Egység, 2017 (27-28. évfolyam, 92-101. szám)
2017-11-01 / 100. szám
KILE | KÓSERSÁG egység | 2017 NOVEMBER 24 – Mit tudunk az épület történetéről? – A XIX. században épült ház a háború idején kívül maradt a gettón (mellette húzódott a gettó fala), de sárga csillagos ház volt (Azok a budapesti lakóépületek, amelye ket Farkas Ákos polgármester 1944. jú nius 16-án kiadott 147.501– 514/1944–IX számú rendeletében a „zsidók [a fennálló rendelkezések ér telmében megkülönböztető jelzés – sárga csillag – viselésére kötelezettek” lakhelyéül kijelölt.] – a szerk. ). A ki lencvenes években az épület egyre lepusztultabb lett, a lakókat elköltöz tették, majd romkocsma működött benne. Később városvédők haj léktalanokat szállásoltak el itt, a leomlás szélére került, életveszélyes épületben. Később műemlékké nyil vánították és a homlokzat mögül az egészet elbontották, 2015-ben megkezdődött a felújítás. CSÁNYI 5: ÁTVEZETÉS A ZSIDÓ MÚLTBÓL A JELENBE ÉS A JÖVŐBE Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb zsidó témájú projektjének ígérkezik a hamarosan elkészülő Erzsébetvárosi Történeti Tár. A kiállításnak otthont adó ház a Csányi utca 5. szám alatt már meg is nyitotta kapuit. A különböző zsidó életeket, sorsokat bemutató épület szakmai vezetőjével, LEFKOVICS ZSÓFIÁval beszélgettünk a projekt indulásáról és a tervekről. JUHÁSZ VALI ÍRÁSA – Kinek a fejéből pattant ki, hogy zsidó tematikájú programokat kínáló tér kapjon helyet itt? – Az önkormányzat és Dombi Gábor ötlete volt. Az elmúlt évben megkezdődött a helyiségek kialakítása, a programok tervezése, a kiállítótermek berendezése. A belső udvart egy üvegtetővel fedték be, ami különleges hangulatot ad az itt zajló rendezvényeknek. Az emeleten, a körfolyosóról sorban nyílnak a lakások és szobák, amelyek az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárnak adnak otthont. – Kik támogatják ténylegesen a ház működését? – Az építkezést Erzsébetváros, a Fő város és a Miniszterelnökség támogatta. Az intézmény fenntartó ja pedig az erzsébetvárosi önkormányzathoz tartozó Erőművház. LEFKOVICS ZSÓFIA • SZÜLETETT: 1978. • FOGLALKOZÁSA: Csányi 5 szakmai vezető • CSALÁD: házas, két gyermek édesanyja Fotó: Juhász Vali