Egység, 2020 (30-31. évfolyam, 126-137. szám)
2020-09-01 / 134. szám
2020 SZEPTEMBER | egység 17 HÁLÁCHÁ | JIDDISKÁJT 1 Lásd Pinkas Hakehillot, Slovakia , Zad Vashem kiadása, Jeruzsálem 2003, 25., 28–29. oldal; írásom: Or Jiszráél folyóirat 70. szám 30–31. oldal; 2 Or Jiszráél uo. 28. oldal; 3 Sut MáHáRIC 1. kötet 92. fejezet; 4 Lásd erről bővebben Ocár háchájim folyóirat 2. kötet (1922) 82–83. oldal; Zchor jömot olám 3. kötet 122–124. oldal; 5 Divré Joél responsum 1. kötet JD 37. fejezet eleje; 6 Sém miSimon responsum 15. fejezet; 7 OC 301:33.; 8 Misná brurá a SÁ-hoz 122.; 9 Talmud, Sábát 43b., 117b. és más helyen; 10 Erec Cvi responsum 61. fejezet; 11 Lásd SÁ uo. 397:1.; 12 Hágáon miCsebin 52–53. oldal; 13 Válaszlevele kihagyásokkal megjelent in: Bét váád löcháchámim folyóirat, 5684. ros chodes ádár, 3. évfolyam 10. szám 623. fejezet; 14 Lásd SÁ CM 163:3.; 15 Misne száchir responsum CM 11. fejezet; 16 Rövid írása erről a kérdésről található responsum könyvében: Sut MáHáRáS Engel 6. kötet 19:2.; 17 Sut MáHáRI Steif 183. fejezet; 18 Sulchán áruch EH 128:1. Lásd még SÁ CM 43:22.; 19 Pánim möirot responsum 2. kötet 45. fejezet; 20 Minchát Elázár responsum uo. 33. fejezet; 21 Responsum 6. kötet 71. fejezet; 22 Sut MáHáRI Steif 184. fejezet. Ebben a témában lásd még könyvemben: Early Years 1. kötet, New York [2017], 192. oldal 119. lábjegyzet; 23 Hosszassan ír erről Min hámécár cimű könyvében. Bár Steif rabbi levelével több kollégáját is megkereste, választ a kérdésre egyelőre egyedül a fönt említett Spira rabbi könyvében20 találtam. Ő a pozsonyi Chátám Szofer döntésére hivatkozik21 , mely szerint, ha a ha talmon levő megváltoztatja egy település nevét, akkor mindenképpen figyelembe kell venni azt is. Spira rabbi a korváltozásaira tekintettel még hozzátette: „és nincs különbség, hogy ez királyság vagy köztársaság”. A sorrend tekintetében úgy véli, az elterjedtebbet kell beírni előre: az adott esetben tehát az Ungvár, Uzshorod sorrend a helyes. „Hasonlóképpen írtam korábban [Trianon előtt] a grosswardein-i hitközséghez, hogy mivel Magyarországhoz tartozik, akkor mindenképpen meg kell említeni a magyar nevét is [a jiddis mellett]: Nagy Várad. De most, hogy Romániához csatolták akkor mindenképpen a román nevet [Oradea] is meg kell említeni.” Azonban levele végén tett egy megjegyzést: „Mivel a postai bélyegzőn még mindig az Ungvár név szerepel, ezek szerint ők maguk még sem biztosak még ebben a változásban, [akkor nekünk sem kell a válólevélben írni az Uzshorodot], de amikor már a postai bélyegző is meg fog változni, akkor már biztosan meg kell majd említeni az Uzshorod nevet is...”. Ez az utolsó idézetet Spira rabbi kihagyta az 1930-ban megjelentetett responsum könyvében, amelynek a 4. kötetében szerepel amúgy a levél. Megjegyzése azonban fennmaradt Steif rabbi válaszlevelében22 , amelyben csatlakozik ahhoz a véleményhez, hogy a helyzet még bizonytalan és nem lehet tudni, hogy végleges lesz-e az állapot. Talán azért hagyta ki a nyomtatott verzióban Spira rabbi, mert 1930-ban már látható volt, hogy ez egy permanens állapot. ELÕBB KELLETT VOLNA SÍRNI Trianoni dilemma mint gyereknevelési útmutató Megboldogult édesapámtól többször hallottam egy történetet. (Érdekességként megjegyzem, hogy a Trianon utáni revizionista jelszavak, mint a „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” az ő és a testvére közvetítésével jutottak el hozzám. Több mint ötven évvel azután is, hogy elhagyták Magyarországot, ha a gyerekkoruk került szóba, gyakran idézgették ezeket a mondásokat is.) A történet főszereplője Weissmandel Mi cháél Ber (1903–1957), a nyitrai rabbi veje, aki az elsők között küldött ki Auschwitzról szóló alaprajzot nyugatra, felszólítva a hatalmon levőket, hogy minél előbb bombázzak le a krematóriumokat, de sajnos eredményt ezzel nem ért el 23. Felesége és gyermekei elpusztultak a holokausztban, ő pedig Amerikában telepedett, ahol újra létrehozta a nyitrai jesivát. Soha nem tudott megbékélni a holokauszt emlékével és fiatalon, szívinfarktusban hunyt el. Az édesapámtól hallott történet szerint egyszer egy házaspár sírva ment hozzá, hogy segítsen nekik, mert a lányuk nem-zsidóval akar házasságot kötni, márpedig ők ezt nem képesek elfogadni. Weissmandel rabbi egy történettel válaszolt, ami egy, a trianoni határ által szétszakított településen játszódott. Itt az a furcsa helyzet állt elő, hogy a település és a hozzá tartozó temető a határ két oldalára került. Sikerült azonban elintézni, hogy a temetésekre útlevél és vízum nélkül is át lehessen menni. Egyszer valakinek az az ötlete támadt, hogy valami tiltott árut a koporsóba rejtve fog átcsempészni a határon, és majd a temetőben veszi ki. Mivel sikerült a terve, egyre több és több árut csempészett át. Egész addig ment ez a dolog, hogy már komplett temetéseket szerveztek, halott nélkül: a koporsó csempészáruval volt megtöltve. A határőröknek feltűntek az egyre sűrűsödő temetések és az, hogy a koporsót kísérők egyre kevésbé tűntek a fájdalomtól zokogva gyászoló családnak. Egyszer aztán leállítottak egy menetet, felnyitották a koporsót, amiben természetesen nem volt halott. A csempészárut annak rendje és módja szerint elkobozták. A csempészek, akiknek a teljes vagyona a koporsóban lévő áruban „feküdt”, sírni kezdtek, hátha megsajnálja a határőr őket. Mire a határőr rájuk szólt: A sírás az helyénvaló, de egy kicsit késve jött, mert ha fél órával ezelőtt sírtatok volna így, akkor nem buktatok volna le... Hasonlóképen – fejezte be a rabbi a történetét – helyén való, hogy a rabbihoz jöttetek tanácskozni a leányotok jövőjéről, de ha huszonegynéhány évvel ezelőtt jöttetek volna aggódva, hogy hogy kell gyereket nevelni a zsidóság szellemében, akkor most nem kellene sírnotok a vegyes házasság miatt... Weissmandel rabbi
