Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-01-01 / 114. szám

egység | 2019 JANUÁR 34 MISPÓHE | MESE ILLUSZTRÁCIÓ: TAUSZ GÁBOR EZRA A hevroni csodatévő DÉNES ANNA MESÉJE MISPÓHE | MESE Egyszer, nem is olyan nagyon régen, a nagyszüleitek nagyszüleinek idejében, élt egy nagyon bölcs és nagyon jószívű asszony. Úgy hívták, hogy Menuchá Ráchél. Egy kis orosz faluban született, amit úgy hívtak, hogy Lubavics, de a szíve Izrael Földjére húzta őt. Így aztán egy napon a családjával együtt felkerekedett, és elköl­tözött Izraelbe, ott is éppen Hevron városába. Hamaro­san híre ment az egész országban, hogy él Hevronban egy különlegesen okos, csodatévő asszony, akinek az áldásai mindig valósággá válnak. De nemcsak csodákat képes tenni, tartotta a szóbeszéd, hanem vele is cso­dák történnek. Ha például esőben kimegy az utcára, az esőcseppek elkerülik őt. Ráadásul – fűzték hozzá azok, akik igazán mindent tudni véltek Menuchá Ráchélről –, segít elsimítani az emberek peres ügyeit, és jó tanácsot ad mindennapi ügyes-bajos dolgaikban is. Ezek után igazán nem csoda, hogy Menuchá Ráchélt naponta tucatnyian keresték fel, ki az áldását, ki a tanácsát, ki egyéb segítségét kérve. Történt egyszer például, hogy egy bizonyos hevroni arab lakosnak, Juszufnak megbetegedett a lánya, fájdal­mak között feküdt az ágyánál, és ahány orvost csak hív­tak, egyik sem tudott rajta segíteni. Ez az arab különö­sen gonosz ember volt, és a zsidókat rettenetesen gyűlölte. Az ő tulajdonában volt az a forrás, ahonnan a város lakói vizet húzhattak maguknak, és bizony gyakran űzött gonosz tréfákat a zsidókkal, akik vízért mentek. Az is sokszor előfordult, főleg szombat vagy ünnepnap előtt, hogy nem engedte meg a zsidóknak, hogy vizet merjenek maguk­nak. Amikor azonban az orvosok látták, hogy nem tudnak a lányon segíteni, valamelyiküknek eszébe jutott a cso­datevő hírében álló zsidó asszony, és azt javasolták a gazdag és gonosz Juszufnak, hogy próbáljon szeren­csét, hátha az ő lányának a baján is tud segíteni. Mit volt mit tenni? – a gonosz ember megfogadta a tanácsot, és elment Menuchá Rá­chél házába. Bekopogott. Zev Dov Slonim rabbi, Menuchá Ráchél unokája nyitott ajtót. Kikérdezte a vendéget, mi járatban van, majd nagyany­jához sietett, és töviről hegyire mindent elmondott neki. A bölcs asszony rögtön meg is üzente unokájával, hogy amennyiben a látogató megígéri, hogy többet nem bán­talmazza a zsidókat, a lánya meggyógyul. Juszuf – lánya gyógyulása érdekében – beleegyezett ebbe a feltételbe, és kezét a szívére téve esküdött meg arra, hogy mindent megtesz, amit Menuchá Ráchél mond neki, csak gyó­gyuljon meg a lánya. Ez meg is történt, és ettől kezdve Juszuf nemcsak hogy nem bántotta a zsidókat, de pén­tek reggelenként saját kezűleg hordta az ajtajukhoz a frissen húzott vizet a forrásából. Azt mondják, Menuchá Ráchél még halála után is őrizte a hevroni zsidókat. Egyszer jeruzsálemi vendégek érkeztek Hevronba egy esküvőre. Szakadt az eső, szinte át se lehetett látni a vízfüggönyön. A várost körülvevő hegyekből hamarosan ömleni kezdett a víz, és elárasz­totta az alacsonyabban fekvő területeket. Az emberek az életüket féltve hanyatt-homlok menekültek el otthona­ikból. A jeruzsálemi vendégek, akik nem tudták, hova menjenek, Menuchá Ráchél zsinagógájába húzódtak be, hogy menedéket nyerjenek a zuhogó eső elől. Az apró imaházban egy mécses emlékeztette az imádkozókat egykori bölcs vezetőjükre. A hegyekből aláömlő víz Hevron ut­cáin hömpölygött az ítéletidőben, és lassan beszivárgott Menu­chá Ráchél zsi­nagógájába is. Az emberek rettegve mász­tak fel a pa­dokra, re­mélve, hogy csoda törté­nik, és nem emelkedik tovább a víz szintje. Így is történt: amint a víz elérte a meny ­nyezetről alácsün­gő emlékmécsest, hirtelen megszűnt az emelkedése, és apadni kezdett. Így mene­kültek meg a zsidók az árvíztől. egység | 2019 JANUÁR 34

Next

/
Thumbnails
Contents