Egység, 2019 (29-30. évfolyam, 114-125. szám)
2019-04-01 / 117. szám
JIDDISKÁJT | FILOZÓFIA egység | 2019 ÁPRILIS 18 1937: IMA HORTHY SZÜLETÉSNAPJÁN Alig néhány hónappal ezelőtt egy korabeli apróhirdetésbe botlottam bele, amely 1937. június 25-én jelent meg, az ortodoxia hetilapjának, a Zsidó Újság nak a hasábjain. A hirdetés – a lapszám számos, további érdekessége mellett – különösen megragadta a figyelmem. A rövid írás ugyanis arról tudósított, hogy előtt áhítatos imát recitált a kormányzó jólétéért. A nyúlfarknyi beszámoló kapcsán érdemes az emlékezetünkbe idézni, hogy 1937-ben Horthy viszonya a zsidó közösséggel igencsak terhelt volt már. Természetesen ez a finoman szólva is hűvös kapcsolat messze nem érte még el a fagypontot, ahová a következő 8 év során az tán rohamléptekkel eljutott. Még is, az aktusból máig érződik az a kétségbeesett igyekezet, amellyel a hitközség gyülekezete demonstrálni kívánta mind a hatalom, mind a tágabb értelemben vett külvilág szá mára, hogy lojális, hű tagjai a társa da lomnak, az érdekeik pontosan ugyanazok, mint a nemzet minden jó érzésű polgáráé: az ugyanis, hogy rend ben, mindenkire gyarapodást hoz va alakuljanak valamennyiük dol gai. A CSÁSZÁR IS KAPJA MEG, AMI A CSÁSZÁRÉ! Ám azt is rögtön hozzá kell tegyem, hogy az uralkodó egészségéért és üdvéért elmondott ima hagyománya nem Horthyval és nem a Kazinczy utcai ortodox templomban kezdődött. A performatív aktus tradíciója ráadásul különösen érdekes szelete, ha úgy tetszik, plasztikus lenyomata a zsidók és a hatalom viszonyának, amelynek vizsgálatán keresztül sok mindent meg lehet érteni e komplex kérdés ellentmondásosságáról. IMÁDKOZZUNK-E HORTHY SZÜLETÉSNAPJÁN? A ZSIDÓK ÉS A HATALOM Miért imádkoztak Horthy születésnapján a Kazinczy utcai zsinagógában és milyen dilemmákat vetett fel a lojalitás kifejezésének ezen formája a hitleri Németországban? Mik a diaszpóra zsidóságának és a mindenkori hatalom viszonyának alapvetései? Köves Slomó rabbi a Zsidó Tudományok Szabadegyetemén Zsidók és a politika címmel elhangzott előa dássorozatának leirata a fenti kérdéseket feszegeti. KÖVES SLOMÓ RABBI ÍRÁSA Horthy Miklós kormányzó születésnapja alkalmából a budapesti Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség alig pár nappal korábban, június 18-án, pénteken este a Kazinczy utcai templomban ünnepélyes istentisztelet tartott, amelyen a hívek nagy számban jelentek meg. Az istentisztelet keretében Süsmann Viktor rabbi a nyitott frigyszekrény I. Ferenc Józsefért szóló ima egy Ros hásánái képeslapon (Magyarország) JIDDISKÁJT | FILOZÓFIA