Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-12-01 / 137. szám
egység | 2020 DECEMBER 30 MISPÓHE | KONYHA egység | 2020 DECEMBER 30 MISPÓHE | KONYHA 2. Ételt vinni a gyászolók otthonába Bár alapvetően nem tilos a gyászolóknak a főzés, miután elfogyasztották a szeudát hávráát, általánosan elterjedt szokás, hogy a rokonok, barátok vagy a közösség lássa el őket étellel, a zsidó társadalmi felelősségvállalás szép példájaként. Ez kifejezi a tágabb közösség támogatását, vagyis azt, hogy a gyászolók nem maradnak egyedül a fájdalmukkal, hanem szoros háló tartja őket és gondoskodik a szükségleteikről akkor, amikor nekik maguknak ez nagyon nehéz lenne. Egyes közösségekben kifejezett megtiszteltetésnek számít, ha a gyászházba érkező látogatók is esznek az asztalra tett ételekből, és áldást mondanak az elhunyt lelkének emelkedésére, máshol azonban épp az ellenkezője a hagyomány, és nem tesznek ki ételt a látogatók számára. Ha valaki gyászolókat látogat meg, érdemes tudatában lennie az igencsak eltérő hagyományoknak e kérdésben, és a ház szokásainak megfelelően eljárnia. 3. Ételt kivinni a sivá házból Általánosan elterjedt szokás, hogy a sivá ideje alatt a gyászházból nem visznek ki semmit, ami az elhunyt vagy a gyászolók tulajdona, mivel ahhoz bizonyos fokú negatív energia (ruách rá, szó szerint: rossz szellem) vagy tumá (rituális tisztátalanság) tapad. Vannak, akik azt mondják, hogy ez csak abban az esetben érvényes, ÉTKEZÉSEK A GYÁSZHÉT SORÁN A sivá annyit jelent: hét, és azt az egyhetes periódust jelenti, ami a temetés után közvetlenül veszi kezdetét és az attól számított hetedik nap délelőttjén ér véget. Ez a legmélyebb gyász időszaka, hiszen ekkor a legélesebb és legfájdalmasabb a veszteség. A közvetlen hozzátartozók (ávelim, gyászolók) alacsony székeken ülve emlékeznek. Szokás, sőt micva ilyenkor minél több embernek meglátogatnia őket (nichum ávelim – a gyászolók vigasztalása), hogy támaszt és vigaszt nyújtsanak a gyászolóknak. Tekintsük most át ezeket a szokásokat részletesen: 1. Szeudát hávráá – a gyógyító/vigasztaló lakoma A temetés után hazatérve szokás a gyászolóknak asztalhoz ülniük. Ez csak a legszűkebb családra vonatkozik, ehhez az étkezéshez senki más nem csatlakozik a legközelebbi hozzátartozókon kívül. A gyászoló nem főzhet, ezért szomszédok, barátok, rokonok készítik el a számukra ezt az étkezést (természetesen, ha erre valami miatt nincs lehetőség, akkor a gyászolók maguk is elkészíthetik az ételt). Szokás kenyérfélét, lehetőleg kerek formájút: zsömlét vagy bagelt enni. A kerekség az élet körforgását és egyben a feltámadásba vetett hitet szimbolizálja, így kerülhet az asztalra például lencse is. A kerek alak, melyen nincsen nyílás, a gyászolót is szimbolizálja, aki nem sokkal a haláleset után még olyan mély gyászban van, hogy szinte szája sincs, hogy beszéljen, és megfogalmazza az érzéseit. Ugyanez a két szimbolika (az állandóan elmúló és megújuló élet, illetve a sima, teljes, kerek forma) az oka a keménytojás fogyasztásának, ezt egyes helyeken hamuba mártják. A kenyér és a tojás után más ételféleségeket is ehetnek a gyászolók, sőt – mértékkel – még bort is ihatnak. A szokás célja, hogy vigasztalást nyújtson a gyászolók számára. A másoktól kapott étel vigasztaló, azt sugallja, hogy az ember nem maradt egyedül a gyászában, a legnehezebb pillanatokban vannak, akik mellettük állnak, és odafigyelnek rájuk. Ráadásul a gyászolók sokszor nem is akarnak enni, ám ha másoktól kapják az ételt, azt könnyebb elfogadniuk. A GYÁSZ ÉTKEZÉSEI A zsidóságban az élet minden egyes mozzanatát számos törvény szabályozza. Ez alól a gyász sem kivétel. A zsidó gyász szokásai pszichológiai támaszt nyújtanak az itt maradottaknak, és hozzásegítik őket ahhoz, hogy a gyászév során egyre inkább visszataláljanak a saját életükhöz. És bár a fájdalom nem múlik el, a zsidó hagyományok az egyre enyhülő gyászszabályokkal segítik a feldolgozást, a kezdeti nagyon szoros támogatástól kezdve egészen a sírkőavatásig, majd az évente visszatérő jórcájtokkal, vagyis halálozási évfordulókkal. Az ételek, az étkezéssel kapcsolatos törvények, szokások, hagyományok a zsidó élet megszámlálhatatlan pontján bukkannak fel. Természetesen így van ez a legszigorúbb gyász időszakával, a sivával is. DÉNES ANNA ÍRÁSA BÚCSÚZUNK Ebben a hónapban búcsúzunk. Búcsúzunk valakitől, aki bár maga soha nem írt az újságba, autentikus viszszaemlékezéseivel, melyek a háború előtti pesti zsidó élet egy-egy részletét elevenítették fel, számtalanszor gazdagította-színesítette az Egység magazint, és elsősorban annak gasztronómiai rovatát. Spindler Éva történeteit, gyermekkori emlékeit gyakran osztottuk meg e rovat hasábjain, felidézve egy olyan kor gasztronómiai kultúráját és mindennapi életét, melyet a háború és a történelem egyéb fordulatai szinte teljesen elsöpörtek. A nagymamánk, oly sokak Éva nénije, 91 éves korában hagyott itt minket. Emléke legyen áldott.
