Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)

2018-03-01 / 104. szám

2018 MÁRCIUS | egység 19 KITEKINTŐ | KILE A másik irány az egyetemen belüli technológia-transzfer módszertan át vétele, harmadikként pedig a szoft verbiztonsággal kapcsolatos ügye ket említeném. A cél az, hogy a jól működő gyakorlatokat, fejleszté­se ket, oktatási anyagokat ne kelljen újra „feltalálni”. – Milyen ipari alkalmazása lehet a Cyber Security-vel kapcsolatos technológiának? – Főként az autonóm járművek ese tében van jelen, hiszen ezek az autók is megtámadhatók kívülről, ugyan úgy, mint bármelyik számító­gép. Ennek számos gyakorlati al­kal mazása létezik, és tudunk jó pár olyan izraeli cégről, akik ezzel fog lalkoznak. Ez a terület is egy jó együttműködési platform lehet a két ország között. – Milyen időközönként ülésezik a bizottság? – Az a jó, ha minél ritkábban ülése­zik, mert az azt jelenti, hogy halad­nak a ügyek. Évente egyszer mini­mum összeülünk. Az elején nyilván meg kellett határozni az irányvona­lat, de az állam szerepe itt inkább a koordináció, a támogatás, és nem a beavatkozás. – Magyar oldalról Ön a társelnök, van egy izraeli társelnök is, de mi­lyen állandó tagjai vannak még a bizottságnak? – Azokat hívjuk meg, akik érdekel­tek: kutatókat, vállalatok vezetőit, állami szervek szereplőit, az NKFE elnökét, hasonló izraeli cégek elnö­keit. Azokat, akiknek van tenniva­lójuk ezekben az ügyekben. – Benjamin Netanjahu izraeli mi­nisz terelnök tavalyi látogatása meny­­nyi ben járult hozzá ezeknek a kap­csolatoknak a további fejlődéséhez? – A látogatás valóban nagy lendü le­tet adott, most már látszik, hogy Ma­gyarország felkerült Izrael „együtt - működési térképére”. – Mi a helyzet az oktatási terüle­ten? IAI ELTA Systems Ltd. Cyber Academy, Zalaegerszeg tesztpálya a drónok elleni védelem területén Arilou Cyber Security Autonóm járműfejlesztés Technologies Ltd. Israel Innovation Institute Izraeli innovációs ökoszisztéma, Ipar 4.0 megoldások Compass Ventures Group ELI Science Park - magyar-izraeli-kínai technológiI park Szegeden Hadassah Medical Organisation Magyarországon végzett izraeli diákok, magyar hallgatók izraeli oktatási lehetőségei, szakmai, klinikai gyakorlat National Economic Council Innovációs csereprogram V4 + Izrael keretben Mobileye Nagyfelbontású térkép adatbázis, önvezető és vezetőtámogató járművek Hebrew University of Jerusalem Nanotechnológia, génkutatás, mesterséges intelligencia GAV-YEM Negev Technology Park, Szegedi ELI Science Park és a Ben Gurion Egyetem együttműködése Ben Gurion Egyetem Ben Gurion Egyetem Zalaegerszegi tesztpálya, lézerfizikai kutatások Tel-Aviv University Egyetemi technológiai transzfer rendszer kiépítése BATM Advanced Technologies Biotechnológiai, telekommunikációs, mezőgazdasági melléktermékek felhasználása Israel Cyber Security Association Hazai cyberbiztonsági kultúra kialakítása Check Point Software Szofverbiztonsággal kapcsolatos oktatási elemek bekapcsolása Technologies Ltd a Digitális Jólét Program tevékenységébe T3 Technion Technology Transfer Zalaegerszegi Tesztpálya, inkubáció Egyéb: Sármellék-Tel Aviv légijárat indításának lehetősége; Hévízi gyógyturizmus, sport és rekreációs kezelések; kóser élelmiszeripari együttműködés vizsgálata A MAGYAR-IZRAELI VEGYESBIZOTTSÁG EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEI – A szegedi, a Debreceni és a Sem­melweis Egyetemnek már van élő együttműködése izraeli egyetemek­kel. Az orvosképzés területén azt látjuk, hogy a nálunk végzett izraeli hallgatók az itt szerzett tudást magas szinten tudják alkalmazni Izraelben. Ahol az együttműködést fejleszteni kellene, az inkább az oktatókórhá­zakkal való kapcsolat. Az egyik kér­dés jelenleg, hogy hogyan lehet az izraeli egyetemi kórházakat akkredi­tálni, hogy részei legyenek a magyar orvosképzésnek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a képzés 6 évéből ötöt nálunk tölt el a hallgató, de a klinikai gyakorlatot izraeli kórház­ban végzi, hogy később ne okozzon gondot számára az eltérő környezet. – A Bar Ilan és a Milton Friedman egyetem együttműködésében mi­lyen lehetőséget lát? – A Zsigmond Király Egyetem ma­gán egyetem volt, amit az EMIH át­­­vett, és most Milton Friedman Egye­tem néven működik tovább. A Bar Ilan egyetemmel, mint a világ 55. leg - jobb egyetemével való együtt mű kö­dés mindenképpen olyan lehetőséget jelent a Milton Fried man Egyetem­nek, amelyből tu dást, tapasztalatot, kapcsolatrend szert tud szervezni.

Next

/
Thumbnails
Contents