Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)

2018-08-01 / 109. szám

2018 AUGUSZTUS | egység 23 OKTATÁS | KILE Maimonidész Gimnázium – CHÁBÁD VILÁGTALÁLKOZÓ NEW YORKBAN Hittan – A TAPASZTALATCSERE JEGYÉBEN Már közel 30 iskolában folyik az EMIH által szervezett zsidó hittan­oktatás. A jól bejáratott program a korábbiaknak meg­felelően folytatódik tovább és a szervezők, valamint az oktatók minden felmerülő problémát, nehézséget igyekeznek megolda­ni. A programban törekszenek a minél interaktívabb oktatásra. Szeptembertől – az évi két továbbképzésen túl – minden hónap­ban tapasztalatcserére, a tapasztalatok megosztására alkalmas brain­storming jellegű találkozót szerveznek a hittantanároknak az oktatás még sikeresebbé tételéért. Átid – MINDIG EXTRÉM PROGRAMOK Zsidó Tudományok Szabadegyeteme – INDUL AZ ŐSZI SZEMESZTER Milton Friedman Egyetem – MINDEN SZINTEN SZINTE MINDEN Az Átid híres arról, hogy mindig valami extrém rendezvénnyel lepi meg a fiatalo­kat az őszi ünnepeken. Faith Áser, az Átid vezetője nem is akart a meglepetésekről sokat elárulni: „mindenki mindent meg fog tudni időben, ha követi a szervezet közösségi oldalait.” Vajon idén a bringó hintó, a hajó és a riksa után milyen hely­színen lesz a szukkoti sátor? A téli iskolai szünet idejére tervezik a 4. Mádi sábbátont, és elin­dítják a Kehilot­programot, amely szélesebb körben szólítja meg a zsidó identitásukat mélyebben megélni kívánó fiatalokat. A hang­súly nem azon van, hogy kizárólag tantermi előadásokon jussanak az érdeklődők használható tudáshoz: „Érdekes utazások, más kö­zösségek megismerése és problémamegoldó tréning is színesíti a programot, amelyre 20­28 év közötti zsidó fiatalok jelentkezhetnek.” A jövő szeptember elejéig tartó kehilot program központja az újon­nan megnyíló budavári zsinagóga lesz. A kehilot@zsido.com e ­mail­ címen minden egyéb információt megtudhatnak az érdeklődők. A Maimonidész Gimnázium következő tanévéről Szilánk Zsuzsa operatív igazgatót kérdeztük, aki elmondta, hogy igyekeznek megoldani a nagy túljelentkezés adta felada­tokat. Új tanárok felvétele van napirenden, hogy a megszokott minőséget fenn lehessen tartani. „A felső emelet felújítása folyamat­ban van, a természettudományos tantárgyak oktatásához alakítunk ki szaktantermeket. A legmodernebb interaktív táblák érkeznek az iskolába az oktatást megkönnyítendő.” Augusztusban lesz a gólyatábor Mádon („némi zsidóság­alapkép­zéssel, kajakozással, szőlészettel és egyéb remek programokkal”), ahol az új tanulók megismerhetik egymást, így nem az első tanítási napon találkoznak először. „Februárban a C­Teens szervezésében a New York­i a Times Square­en megrendezendő Chábád Világtalálkozóra megyünk, ahová a világ minden tájáról érkeznek fiatalok. Ez a nagy­szabású összejövetel egymás megismeréséből, tanulásból és egy nagy szombatbúcsúztató buliból áll majd. Nagyon izgalmasnak ígérkezik.” Az őszi nagyünnepek után kezdődik a Zsi dó Tudományok Sza bad­egye temének újabb sze­mesztere, melynek té­mája a Kabbala lesz. A februári – a MAZSÖK tá mogatásával létrejött – zsidó emancipációról és szakadásról szóló nagy sikerű minikonfe ren­cia után hasonló érdekes és hiánypótló elő adá­sokkal várják az érdeklődőket. Az őszi szabad­egye temre jelentkezni a zstsz@zsido.com címen le het. A Milton Friedman Egyetem (Milton) és fenntartója, az EMIH célja, hogy a megújuló intézmény meghatározó szerepet töltsön be a magyar felsőoktatásban. Ennek érdekében olyan területeken indít új képzéseket, ahol je­lentős hiány van megfelelő tudással rendelke­ző szakemberekből. Már elérhető a Miltonon a sportlétesítmény­menedzsment szakképzés és a közösségszervező alapszak, illetve a ha­marosan induló szociális gondozó­, online pénzügy­számvitel­, digitális szerkesztő kép­zések, továbbá a Budapesten egyedülálló magánpilóta­képzés. Létrejön a Gazdaság­tudományi és Informatikai Kar, a Társada­lomtudományi Kar, a Pedagógusképző Kar és a Hittudományi Kar. A Milton, az üzleti igényekhez igazodva, számos új szak indítá­sát tervezi, például kereskedelmi, marketing és turisztikai területen. A tervek között sze­repelnek szociális­, valamint művészetköz­vetítő kurzusok. A Pedagógusképző Karon első lépésként a közgazdasági képzésekhez kapcsolódó közgazdásztanár képzés, majd a kiépülő infrastruktúrára alapozva óvodape­dagógus és tanító képzést indul. A dinamikus növekedés támogatása érdekében az egyetem vezetősége tervezi a békásmegyeri telephely bővítését egy multifunkcionális komplexum­mal, mely kialakításával létrehozható egy modern, innovatív, sokszínű, kampuszszerű­en működő intézmény. 2018 AUGUSZTUS | egység 23 OKTATÁS | KILE

Next

/
Thumbnails
Contents