Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)

2019-06-01 / 119. szám

egység | 2019 JÚNIUS 8 HOHMECOLÓ | HAGYOMÁNY Számos útkereső zsidó számára éppen a tfilint ajánló hászidokkal való találkozás mutatta meg az ősi hagyományok felé vezető irányt. SZEZONÁLIS KAMPÁNYOK A Rebbe a tíz kezdő micva kampányai mellett később egyéb, szezonális kampá­nyokat is meghirdetett az ünnepekhez kapcsolódóan, például a hanuka-kam­pányt, melyet Olvasóink is ismerhetnek a Nyugati téri gyertyagyújtásokról. To­vábbi, egész évre vonatkozó kampány például az, hogy minden zsidónak (főleg gyerekeknek) legyen egy betűje egy tóra­tekercsben vagy a születésnap-kampány, melyről egy korábbi számunkban már beszámoltunk. TFILIN A TŰZBEN Egy mondás szerint a szombat jobban megtartotta a zsidókat évezredeken át, mint amennyire a zsidók megtartották a szombatot. Hasonlót a tfilinről is el­mondhatunk – a történelem folyamán számos alkalommal fordult elő, hogy a tfilin micvájának érdemében zsidók a biztos haláltól menekültek meg. A holokauszt idejéből sok ilyen történet vált ismertté. Mi most egy közelmúltbeli esetet osztunk meg Önökkel: Nemrégiben hatalmas tűz pusztított az izraeli Mevo Modiin nevű telepü­lésen. Számos ház leégett, köztük a Hoffman család otthona is. Egyetlen tárgy maradt épen az egész házban – egy tfilin. Íme, a család beszámolója: „Tegnap este a testvérem bement [a házba], hogy a saját szemével lássa a pusztítást. Borzalmas szívfájdalom, semmije nem maradt. Az összeégett, elfeketedett halmok között egyszer csak egy ép dobozt pillantott meg. Benne egy pár tfilin. Ez volt az egyetlen dolog az egész házban, ami megma­radt, és nem tudjuk, hogyan. Ezt a tfilint az áldott emlékű Jechezkél nagypapa ajándékozta a testvéremnek, és azt mondta neki, hogy akármi történjék is és bárhol legyen is, ez a tfilin örök életében az övé marad... Épp csak pár hónapja költöztek ebbe a házba, de most nem maradt semmije, csak a tfilin és egy ölelés a nagypapától.” A TÍZ „KEZDŐ” MICVA Tegyenek meg Önök is még ma egy micvát az áldott em lékű Rebbe emlékezetére! Választékul íme a „kezdő” mic vák listája. Tfilin: szombat és ünnepnapok kivételével minden nap rakják fel a 13 évesnél idősebb fiúk/férfiak a tfilint. Szombati gyertyák: nők és 3 év fölötti lányok gyújtsák meg a szombati és az ünnepi gyertyákat Mezuza: minden zsidó otthonban legyenek mezuzák az ajtófélfákon Tóratanulás: minden nap, legalább egy-két sort Cödáká (adakozás): minden nap, példát adva magunk és gyermekeink számára a rendszeres adakozásról Szent könyvek: legyen a lehető legtöbb belőlük a zsidó otthonokban, legalább egy chumás (Mózes öt könyve), egy Tehilim (Zsoltárok könyve) és szidur (egy imakönyv) Kóserság: az egészséges életért, hogy zsidóságunk ne csak a szellemi, ha­nem a kézzelfogható térben is érvényesüljön Szeresd felebarátodat: türelemmel, szeretettel forduljunk zsidó társaink felé Oktatás: minden zsidó gyerek kapjon zsidó oktatást Házassági tisztaság: a nidá törvényeinek betartása új szintre emeli a házastársi kapcsolatot

Next

/
Thumbnails
Contents