Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)

2018-03-01 / 104. szám

JIDDISKÁJT | HÁLÁCHÁ egység | 2018 MÁRCIUS 16 a gyerekek élvezik és szó sincs valódi lopásról, hiszen minden engedéllyel történt. AZ ÁFIKOJMENLOPÁS, MINT HAGYOMÁNY Ezzel együtt, bár nem történt jogsértés, nem lopott sen­ki és nem is tanítottak senkit lopásra, a kérdés továbbra is fennáll: vajon helyes és előremutató dolog-e nevelési szempontból e tradíció gyakorlása, hiszen valódi lopás ugyan nem történik, de mégis ennek a látszatát keltjük. Számos rabbi ezért nem támogatja az áfikojmen el­lopásának hagyományát. Köztük van a briszki Chájim Soloveitchik rabbi, a Chávot Jáir, azaz Jáir Chájim Bachrach rabbi, Slomo Zálmán Auerbach rabbi és sokan mások. Ve ­lük ellentétben sok neves rabbi engedélyezte, sőt támo­gatta ezt a szokást. Vizsgáljuk meg tehát e hagyomány keletkezését és részleteit. A Chábád közösségekben érdekes szokás terjedt el ezzel kapcsolatban. A Lubavicsi Rebbe által szerkesztett Hágádában olvashatunk a hagyományról, hogy a gyere­kek elcsenik a maceszt, és arról is, hogy a negyedik Reb­be, a Máhárás lánya ellopta apja maceszát. Ezzel együtt azt is megemlíti a könyv, hogy ez egy kivételes eset volt, és nem ez az általános szokás, a fent említett okok miatt. A MACESZ ÕRZÉSE A peszáchi széder előírásai között említi a Sulchán Áruch törvénykódex, hogy amikor a jáchác részhez érünk a Hágádában, és kettétörjük a maceszt, a na­gyobb darabot odaadjuk valakinek, hogy őrizze. Miért kell valakit megbízni az őrzéssel? Erre sok felelet van, többek között az, hogy a peszáchi áldozati húst is őriz­ni kellett, és figyelni, nehogy más egye meg. Egy másik magyarázat szerint arra kell vigyázni, hogy a gyerekek ne lopják el, tehát, ha ezt az indoklást fogadjuk el, ak­kor az előírás már magába foglalja a szokást is. A MACESZ ELCSENÉSE Úgy tűnik, hogy e szokás eredete a Talmudban találha­tó, melyben azt olvassuk, hogy a széderestén elvesszük a maceszt, hogy a gyerekek ébren maradjanak. Mit Az ősi tradíciókat általában senki sem vitatja, és nem állnak szemben a hagyományos értékrenddel, ám lé­teznek bizonyos szokások, melyek annak ellenére át­szivárogtak a zsidó törvények szigorú cenzúráján, hogy megkérdőjelezhető erkölcsi üzenetet hordoznak. Az egyik ilyen szokás hosszú nemzedékek óta rendkí­vül népszerű, különösen a gyermekek körében. Ez volt az az esemény, melyet fiatalkorom viszonylag szegényes zsidó élményanyagában a legtöbbre tartottam, melyet nagy izgalommal vártam már napokkal peszách előtt, és amely gyermekkorom széderestéinek fénypontját je­lentette. Igen, bizonyára mindenki tudja már, hogy az áfikojmen ellopásának otromba szokására gondolok. Ez az, amikor a gyermekek elcsenik a félretett maceszt, majd várják, hogy ajándékokkal fizessék le őket, hogy visszaszolgáltassák a felnőtteknek. Az ajándékok persze nagyon is fizikai jellegűek, szó sincs például ajándékba adott különórákról valamilyen vallási témakörben. AZ ÁFIKOJMEN ELCSENÉSE VAJON LOPÁSNAK SZÁMÍT? Bár a szokással járó izgalom és lelkesedés vitathatatlan, mégis nyomós indokkal kérdőjelezhető meg a legitimi­tása. Sokak szerint rossz üzenetet hordoz, hiszen lopás­ra buzdít, még ha játékos formában is. Maimonidész szerint lopni még tréfából sem szabad, még úgy sem, ha később visszaadjuk az eltulajdonított tárgyat, mert ez rászoktathatja az embert a lopásra. Eszerint a lopás­sal még viccelni sem szabad, hiába nem történik valódi bűncselekmény. Ha ez így van, akkor mi ad felmentést az áfikojmen elcsenésére? Van olyan vélemény, mely szerint ha egy családtag az elkövető és a családfő beleegyezik, akkor nem számít lopásnak, még csak tréfából való lopásnak sem, hiszen pusztán egy játékról van szó. Amennyiben azonban a vicces kedvű tolvaj egy olyan embertől lop, aki ehhez nem adja a belegyezését, akkor a tettes valódi lopást követett el. Igaz, tettéért nem büntethető, hiszen csak tréfálkozott. Az áfikojmen elcsenését is tekinthetjük játéknak, egyfajta bújócská­nak, mely végén jutalmat osztanak. Az apa belegyezik, LOPÁS A SZÉDERESTÉN? Nekünk, zsidóknak számtalan gyönyörű és furcsa szokásunk van, melyek újabb és újabb ízekkel gazdagítják azt a különleges élményt, melyet zsidóságnak nevezünk. A hagyományok létezésére megannyi magyarázat létezik, melyek közül a legfontosabb talán az, hogy általuk elvont fogalmak­nak adunk világos értelmezést, melyek így átélhetővé, megfoghatóvá válnak. A szombaton viselt ünnepi ruháink és makulátlanul tiszta otthonunk hozzásegít, hogy itt és most átélhessük a sábáti élményt, a borra mondott kidussal hangsúlyozzuk a nap szentségét és így tovább. De mi a helyzet, ha a tradíció ellentmondani látszik a törvényeknek? Mire nevel az afikojmen ellopása? HURWITZ SHOLOM RABBI ÍRÁSA

Next

/
Thumbnails
Contents