Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)
2018-12-01 / 113. szám
2018 DECEMBER | egység 5 REBBE | REBBE MI A RECEPT A FÁJDALOM LEGYŐZÉSÉRE? „Cselekvéssé kell formálnunk a fájdalmat, a könnyeket fejlődéssé.” – A Rebbe A fájdalom magányos élmény. Ennek ellenére fel kell ismernünk, hogy a fájdalom bizonyos formában az a mód, ahogyan az Örökkévaló kommunikál velünk. A fájdalom vasmarkából nagyon nehéz egyedül kitörni, mivel a fájdalom képes önmagában túszul ejteni minket, és akár olyan mértékben is képes korlátozni a tevékenységünket és a látókörünket, hogy végül szinte magatehetetlenek leszünk. Következésképp roppant fontos, hogy kérjük a családtagok és a barátaink segítségét, akik szélesebb perspektívát tudnak mutatni nekünk. KI KELL MOZOGNI A FÁJDALOMBÓL A fájdalomtól történő megszabadulás mozgással kezdődik: annak érdekében, hogy gyógyulni kezdhessünk, először is el kell távolodunk a fájdalmas helyzettől, el kell távolodunk attól az októl, amely ilyen fájdalmas tüneteket eredményezett. Ez a mozgás lehet annyira egyszerű is, hogy keresünk magunknak egy új barátot, elolvasunk egy új könyvet, részt veszünk valami terv megvalósításában vagy épp beiratkozunk egy tanfolyamra – bármi megfelel, ami segít megváltoztatni azt a magányos, rövidlátó szemléletet, amellyel magunkat és a világot szemléljük. Egyes embereknél ahhoz, hogy eltávolodjanak a fájdalomtól, erőteljes lökésre van szükség. Nem szabad megvárni, míg a szenvedő ember teljesen magába roskad. A KÖRNYEZET FELELÕSSÉGE Itt játszanak nagyon fontos szerepet az illető barátai. Amikor szenved valaki, akit szeretünk és akinek a sorsa nem közömbös számunkra, bármire van is szüksége, ott kell lennünk mellette. Előfordulhat, hogy azt mondja: szeretne egyedül maradni, hogy egyedül szeretné feldolgozni a problémáját – ezt a kívánságot tiszteletben kell tartanunk. Ugyanakkor segítenünk kell abban, hogy felismerje: tágítania kell ezt a beszűkült perspektívát, nem pedig még jobban szűkíteni. Találjuk meg a módját, hogy időt tudjunk szakítani rá, hogy megoszthassuk vele gondolatainkat és vice versa. Ami a legfontosabb: szeressük őt, és segítsünk neki abban, hogy ő is szeretni tudja önmagát. A FÁJDALOM, MINT PRÓBATÉTEL A fájdalom enyhítésének másik módja paradox módon az, hogy örömmel fogadjuk. Azáltal, hogy megbékélünk a lelkünkkel és az Örökkévalóval, meg kell próbálnunk felszabadítani a fájdalom által hordozott jót. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a fájdalom egyszersmind lehetőség a fejlődésre: lehetőség arra, hogy végiggondoljuk a viselkedésünket, hogy rohanó életünkben egy percre megállva megpróbáljuk megkeresni az ilyen fájdalom forrását. Fontos, hogy a fájdalmat olyan próbatételként lássuk, amely azt vizsgálja, hogy mekkora helyet tölt ki bennünk a materiális kényelem óhajtása és mekkorát a spirituális fejlődés iránti vágy. Ha felismerjük életünk igazi célját és ahhoz szilárdan ragaszkodunk, az elénk tornyosuló akadályok próbatételekké alakulnak: megmérik, hogy az erőnek és az elszántságnak mekkora tartalékai rejlenek bennünk. Ezen a módon a fájdalom és a szenvedés próbára teszi az Örökkévalóhoz való kötődésünket. MIÉRT VAN SZÜKSÉG A SZENVEDÉSRE? Az Örökkévalóba vetett hitünk azt diktálja: az, hogy erre a kérdésre nincs válasz, már önmagában is bizonyíték arra, hogy életcélunk beteljesítéséhez nem szükséges választ kapnunk erre a kérdésre. A fájdalom és a szenvedés kezelésének legjobb módja az, ha nem keresünk rá választ, ha nem akarjuk mindenáron kielégíteni a szellemünket. Végtére is az Örökkévaló teremtett minket, és nem fordítva. Hogyan is feltételezhetnénk, hogy megértjük az Ő útjait? Amikor tehát föltesszük magunknak a kérdést: „Miért engedi az Örökkévaló ezt a sok szenvedést?” vagy „Miért engedi az Örökkévaló, hogy ilyen tragédia megtörténhessen?”, akkor arra végső fokon csak egyetlen igaz válasz van: ezt csak az Örökkévaló tudja. Ne hagyjuk, hogy porig sújtson minket a fájdalom, inkább mutassuk ki az Örökkévalóba vetett teljes bizalmunkat, mégpedig az által, hogy továbbra is a jóság iránti erős elkötelezettség jegyében éljük az életünket, s ez által arra indítjuk az Örökkévalót, hogy váltsa be ígéretét, miszerint igazságos és méltányos lesz. Az Örökkévalóba vetett hit az a mód, amellyel képesek vagyunk megfordítani a fájdalmat. Ez azt bizonyítja az Örökkévalónak, hogy ha nem értjük is teljesen a fájdalmat, felismertük, hogy egy nagyobb jónak az egyik eleme és hogy a nehézségeink, a zavarunk és a fájdalmunk ellenére abszolút biztosak vagyunk a jóság győzelmében. A fájdalom és a szenvedés az Örökkévaló kifürkészhetetlen misztériumát tükrözi. Egyedül a szenvedő embernek adatott meg a jog – és senki másnak –, hogy az Örökkévaló elé álljon, kérdéseket tegyen föl neki, s ez által fejlődjön. A Rebbe olyan személyiség volt, aki ott is meglátta a pozitívumot, ahol más csak negatívumot észlelt. A maga módján képes volt még azok számára is reményt és vigaszt nyújtani, akiket a legmélyebb érzelmi vagy spirituális fájdalmak gyötörtek.
