Egység, 2018 (28-29. évfolyam, 102-113. szám)

2018-05-01 / 106. szám

2018 MÁJUS | egység 27 KULTÚRA | KILE ténység közös területen él, továbbá arra a helyre vágytam, ahonnan az egész vallás eredeztethető. Itt volt a vallások első találkozási pontja, Jeruzsálemben. – Kapott választ a kérdéseire Izra­elben? – Sok mindenre kaptam választ. Ez olyan, mint amikor az ember vala­hova el akar jutni, aztán eljut va­lahova. A kettő nem ugyanaz. Így utólag, ennek a kiállításnak nagyon nagy része volt abban, hogy eljutot­tam Izraelbe és fényképezhettem. Például a meghívón lévő kép a Si­ratófalnál készült – Jeruzsálemben. A képet egy zsidó, tradicionális es­pon belül fogadott. Megnézte a ké peimet, rám nézett, és csak eny­nyit mondott: „Ez engem érdekel! Na gyon örülnék, ha meg tudnánk ezt közösen valósítani!” A további részleteket Erdős Judittal beszél­tem meg, ő hozott el ide is, a ZSI­LIP-be. Amikor beléptem, azon nal éreztem, hogy „Ez az!”, en nek a té mának nem lehetne ennél ideáli­sabb, izgalmasabb helyet ta lálni. Az ember bejön ebbe az átépítés előtt álló tér be, és olyanfajta rideg­ség, mezte lenség fogadja, egyelőre olyan lelketlen az egész, hogy úgy éreztem, a téma nagyon-nagyon szé­pen meg tudja mutatni saját magát. Miután megbeszéltük a részleteket kü vővel ötvöztem egybe. Utóbbi kép Litvániában készült a háborús évek alatt, amikor a zsidóknak már kö telező volt hordani a sárga csilla­got. Ez is – mint a legtöbb ezen a tárlaton kiállított művem – kép a képben jelenik meg. – Miért pont a ZSILIP-re esett a választása? – Az, hogy ez a kiállítás pont itt szü­letett meg, óriási véletlen. Az anyag elkészült, és borzasztóan szerettem volna bemutatni. Olyan helyeken kopogtattam vele, ahol illett volna bemutatni, de mindenhol visszauta­sítottak. Kértem időpontot Köves Slo ­mótól, az Egységes Magyarorszá gi Izraelita Hitközség (EMIH) veze­­­tő rabbijától is. Alig egy-két na-Erdős Judittal, egy hónapra rá már meg is valósult a kiállítás, és nagyon örülök, hogy végül itt kapott helyet. – Érdekes, hogy minden kép azo­nos fakeretbe került. – Igen, természetesen ennek is meg­van a koncepciója. Azoknak, akik Auschwitzban vesztették életüket, meg lett gyalázva a holttestük. Nem temethették el őket a hozzátartozó­ik, lelkük nem lelt nyugalomra, és nem a zsidó hagyományoknak meg­felelően nyugszik a testük. Azzal, hogy az összes kép idős fakeretben látható, a koporsót szimbolizálnám, amelybe az embereket temetni kel­lett volna. Valahogy így szeretném visszaadni ezeknek a lelkeknek a megnyugvását, a tiszteletet, hogy ezáltal, szimbolikusan, gyalulatlan fakoporsóba kerüljenek. – Gondolom, nem véletlen a bejá­ratnál a deszkafal sem... – Jól látja! Ezzel a vagonokat akar­tam jelképezni, ahova beterelték az embereket. Erre segít rá az erős vi­lágítás is, ami sötétedéskor a leg ha­tásosabb. Fontos azonban el mon­da nom, hogy nem ijeszte ni akarok, csak jelezni. Nem sze retek ijeszteni, ré miszteni. A szándék, a megmuta­táson volt. Mindenki elmondhatja a vélemé­nyét a bemutatóról, ezért találtuk ki, hogy a deszkákra kis cetliket, tollakat erősítünk, ily módon az idelátogatók elmondhatják, mit kaptak a bemutatótól. – Milyen munkákat tervez a jövő­ben? – A következő kiállításom szintén zsidó témájú lesz, remélem, ismét-Köves Slomóval együttműködve. A téma egyelőre képlékeny, de szíve­sen bemutatnám a mai Magyaror­szágon élő zsidóság életét.

Next

/
Thumbnails
Contents