Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-08-01 / 121. szám
egység | 2019 AUGUSZTUS 10 HOHMECOLÓ | TUDOMÁNY AZ ÛRUTAZÁS DILEMMÁI A TALMUDBAN? Ahhoz, hogy megtalálhassuk a megfelelő választ, vissza kell nyúlnunk egészen a Talmudig! A Talmud (Chágigá 12a) szerint Isten a teremtés kezdetén megteremtette a 24 órás napot. Egy másik helyen (Sábát 69b) azt olvashatjuk, hogy ha valaki a sivatagban járván nem tudja, mikor melyik nap van, akkor számoljon hat napot, és a hetediken ünnepelje meg a szombatot. Mivel azonban a másik hat nap közül bármelyik lehet a valódi szombat, más napokon is csak annyi munkát végezzen el, amennyi a túléléséhez szükséges, hiszen ez megengedett szombaton. Dávid ibn Zimra rabbi (1479– 1573) szerint maga az a tény, hogy az ember kidust csinál, és megszenteli a saját számítása szerinti hetedik napot, elegendő ahhoz, hogy valóban szombat legyen a számára. A többi napon csak azért kell tartózkodnia a munkától, mert elképzelhető, hogy a mindenki más által megtartott szombat esetleg azon napok valamelyikére esik. A sivatagból ugorjunk most hidegebb égtájakra, mielőtt újból visszarepülnénk az űrbe. Mi történik a sarkkörön vagy azon túl, ahol a nyár derekán soha nem megy le, a tél közepén pedig soha nem kel fel a Nap? Hogyan különböztetjük meg egymástól a napokat, ha nincs mihez viszonyítanunk? A fenti sivatagi példát felhasználva a Jáávec néven is ismert Jáákov Emden rabbi (1697–1776) döntése szerint az embernek hat 24 órás napot kell számolnia, és a hetediken meg kell tartania a szombatot. Mások, különösen a Tiferet Jiszráel néven ismert Jiszráel Lifshitz rabbi (1782–1860) egy alapvető különbségre hívja fel a figyelmet. A sivatagi vándor teljesen elveszítette a tájékozódási képességét, és nem tudja, melyik napon indult el, vagyis nincs mit tennie, új számításba kell kezdenie. A sarkokon azonban, ha van órája és naptára, könnyedén követheti a napok múlását azon a helyen, ahonnan elindult, és annak a helynek a számítását kell követnie. Létezik olyan vélemény is, hogy ilyen esetekben a jeruzsálemi időpontokat kell figyelembe venni. A lubavicsi Rebbe azon a véleményen volt, hogy az embernek 24 órát kell számolnia az órája szerint: 12 óra nappalt és 12 óra éjszakát. Ha azonban nem magán a sarkponton áll, hanem olyan helyen, melynek van földrajzi hosszúsága, akkor az adott hosszúságnak megfelelő napokat kell számlálnia. LUBAVICSI RABBIK ÉS AZ ÛRHAJÓS Ilán Rámon felkereste a kilövés helyszínéül szolgáló floridai Cape Canaveral lubavicsi küldöttjét, Tzvi Konikov rabbit. Ő, konzultálva korunk vezető tóratudósaival, és felkutatva minden elérhető irodalmat, arra jutott, hogy az űrutazás ilyen szempontból a sarkköri utazáshoz hasonlít. A szombatot és más, időhöz kötött parancsolatot tehát az indulási helyszínként szolgáló földi pont időpontjai szerint kell betartania az űrhajósoknak. EGY TRAGÉDIA HÁLÁCHÁJA A szerencsétlenül járt űrhajó egy további háláchikus kérdést is felvetett. Ha még csak nyoma sincsen a holttestnek, tehát nincsen temetés, mikor kezdődik a közvetlen hozzátartozók számára a hétnapos gyászidőszak (sivá), állíthatnak-e sírkövet az elhunytnak, és a felesége (aki nemrégiben hunyt el) vajon águnának számít-e (vagyis fennáll-e az elvi lehetősége az újraházasodásának). Az első kérdésre az a válasz, hogy a gyász és az azzal járó szokások általában csak a temetést követően kezdődnek. Ha azonban nincs holttest, akkor a gyász szokásait attól a pillanattól fogva tartják meg, amikor már feladták a keresést. A sírkővel kapcsolatban azt a választ adták a rabbik, hogy mivel azt a holttest tiszteletére emelik, ha nincs holttest, nincs szükség sírkőre sem. Ez esetben az elhunyt személy jótettei és munkássága állítanak neki emléket. Ami pedig az águná-kérdést illeti: a Talmud (Jevámot 121a) szerint, ha a férj olyan vízbe esett, melynek minden oldalát látjuk, akkor a feleség újraházasodhat (mivel nem juthatott ki a vízből úgy, hogy ne látták volna). Ha azonban olyan vízbe esett, melynek nem látható minden partja, akkor nem mehet újra férjhez, hiszen elképzelhető, hogy olyan helyett jutott ki a férj a vízből, ahol nem látták. Ilán Rámon esete az első példához hasonlít: tudjuk, hogy az űrhajóban volt, biztosan nem juthatott ki belőle a felszállás után, a robbanást pedig egészen bizonyosan nem élhette túl. Ilan Ramon sírja
