Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-03-01 / 116. szám

2019 MÁRCIUS | egység 25 KITEKINTŐ | KILE izraeliként utaztam oda, majd zsidó­ként tértem vissza Izraelbe. – Kicsit messzebbről indítanék. Számomra két irányzata van a mo­dern zsidóságnak. Az egyik a luba­vicsi rebbe, a másik pedig a szeku­láris modern zsidókat megtestesítő Amos Oz. Én úgy érzem, hogy tel­jesen egyikük sem tudta befejezni munkáját, így az üzenetük nem vég­leges a híveik felé. Nem mintha nem végeztek volna teljes munkát. Nem erre gondolok, pusztán az én értel­mezésemben valami véget ért, mi­előtt befejeztetett volna. Amos Oz Izraelben született és cionistaként indult, nagyon sok szellemi köve­tője van a mai neológ-szekulárisok közül. Ő egy nagyon-nagyon jó író volt, sok mindenről írt, a beván­dorlásról, a cionizmusról, liberális értékekről, de valahogy a zsidó lé­lekről nem tudott olyan egységesen nyilatkozni, hogy az engem kielégít­sen. Legalábbis ott érzek hiányt. A másik oldal pedig a lubavicsi rebbe. Ő sosem volt Izraelben. Mindenki kérdezte, hogy létezik, hogy ekkora hatása lehetett milliókra anélkül, hogy el sem hagyta New Yorkot. Ő sosem említette Izraellel kapcso­latban azt, hogy mit is jelenthet a lelki zsidóság az Izraelben élőknek. Izrael létezése is kérdéses sok eset­ben a chabad irányzat követőinek. Én izraeliként egy Amos Oz által részletesen körülírt világban szület­tem. Izrael a zsidó lelkiség nélkül nehezen működhet. Én azt érzem, hogy e két irány ötvözetéből lehet megtalálni a választ arra, miben is rejlik a zsidó lélek. Tehát például amikor 150 chabad diák előtt be­szélek, és azt mondom, nem vagyok egy zsidó hős, aki beugrott a tűzbe azért, hogy zsidó életeket mentsen, talán furcsálják a mondandómat. Pedig meg kell érteniük, engem a kormány küldött. Nem személyes döntést hoztam, hanem egy állam rám ruházott felelősségével éltem. Tehát Entebbével kapcsolatban is azt szoktam mondani, ne egy csoda­ként értelmezzük, nézzük tágabban azt, hogy mi és miért történt annyi évvel ezelőtt. Szerintem ez egy jó dialógus lehet, ha elfogadjuk egy­más nézeteinek különbözőségét. Arról például, hogy mit jelent ma Izrael Állam a chabad rabbiknak a világban. Ugyanakkor azoknak a szekuláris izraelieknek, akiket Amos Oz követőinek mondhatunk, ugyanúgy adott a kérdés: mit jelent nekik a zsidó lelkiség és spirituali­tás ma? Ez vajon leszűrhető abból, hogy miként reagálunk a paleszti­nok helyzetére? Ennek megválaszo­lásával valóban a zsidó lelkiségünk­ről kapunk választ? A zsidó lelkiség szerintem több ennél. – És mi a helyzet az Ön idézetével? Mi történt az Ön lelkiségével? – Nekem 40 év kellett ahhoz hogy ezt megértsem. És ez azért volt le­hetséges, mert a közösségek, akik­hez elutazhattam az elmúlt két-há­rom évben mesélni az akciónkról, olyan reakciókat váltott ki belőlem, hogy eljutottam arra a lélektani állapotra, hogy ezt meg tudjam magamnak fogalmazni. Ne kérje most azt tőlem, hogy ezt kifejtsem itt, mert az üzenet jóval több mint az entebbei akciónk. Az valójában csak a keret, nem a valós története annak, hogy mi is történt velünk. Vi­szonylag hamar rájöttem arra, hogy az előadásokban van valami, ami több mint maga a túszmentési akci­ónk. Vajon miért érdekes ez a törté­net annyi embernek? Hiszen ez egy 40 éves sztori. Mégis, miért érdekli egyformán a zsidó vagy a katolikus közösségeket, a politikusokat vagy ha egy kaleidoszkópot vizsgálnánk. Egyik társaság, aztán a másik, majd egy újabb. Az utolsó 10 évben külö­nösen összekavarodtak a dolgok. – Mégis optimista a tekintetben, hogy a közeli jövőben valamiféle stabilitást tudnak teremteni a felek a régióban? – Nézze, én két holokauszt-túlélő gyermeke vagyok. Ha valaki azt mondja, hogy elpusztítunk, és lesöp­rünk a föld színéről, mindegy, hogy valóban ezt akarják vagy ezek csak a szavaik. Ez nekem már elég ahhoz, hogy aggódjak. Nem tudom, talán azért, mert lengyel vagyok? Ha a nukleáris fegyverekről beszélnek, akkor kétszeresen is aggódom. Nem tudom, hogy valóban képesek len­nének-e arra, amivel fenyegetőznek, de cseppet sem optimális a helyzet. Nekem erről 1939 szeptembere jut eszembe. Több mint 3 millió zsidó volt akkor Lengyelországban. A leg­többjük tudta, hogy nem tartoznak a nácik kedvencei közé, de sokkal többet nem tudtak csinálni annál, mint hogy beletörődtek vagy meg­próbáltak emigrálni onnan. Aztán tudjuk, mi történt a többséggel. Amikor azt hallom, hogy a nukleá­ris fegyvereikkel Izraelt fenyegetik, akkor én bizony kétszeresen is ag­gódom. Vajon költözzünk el biz­tonságosabbnak vélt országokba? Magyarországra vagy Ausztráliába? Ezek jogos kérdések lehetnek ma. CIONSITA IZRAELIBÕL VALLÁSOS ZSIDÓ – Ön Izraelben él. Biztonságban érzi ott magát? – Alapvetően igen, de sok vonatko­zásban nem tudok nem aggódni az unokáim miatt. Sajnos nem látok sok okot az optimizmusra. – Első alkalommal van Budapes­ten. Ideérkezése előtt azt nyilat­kozta egy magyar kollégának, hogy meg akar ismerkedni a magyar zsi­dóság helyzetével. Önnek milyen a kapcsolata a saját zsidóságával, különösen annak tükrében, amit Entebbével kapcsolatban fogal­mazott meg? Azt mondta: Cionista FOTÓ: DEMECS ZSOLT

Next

/
Thumbnails
Contents