Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-09-01 / 134. szám
2020 SZEPTEMBER | egység 33 ÉCESZGÉBER Obama kezdettől azon fáradozott, hogy verbálisan abba a politikai térbe navigálja vissza az Egyesült Államokat, ahová a progresszív, multilaterális erők szerint eleve való volt: a csak-egy-világhatalom-a-sok-közül zónába, az oroszok, a kínaiak, az irániak és Bono mellé, ahol az ENSZ engedélye szükséges minden önvédelmi lépéshez; ahol nyíltan lehet érzékeltetni , hogy az izrae li-palesztin konfliktus a világ központi kérdése, és azon belül is a ciszjordániai zsidó telepek bővülése a világ legaggasztóbb emberi jogi problémája; ahol a szigorúan meghúzott „vörös vonal” (a szíriai elnök nehogy gázt használjon a saját lakossága ellen) átlépését kisebb belső vívódások után simán le lehet nyelni , átengedve a terepet Iránnak, Putyinnak, az ISIS-nek és a Júdeai Nemzeti Frontnak. Trump ezzel szöges ellentétben valóban, ahogy norvég jelölője mondta , „többet tett a nemzetek közötti béke megteremtéséért, mint a többi békedíj-jelölt többsége.” Ezt így elsőre nehéz elhinni, az amerikai lapok többsége pl. nemigen hirdette fő helyen az elnök váratlan külpolitikai sikersorozatát. Pedig igaz . Hogy mitől fontos ez az egész? Trump három dolgot ért el (most nem számítva ide a szerbiai-koszovói áttörést): – két arab állam rendezte kapcsolatait Izraellel, és öt-hat még követheti, megszűnt tehát a teljes Izrael-ellenes egységfront az arab világban, a zsidó állam kijött az izolációból, időt, barátokat és plusz forrásokat nyert; – mindenki számára világossá vált, hogy nem a zsidó állam, hanem az iráni iszlamista vezetés a fő rizikófaktor a térségben, a szunnita országokat nem hogy nem zavarja a zsidó állam léte, de aktívan profitálnának is a vele való együttműködésekből; – egyértelműen megüzente – és általa az érintett arab államok is –, hogy nem a „palesztin kérdés” a térség kulcsproblémája. Az Arab Liga már el is kezdett lehátrálni a témáról, a palesztin vezetésre és a Hamászra nőni fog a nyomás, hogy álljanak le a terrorral. Az, hogy kiről beszélünk, számomra is teljesen világos. Az Egyesült Államok jelenlegi elnöke egy jelentős tahó. Modortalan, agresszív alak, akinek nehéz feledni előítéletes tweetjeit, nőgyűlölő beszólásait, Covid-ügyi válogatott ostobaságait. És mégis. A maga tahó módján Donald Trump nagyobb respektust szerzett a közel-keleti térség különböző oldalain, mint bármely elődje, mert ha nehezen is, de elvek és következetességek kez denek látszani az alagút végén. Az egyik ilyen elv például az, hogy Izrael – és a nyugati értékek – mellől nem hátrál ki. A nagykövetség Jeruzsálembe való átköltöztetése ki nem mondott üzenet volt a palesztinoknak és az arab világ többi részének: aki Jeruzsálemet nem ismeri el, az lényegében Izraelt sem ismeri el, kész helyzet van. Lejárt a denial kora, volt rá sok évtizedük; aki mostantól bármit lépni akar, annak ezt a valóságot kell végre meglátnia és elfogadnia. Az izraeli annektálás felfüggesztése olyan ár volt, amit Izrael minden további nélkül megfizethetett, hiszen leginkább szimbolikus lépésről lett volna szó, nem azonnali, húsbevágó nemzetbiztonságiról. Cserébe egy egész világot nyert, hiszen bár nem állt háborúban az Emírségekkel, ha az UAE meg Bahrein (és aztán, talán, a szaúdiak meg mások) a béke talaján, baráti együttműködésben folytatják kapcsolataikat a zsidó állammal, az már a jelenben is stabilizáló faktor, egy-két generáción belül pedig gyökeresen átforgathatja a térség viszonyait, újratervezésre késztetve a barát-ellenség felismerő szoftvereket. Ami a palesztinokat illeti, a világ (incl. az EU) egyszer majd le fog jönni a kétállami tripről, ami csak arra jó, hogy a végtelenségig elhúzza a palesztin vezetés önáltatását, hazug áldozatiság-mítoszát. Az önmagukat a mai napig „menekülteknek” tekintő palesztinoknak jelen körülmények között nem lesz saját államuk, ezt azért érdemes leszögezni. És nem ezen kérdés rendezése a közel-keleti béke előfeltétele. Az önsorsrontó , évtizedek óta minden nagyvonalú ajánlatra nemet mondó palesztin politikai stratégia jelentős kudarc, problémahalmazuk már az arab világ jó részének is teher, ráadásul az iráni terjeszkedés fényében kb. hatodrangú kérdés. Izrael számára persze fontos nemzetbiztonsági kihívás a napi gázai rakétaterror, de arra politikai válaszok nincsenek. Sem az önálló állam ígérete, sem a gazdasági fejlesztésre szánt amerikai milliárdok, sem más nyugati észjárású „engedmény” nem hatásos. Mindenki tudja, miért: mert a rakéták feladói számára maga Izrael a megszállt terület. Az önfelszámoláson kívül nincs, nem létezhet olyan lépése a zsidó államnak, amit elfogadnának. Trump a maga fura reálpolitikai módján új realitást hozott létre a Közel-Keleten. Nem ez, hanem a Covid és a gazdaság fogja eldönteni az amerikai választásokat, de a térség, és így a világ biztonságpolitikája szempontjából egészen biztos új idők jönnek. Úgyhogy ha nagyon nincs kinek adni azt a Nobel-díjat, nyugodtan adják neki. A cikk eredetileg megjelent a neokohn internetes portálon
