Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-12-01 / 113. szám
2018 DECEMBER | egység 25 KULTÚRA | KILE lelki muníciót. Ezek gyakran éppen olyan értékek, amelyek a zsidó tradícióban is megjelennek és ezen keresztül a látogató egyben a zsidó szellemvilágot is megismeri és ráismer, hogy az nem is áll távol saját értékrendjétől. Ilyen például a család, a lojalitás, a hagyomány, a kitartás, a lelkiismeret, az elköteleződés, a hit és remény vagy éppen az örök tanulás értékei. Ha ezekben megerősödik a látogató a kiállítás megtekintése után, akkor jó úton haladunk. A történetet teljes hitelességében kell bemutatni, ugyanakkor az mindig az elbeszélő értékvilágát tükrözi, hogy az elbeszélés milyen tanulságokra van kihegyezve. Az elbeszélés sokféle lehet, de attól, hogy az egyik így, a másik úgy beszél el, még nem feltétlenül lesz az egyik hitelesebb, mint a másik. A kérdés az, hogy az elbeszélő mit szeretne kidomborítani lényegként az adott történet kapcsán. – Mondana erre egy példát? – Például Izraelben a Jad Vasem mú zeum kiállítása kimondva-kimondatlanul – teljesen legitim módon – részben azt üzeni, hogy Iz rael Állam létjogosultsága megkér dő jelezhetetlen, hogy a zsidó állam a megoldás, és Izrael megléte a bizto síték arra, hogy holokauszt többé ne történhessen meg. A washingtoni holokausztmúzeumban az egyik ilyen központi üzenet az emberi jo gok védelme. Ez nem azt jelenti, hogy az egyik vagy a másik hiteles vagy hiteltelen. Mindkettő legitim nézőpont, fontos eldönteni, hogy a mi esetünkben mi legyen az a percepció, amelyikből a történetet el akarjuk beszélni. – A Chábád és az EMIH egyik fontos küldetése az ismeretterjesztés és a zsidóság megismertetése olyan emberekkel, akik még nem foglalkoztak közelebbről a témával. A zsidóság bemutatása is megjelenik majd a múzeumban? – Igen, azzal együtt, hogy a holokauszt áldozatainak egy jelentős része nem vallásos zsidó volt. A holokauszt felmérhetetlen tragédiájának és traumájának az is groteszkiája volt, ahogy a diszkrimináció és üldöztetés, embereket erőszakkal kényszerített a zsidó identitásba. Ugyanakkor, ha valaki eljön egy holokausztmúzeumba, és ez az egyetlen alkalom, hogy a zsidósággal találkozik, akkor érdemes a zsidóságot, a judaizmust és a zsidó közösséget is megismertetni vele. Különben a holokauszt történetét sem fogja tudni megérteni. Tehát a zsidóság bemutatása feltétlenül célkitűzése kell hogy legyen egy ilyen múzeumnak, és ez nem „még valami” a holokauszt elbeszélése mellett, hanem úgy kell megpróbálnunk elhelyezni a történetben, hogy a zsidók reakciója, a zsidók fizikai és szellemi védekezése, a zsidók szemszögének a bemutatása egyben megismertesse ezeket az értékeket. – Tudna mondani egy példát egy ilyen „zsidó értékre” vagy „reakcióra”? – Ha például be akarjuk mutatni azt, hogy a zsidóság életében milyen fontos szerepe van a családnak – a nem vallásos zsidóknál is –, amikor bemutatjuk a zsidók deportálását (hiszen Magyarországon a deportálás nagyon hirtelen történt és egész családokat vittek el), láthatjuk magunk előtt azt a képet, ahogyan a nagymama, nagypapa, anyuka és a kisgyerekek együtt, kézen fogva, egymásról gondoskodni próbálva kerülnek a marhavagonba. Ebben a történeti elemben nemcsak a borzalmakat lehet bemutatni, hanem azt is, hogy milyen összetartó ereje volt a családnak, annak a tudatnak, hogy majd újra látom az anyámat, a testvéremet. Annak a gondolatnak, hogy nem vagyok egyedül, mert bár fizikailag szétválasztottak minket, együtt érkeztünk ide és az összetartozás érzése erőt és reményt ad a túléléshez. Ez például egy olyan érték, amellyel minden ember tud azonosulni és egyszer csak felismeri, hogy a számára is fontos értékek számos esetben milyen hangsúlyosak a zsidó értékvilágban, vagy akár ráadásul abban is gyökereznek. – A megnyitás időpontja behatárolható már? – Fontos, hogy legyen egy határozott célkitűzés a megnyitásra, hogy ne csússzon szét a folyamat, de kapkodni semmiképpen nem szabad. Nem csodálkoznék, hogy ha a központi kiállítás megvalósításához legalább másfél-két évre lenne szükség.
