Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-05-01 / 118. szám
egység | 2019 MÁJUS 6 HOHMECOLÓ | EMLÉKEZÉS SZABAD AKARAT Lassan negyed évszázada, 1997 óta járja a városokat és helyezi a kézzel készített botlatóköveit szerte Európában Gunter Demnig; egy német művész, aki azok közé tartozik, akik kevésbé érintettek a holokausztban, azaz az ő felmenői között sem áldozatokat, sem elkövetőket nem találunk. A járdába süllyesztett 10x10 cmes rézbe vert betűk és számok a nácizmus áldozatairól emlékeznek meg. A rövid szövegek standardizáltak: tartalmazzák az áldozat nevét, születési idejét, illetve a elpusztításának (halálának) helyét és idejét. A kockák elhelyezésénél fontos a helyszín, a helyválasztás, ugyanis a Stolperstein t ott helyezik el, ahol az áldozat legutoljára, a saját akaratából lakott. Fontos a szabad akarat hangsúlyozása, ugyanis az az otthonukból való kiszakításakor megszűnt: a csillagos házakban és a gettóban való élet már nem tekinthető teljes, igazi életnek. Így viszont, hogy az áldozatra az utolsó szabadon választott lakóhelyénél emlékezhetünk, az önálló akarattal rendelkező emberre (aki akár mi is lehetnénk) tudunk emlékezni, és nem a kiszolgáltatott, emberi tulajdonságaitól és jogaitól megfosztott élőlényre, aki csak halovány másolata egykori önmagának. DECENTRALIZÁLT MEGA-EMLÉKMÛ – SZEMÉLYES HANGVÉTELLEL Az egyre növekvő számú emlékkövekből egy hatalmas, decentralizált holokausztemlékmű-hálózat rajzolódik ki, mely elsőre nem feltétlenül tűnik meghatározónak, viszont, ha figyelmesen rójuk az utcákat, akkor egyre többe fogunk „belebotlani”, és lassanként kirajzolódik a hatalmas emlékmű. Számokban: jelenleg mintegy 70.000 botlatókő van szerte Európában, ebből Magyarországon mintegy 500 található. A Stolperstein pontosan a spora dikussága miatt annyira megkapó, hiszen ezáltal szinte kikerülhetetlen, önkéntelenül is „belebotlunk” ellentétben egy nagy méretű holokauszt-emlékművel, melynek megtekintése inkább egy akaratlagos te vékenység eredményeképpen való sul meg. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a „centrális emlékművek” he lyettesíthetők a Stolpersteinekkel vagy fordítva, hiszen mindkettőnek megvan a maga funkciója: a nagy méretű centrális emlékművek elsősorban tömegekre, gyűjtőhelyekre, míg a Stolperstein az individuumra emlékeztet, ezáltal személyesebb hangvételű. Amikor egy városban több botlatókövet is elhelyeznek, már beszélhetünk arról, hogy a város és lakói kollektív emlékezetének és identitásának részét képezi – a vidé ken élőkben mindennapjaiba is újból bekerül, hogy ott valaha zsidók éltek, akiket innen elhurcoltak és meggyilkoltak. A történelmi múlt a botlatókövek révén összefonódik a város lakóinak mindennapi életével, mintegy folyamatosan „jelen van”, hatással van, formálja a közösség gondolkodását és viselkedését. STOLPERSCHWELLEN A botlatókövek speciális esete, mikor egy épület előtt már nem lehet vagy inkább nem illik „néhány” kővel megemlékezni, mert az adott helyszínen tömegmészárlás történt. AZ UTCAKÖVEK EMLÉKEZETE ÚJ BOTLATÓKÖVET HELYEZETT EL AZ EMIH A MEGSÉRÜLT HELYÉRE Budapest – és most már egyre több másik város – utcakövein a napsugarak fényében váratlanul villan ki egy-egy réznégyzet, rajta néhány betű, számok. 2007 óta, amikor az első furcsa tünemény hazánkban is feltűnt, már kezdünk hozzászokni, persze legtöbben nem az információhoz, a szörnyű emlékkocka feldolgozásához, melyet ezek a „botlatókövek” idéznek, hanem csak a látványához. De mik is valójában ezek a kövek, mi a mögötte álló filozófia? Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) április 16-án, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján helyezett vissza egy botlatókövet, ennek kapcsán vesszük górcső alá az emlékezés köveit. SMUEL KATZBURG ÍRÁSA
