kell adni az elhunytaknak a szent nyugalmat, míg el nem jön a megváltás és a halottak újra életre nem kelnek. Kérem a hitközség vezetését és a közösség tagjait, hogy ne szégyenítsék meg áldott emlékű elődeiket azzal, hogy megbolygatják a sírjaikat és elveszik nyughelyüket. Adja az Örökkévaló, hogy közösségeink megerősödjenek és méltóan emlékezhessünk elhunytjainkra. Budapest, 5781. Chánuká 6. gyertya – 2020. december 15. 1 Sulchán áruch JD 363:1., lásd még A rabbi válaszol 2. kötet 48. fejezet, 3. kötet 31. fejezet; 2 Lásd még uo. 2. kötet 47. fejezet; 3 Lásd SÁ uo. 362:3.; 4 uo. 363:1.; 5 Igrot Mose responsum JD 3. kötet 151. fejezet; 6 lásd Egység 132. szám 16–19. oldal, 133. szám 26–27. oldal; 7 Binján áv responsum 3. kötet 55. fejezet; 8 Lásd Cic Eliezer responsum 7. kötet 49:8., 10. kötet 40. fejezet végén; 9 Minchát Jichák responsum 9. kötet 121. fejezet; 10 Igrot Mose uo.; Binján áv uo. a fejezet végén; 11 12:15.; 12 Jövámot 63b.; 13 Svut Jáákov responsum 2. kötet 103. fejezet.
