Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)

2018-03-01 / 104. szám

JIDDISKÁJT | TÖRTÉNELEM egység | 2018 MÁRCIUS 14 2. „Ne keresd az ő békességüket” „Ne jusson be ammónita és móabita az Örökkévaló gyülekezetébe; tizedik nemzedéke se jusson be az Örökkéva­ló gyülekezetébe, mindörökké. Azért, mert nem jöttek elétek kenyérrel és víz­zel az úton, mikor kivonultatok Egyip­tomból... Ne keresd az ő békességüket és az ő javukat mindennapjaidon át, örökké.” ( 5Mózes 23:4–7.) Stern rabbi2 ennek alapján inkább olyan törvényt hozott volna, amely megtiltja, hogy bármilyen egyezséget kössünk a németekkel és kiköti, hogy nácik ne kaphassanak állampolgárságot Izraelben. Ám szerintem a tórai idézet nem egy általános háláchá mindenki ellen, aki a zsidó nép ellen tett valamit, hanem kifejezetten erre a két népcso­portra vonatkozik. 3. Heródes adománya „Heródes eredetileg rabszolga volt a hasmóneusok házában... felkelt és megölte gazdáit, [kiirtva a Hasmóneu­sok házát]... és felkelt és agyonverte az összes bölcse t. De megkímélte Bává ben Butát, azért, hogy tanácsot kapjon tőle. [Megkérdezte tőle] mivel tudja elnyerni Isten megbocsátását? Bává azt mondta Heródesnek: Kioltotta a világ fényét, ahogy írva van3 : Mert a parancsolatok a gyertyák és a Tóra a fény, akkor menjen és foglalkozzon a világ fényének helyreállításával [vagyis a Szentély újjáépítésével] ... Az a mon­dás járta, aki nem látta a Heródes Szen­télyé t, az nem látott még szép épületet.” (Talmud, Bává bátrá 3b–4a.) Goldberger Pinchász Áser Zelig (1915?– 2001) volt nagymegyeri (Veľký Meder) rabbi ebből a történetből azt vezeti le4 , hogy hiába volt Heródes egy gyil ­kos, mégis elfogadták az adományát, a Szentély építését. Ezt csak úgy lehet magyarázni, hogy váltságdíjként nem lehet elfogadni semmit, de el lehet fo­gadni jótékony adományt. 4. Jó tanáccsal segíteni a gonoszokat A Talmud egy kérdéssel folytatja a té­mát: „Hogy tehetett ilyen Bává ben Butá [vagyis hogy adhatott Bává taná­csot egy gonosz királynak, hogy az el­kerülje az égből jövő büntetést]? Nem mondta-e Ráv Jehudá Ráv nevében... hogy mi okból kapott Dániel büntetést? Mert javaslatot tett Nebukadnecárnak, hogyan kerülje el Isten haragját, ahogy írva van5 : » Mindazonáltal királyom, le ­gyen ajánlatom elfogadható számodra: váltsd meg a bűneidet adakozással, és gonoszságodat nagylelkűséggel a sze­gényekkel szemben, ily módon kiárad majd a nyugalmad« ... És írva van 6 , hogy mivel Dániel javaslata szerint járt el, Nebukadnecár további egy évig elke­rülte a büntetést. [Mivel Dániel cseleke­detei helytelennek találtattak és ő maga is büntetést kapott ezért, miért adott tanácsot Bává ben Butá Heródesnek?]” A Talmud két választ is ad: „ha úgy tetszik, mondd, hogy a rabszolga [mint Heródes] helyzete más, mivel kötelező neki betartani a parancsolatokat”, így helyeselhető, hogy Bává segített Heró­desnek megbocsátást szerezni. Ezzel szemben Nebukadnecár bálványimádó volt, így Dániel tanácsa helytelen volt. „Ha úgy tetszik” – folytatja a Talmud – „mondd, hogy a Szentély esete más, mivel az királyi segítség nélkül nem épülehetett volna fel [akkora beruházás volt. Így ebben az adott esetben Bává ben Butá jogosan javasolta a bűnbána­tot Heródesnek, akkor is, ha ebből egy gonosz király szerzett előnyt].” (Tal­mud, Bává bátrá 4a.) Maimonidész7 hálácháként jegyzi, hogy „tilos jó tanácsot adni gonosz bálványimádónak vagy rabszolgának. Még azt is tilos tanácsolni neki, hogy teljesítsen egy micvát akkor, ha megma­rad gonoszságában...”. Ha ez így van, kérdézi Jichák Méir Ra ­paport (1898–1982) egykori prágai rab ­bi8 , akkor miért szabad a németeknek ilyen jó ötletet adni, hogy támogassák a túlélőket. Goldberger rabbi9 erre azt válaszolt, hogy tilos rávenni a gonoszt jótékonykodásra, itt azonban elrabolt javak visszaadásá­ról van szó. A New York-i Joszéf É lijáhu Henkin rabbi (1881–1973) 10 és Mordecháj Gerson Spálter (1886–1962), a galíciai szü ­letésű volt sanoki rabbi11 még abban is látott különbséget, hogy itt nem arról van szó, hogy lehetőséget adnának a gonoszoknak a bűnbocsánatra. 5. A mártírokért nincs váltságdíj „Bajban vannak a gonosz népek, mert nem tudják rendbe hozni a bűnüket, hi­szen írva van [arról az időről, amikor a né ­pek megtérnek, és próbálják helyrehozni a kárt, amit okoztak]12 : » A réz helyett ara ­nyat hozok, a vas helyett ezüstöt hozok, a fa helyett rezet és a kő helyett vasat« . Igen ám, de Akiva rabbi és a társai helyett mit tudnak hozni? Erről van írva 13 : »És megtorlom vérüket, melyet meg nem toroltam!«” (Talmud, Ros h á s á n á 23a.) Ezt a forrást annak alátámasztására hozta fel Henkin rabbi 14 és Goldberger rab ­bi15 , hogy az elrabolt vagyon helyett visszaadott pénzt el lehet fogadni, de semmit nem lehet elfogadni a mártíro­kért cserébe. 6. Az egyiptomiak kincsei „Beszélj, kérlek, a nép füle hallatára, hogy kérjen a férfi a barátjától, az asz ­szony, az ő asszonytársától ezüst- és aranyedényeket .” ( 2Mózes 11:2.) Ez a forrás arra hivatkozik, hogy az Örökkévaló felszólította az Egyip­tomból kiszabaduló zsidókat, hogy magukkal vigyék elnyomóik kincseit. A „kérlek” szó bölcseink szerint16 azért van kihangsúlyozva, hogy megértsük, az Örökkévalónak rendkívül fontos ez a kérés, mivel erre vonatkozott az Ábra­hámnak tett ígérete17 : „...rabszolgákká Menáchem Begin beszédet mond a jóvátétel ellen (1952) fotó: Hans Pinn

Next

/
Thumbnails
Contents