Egység, 2017 (27-28. évfolyam, 92-101. szám)

2017-06-01 / 96. szám

2017 JÚNIUS | egység 19 EMLÉKEZÉS | KILE Az utóbbi évtizedben sok min­dent megtettek a rohonciak és mások is annak érdekében, hogy megtalálják a sírokat. Azért sem ta­lálták meg, mert a keresés területe pontatlan volt. Egy szemtanú az 1946­os helyszíni tárgyaláson azt vallotta, hogy a kereszt alakú paj­ta mögött vannak a sírok, és erről helyszínrajzot is készített. A vallo­más időközben – főleg a számunk­ra – e ltűnt. Amikor 2012. március 25­én a Keleti Birodalmi Védőfal építésén meg öltekre emlékező sza­badtéri mú zeumot felavatta az osztrák ál lam elnök, Heinz Fischer, akkor ki jelentette, hogy megkeresik a halottakat, ekkor a helyszínrajz is azonnal előkerült. Az osztrákok az 1946­os hely­színrajz alapján készítettek kutatási tervet 2014­ben. Földradaros mód­szert választottak, de csak kisebb területet kutattak át, mert a műsze­rük is elromlott, így abba is maradt a kutatás. A Mazsihisz támogatta újabb kutatási tervek megrende­lésével a feltárást, és az Országos Földtani és Geofizikai intézetben éppen ott dolgozó fiamra osztották a kutatási terv elkészítését. De még­sem ez a feltárás kezdődött meg, hanem az osztrákok vágtak ismét elénk azzal, hogy a kijelölt terüle­tet megkutatták helyben dolgozó – mellesleg egy kelta falut kereső – régészek, de nem találtak semmit. Az elmúlt háromnegyed évben légi­felvételeket kértem oroszoktól, an­goloktól, osztrákoktól, amerikaiak­tól, németektől, de sehonnan sem kaptam pozitív választ. A magyar honvédség anyagának átnézése sem vezetett eredményre. KÍSÉRTÕ MÚLT Rohoncnak egy emberséges, tisz­tességes polgármestere volt, ma már nyugdíjas, Engelbert Kenyeri . Egy szót sem tud magyarul. De évekkel ezelőtt elhatározta, hogy lemossa a gyalázatot a városáról, azt a véleményt, hogy a helyiek örökre elrejtették bűneik tanúit, a sírokat, és a lakosság hallgatása miatt nem lehetett azokat mindmá­ig megtalálni. „Kőszegen ... a férfiaknak volt szörnyű sorsuk. Halál lager volt ez való­ban ... 1945. III. 23-án a Lager egy részét elvitték, illetve gyalog indítot­tak Rohoncra...” 1924-es születésű óvónő „...a Kőszegen maradt beteg embereket, akik a gyaloglást nem bírták, és akiknek azt ígérték, hogy vonattal fogják továbbszállítani, valóban vonatra ültették, Rohonc határában azonban az előtte való nap megásott gödrök előtt kivégezték őket és másnap ezeket a gödröket kellett betemet­ni, ami tele volt halottakkal.” 1909-es születésű férfi, tisztviselő „... Mikor arra haladtunk, vékony, vérrel átitatott földréteget láttunk, az árok széle is tele volt vérfoltokkal. Vérnyomok, húscafatok, elszórt, gyűrött fényképek és iratok hevertek mindenfelé. Ezeknek az agyonlőtt bajtársainknak a holmiját aztán elégették, nehogy nyoma maradjon a vérfürdőnek.” 1908-as születésű férfi, kereskedő „Minket Rohoncon egy kastélyban helyeztek el. Másnap éjszaka kivittek minket munkára, egy L alakú sáncot kellett ásni, nagyon hajszoltak és kiadták a parancsot, hogy 1 1/2 óra alatt el kell készülni a munkával.” 1918-as születésű férfi, vasesztergályos „Rohonc mellett szörnyű vérfürdőt rendeztek a németek. ... Három em­bernek sikerült megszöknie, ezektől tudtuk meg, hogy miképpen történt a gyilkolás.” 1909-es születésű férfi, gépészmérnök Részletek a Degob-jegyzőkönyvből kerestük a gyilkosság helyét. Akkor ott csak egy kukoricás volt. Anyám át sem tudott vágni rajta, én bóklásztam a kukoricaszárak között, és meg is találtam a kereszt alakú pajta romos épületét, ahol utolsó óráikat töltötték. Hallottuk, hogy történt valami a régi vágóhídnál is. Elindultunk oda, és szembejött traktoron egy nő, olyan korú, aki 1945­ben már jócskán élhe­tett. Anyám jól tudott németül. Megkérdezte, mit tud ezekről a megölt zsidókról? Én olyan gyűlölködő arcot még nem láttam, mint amilyenné az asszony arca vált. Valamelyik polgármester Frau So mogyihoz irányította anyámat, hogy az ő földjén is vannak munka szol gálatosok eltemetve. Anyám le ve le zett is vele. Frau Somogyi meg írta, tíz egynéhány munkaszolgálatos tö megsírja lehet a földje végén. Kenyeri polgármester szerint azok sírjai voltak ott, akik a megölt munkaszolgálatosokat elföldelték. Őket egy nappal később végeztek ki. TÚLÉLŐK VALLOMÁSAI

Next

/
Thumbnails
Contents