Egység, 2017 (27-28. évfolyam, 92-101. szám)
2017-02-01 / 93. szám
2017 FEBRUÁR | egység 33 ÉCESZGÉBER Drága kislányaim! A reggeli imában minden nap elmondunk egy sor áldást, amivel megköszönjük az Örökkévalónak, hogy épen, egészségesen és szabadon állhatunk a színe előtt és teljesíthetjük a micváit. Egy ponton nők és férfiak mást mondanak, és itt mi nők azért adunk hálát, hogy az Örökkévaló a „kedve szerint teremtett bennünket.” Számomra ennél szebb mondat talán nincs is – erőt ad a tudat, hogy éppen olyan vagyok, amilyennek az Örökkévaló engem látni kívánt. Ha belenézek a tükörbe éppen az az ember néz vissza, akivé Ő formálni akart engem. Kell ennél nagyobb megerősítés? Nőnek lenni férfiak uralta világunkban nem könnyű, akármilyen utat is választunk magunknak. Társadalmunk lenézi a láthatatlan munkát végző „háztartásbelieket”, a „gyeses anyukákat”. Ho lott elég beleolvasni a zsidó asszonyt dicsérő Éset chájil dal soraiba, hogy megtudjuk, milyen kemény munka „csak” otthon lenni. A külvilág ezzel szemben azt sugallja, csak akkor lehetünk sikeresek, ha a férfiakhoz idomulunk. Ha úgy öltözködünk, mint ők és úgy viselkedünk, mint ők – kvázi „felnövünk” hozzájuk. Pedig az Örökkévaló egyenrangúnak teremtett bennünket, „férfinak és nőnek teremtette őt”. Az a törekvés, hogy a nők a férfiakhoz hasonuljanak annak érdekében, hogy egyenrangúak legyenek, annak az elfogadása, hogy a férfiak magasabb rendűek. Az egyenlőség és az egyformaság azonban nagyon nem ugyanaz. A bennünket körülvevő világ, melyet az Örökkévaló teremtett számunkra, emberek millióinak törekvéseiből épül fel, és ki ítélheti meg, melyik ember törekvése fontosabb? Többet tesze hozzá a tanár, mint a bankár, a kőműves, mint a fogorvos? Nyilván nem lehet így mérni az emberek értékét. Ugyanez igaz az istenszolgálatra is. Az Örökkévaló egy sor feladatot rótt ránk, amivel felemelhetjük a materiális világunkat a szentség szintjére. Vannak feladatok, amiket csak a kohénok láthatnak el, másokat csak Izrael földjén teljesíthetünk, megint mások kizárólag a rabságból szabadulóra vonatkoznak. Ezek nem alacsonyabb vagy magasabb rendű feladatok, csupán másfélék. Ugyanígy vannak feladatok, amik speciálisan a nőkre vonatkoznak, mások pedig csak a férfiakra. Abban a pillanatban, amikor azt mondjuk, hogy nők lássák el a férfiak feladatát, azt is mondjuk: nekünk nem felel meg az az istenszolgálati mód, amit az Örökkévaló nekünk adott, mert az kevés és/vagy alacsonyabb rendű. Miben más ez a gondolat, mint az, hogy a nő maga alacsonyabb rendű? Ha a nők egyenjogúságát szeretnénk megerősíteni, akkor elég kontraproduktív azzal kezdeni, hogy az Örökkévaló által rájuk ruházott feladatot, a család működtetését, a gyerekszülést, a gyereknevelést lenézzük, és a férfiak feladataira ácsingózunk. Egyáltalán, hogy lehetne alacsonyabb rendű a mi munkánk, kóser otthont teremteni, gyermeket szülni és nevelni? Hogy lehetne ez a küldetés, aminek teljesítéséért fel vagyunk mentve megannyi más feladat alól, alacsonyabb rendű, mint bármi más? (Ebben tévedett a fáraó, amikor a fiúgyermekeket megöletve és a lányokat asszimilálva akarta a zsidókat megtörni. A zsidó nőket nem lehetett csak úgy asszimilálni...) Manapság egyre többször halljuk, hogy azzal biztatják a gyerekeket: bármi lehet belőled, csak akarni kell. Én nem szeretnélek ezzel hitegetni titeket, és egyáltalán nem azért, mert nőként ne lennétek elég ügyesek, okosak vagy értékesek. Bölcseink azonban azt tanítják: minden emberi lélek – nő és férfi egyaránt – valamilyen küldetéssel érkezik a világra, egy olyan feladattal, amit ő és csakis ő tud beteljesíteni. Hogyan is lehetne egy gyerekből „bárki”, ha egyszer „valakivé” kell válnia? Vegyük például Eszter királynét, a hamarosan elérkező Purim vezéralakját. Eszter (zsidó nevén Hádászá) egyszer csak azon kapta magát, hogy rá testálták Perzsia királynéjának szerepét – a szere pet, amelyet ő ugyan nem kért, ám amelyért per zsa lányok ezrei a fél karjukat odaadták volna. Esz ter nem ágált a sorsa ellen, ami pedig nem volt méltó egy zsidó lányhoz, és abban a percben, amikor döntenie kellett a népe és a saját biztonsága között, tudta, mi a teendője. Elvégezte a feladatot, amit ő, és csak ő tudott elvégezni, a küldetést, amit az Örökkévaló rá rótt. Drága kislányaim! Azt szeretném, ha megtalálná tok az utatokat, amin elérhetitek és beteljesítheti tek a küldetést, amiért az Örökkévaló benneteket a kedve szerint megalkotott, amiért erre a világra ér keztetek. Ennyit kérek tőletek, kislányaim: ne le gyetek „bárkik”. Legyetek önmagatok! Édesanyátok
