Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-05-01 / 118. szám
egység | 2019 MÁJUS 12 HOHMECOLÓ | FILOZÓFIA küzdelem nagy valószínűséggel éppen a zsidók ellen fordul. A zsidók, mint az elnyomottak univerzális szimbólumai, hirtelen az összeesküvők szerepében találhatják magukat, mint az ún. orvosperek idején Sztálin kezdeményezésére vagy éppen az imperialista elnyomók szerepében, mint Izrael polgárai, legalábbis a nemzetközi baloldal szerint. Ennek megfelelően, ha egy zsidó identitását alapvetően az antiszemitizmusra adott válasz determinálja, az egy nagyon ingoványos terület, mert nagyon könnyen kognitív disszonanciába kerülhet a saját szerepével kapcsolatosan. Könnyen az zal szembesülhet, hogy az általa vá lasztott ideológia, és az abból következő identitás, amitől az antiszemitizmus feloldását remélte, éppen e legfontosabb cél elérését fogják akadályozni, sőt egyenesen ellene fordulnak, amint az elnyomók és elnyomottak archetipikus szimbólumai megváltoznak, felcserélődnek. MIT MOND AZ ANTISZEMITIZMUSRÓL A ZSIDÓSÁG? Mindezek után, rabbiként nem meglepő módon, elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy mit mond az antiszemitizmus kérdéséről a zsidó vallásfilozófia. A Tórában természetesen sehol nem találunk olyasmit, hogy bárki is azért lenne zsidó, mert nem szereti őt a környező világ. A zsidóság önmeghatározásában a kinyilatkoztatásra hivatkozik, illetve az ősatyák örökségére vagy, ha úgy tetszik, egy autonóm, belső késztetésből indul ki, nem pedig egy külső reflexiót vesz alapul. Amint azt Szádja Gáon, a 9-10. században élt rabbi, zsidó filozófus írja: „A mi népünk, Izrael fiai, kizárólag a Tóra által létező nép”. Ebből következően, ha valaki megpróbálja kivonni a zsidó népből a vallást, a Tórát, akkor valós hivatkozási pont híján, nem marad más, csak a külső világgal való viszonyra irányuló reflexió. A klasz szikus zsidó források egyébként filozófiai értelemben nem foglalkoznak különösebben az antiszemitizmus kérdésével. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a jelenség ne befolyásolta volna a zsidó vallást, illetve vallásgyakorlatot. Egyszerűen csak nem egy teológiai fundamentum, mint amilyenek az egyistenhit, és az ember ehhez kapcsolódó felelőssége, esetleg a tudatos teremtés kérdése, vagy a zsidók, mint kiválasztott nép missziója. A héber szó a gyűlöletre sziná, amely hasonlóképpen hangzik, mint a szináj, azaz a Szináj-hegy, ahol a tóraadás, a kinyilatkoztatás történt, és ahol a zsidó nép megkapta a Tízparancsolatot. A Talmud erre azt mondja, hogy a hegyet azért hívjuk Szináj-hegynek, mert ez az a hely, ahol a népek gyűlölete alászállt a zsidókra. A hely, pontosan a világtörténelmi esemény, ahol a zsidók forradalmi vallásukat kapták, amely gyökeresen más világnézetet, erkölcsi-etikai rendet közvetített, mint a környező népek vallási rendszerei, elvetette a gyanakvás és a gyűlölet magját a zsidókkal szemben. „És volt, mikor elindult a láda, így szólt Mózes: Fel, ó Örökkévaló, hogy elszéledjenek ellened és elmeneküljenek gyűlölőid előled” (4Mózes 10:35.). Amikor Mózes ide jén háborúba mentek a zsidók, a Frigyláda, benne a Tízparancsolattal, a két kőtáblával mindig a hadsereggel együtt vonult. Mégis jogosan merül fel a kérdés, miért a gyűlölőid, azaz a Teremtő, és nem a gyűlölőink, tehát a zsidó nép ellenségeinek vereségéért imádkozik Mózes. A válasz erre a következő: mindazok, akik a zsidókat gyűlölik, valójában a Teremtő ellen lázadnak, az Ő akaratával fordulnak szembe, elvégre az Örökkévaló volt az, aki az egyistenhit terjesztésének szent küldetését a választott népére bízta. ZSIDÓSÁG, MINT ÖNÁLLÓ BELSÕ IDENTITÁS A hagyomány talaján álló zsidók identitása tehát egy önálló, belső késztetésre, valamint a vallási kinyilatkoztatásra és annak üzenetére vezethető vissza. Ez ad célt az életben az egyénnek, a közösségnek, a történelemnek, egyszóval az egész világnak. Ennek csupán egyik összetevője, ha úgy tetszik, mellékága az, hogy létezik antiszemitizmus. AZ ANTISZEMITIZMUS ELLENI KÜZDELEM NEM IDENTITÁS-KÉRDÉS Legalább ilyen fontos, hogy a zsidók felé irányuló gyűlölet csupán egy lehetséges reakció az általuk megélt identitással szemben, amely hol erősebb, hol gyengébb, de a tradicionális zsidóság identitása semmiképp sem ebből bomlik ki. Ez egy probléma, amivel foglalkozni kell, pragmatikus, taktikai megközelítéssel, de semmi esetre sem identitáskérdés. Ilyen módon a vallásos zsidóság számára az antiszemitizmus elleni küzdelem elsősorban nem az erkölcsi megfelelés egyfajta mércéje, amely épp annak alapján bizonyítja az erkölcsi integritás szilárdságát, hogy valaki milyen következetesen szál szembe elvi alapon a zsidógyűlölet démonával. Amely küzdelemben aztán akár a mégoly hősies bukás, a mártíromság tudatos vállalása az antifasizmus elleni harc ürügyén is az egyén erkölcsi nagyságának bizonyítéka lehet, ezáltal egyike a kívánatos végkifejleteknek. A hagyományos zsidóság ezzel szemben a következményetika talaján áll. Az érdekli, hogy ténylegesen sikerül-e garantálni a zsidóság biztonságos létezéséhez elengedhetetlen körülményeket. NEM AZ A KÉRDÉS, HOGY KIVEL MÛKÖDÜNK EGYÜTT Amikor a néhai lubavicsi rebbét egy követője 1961-ben levélben megkérdezte, hogy mi a teendő akkor, ha az az amerikai szenátor, akit a Szovjetunióban élő zsidók elnyomása elleni tiltakozás támogatása ügyében érdemes lenne felkeresni, esetleg maga is kokettál antiszemita nézetekkel. A kérdés tehát, amit az illető felvetett, általánosabban így fogalmazható meg: lehet-e antiszemita politikusokkal együttműködni? A rebbe vá laszlevelében hangsúlyozta, hogy nem az a kérdés, hogy kivel működünk együtt, hanem az, hogy mi a célunk az együttműködéssel és mit fogunk ezzel elérni vagy mi az, amit nem érnénk el ennek hiányában. Márpedig ennek a felismerése elsőrangú fontosságú a zsidóság szempontjából.
