Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)
2015-04-01 / 84. szám
2016 ÁPRILIS | egység 33 vállalási kényszere, amely elfogadtatta volna az ENSZ közgyűlés 181. számú határozatát, hanem azért is mert a Herzl-féle cionizmus (más cionista irányzatoktól eltérően) a kezdetektől az antiszemitizmussal szembeni megoldásként gondolkodott a zsidó nemzetállam létrejöttéről. Izrael közel 70 éves fennállása alatt sokan érezték úgy, hogy a zsidó állam létrejöttéért és fennmaradásáért hozott felfoghatatlan emberáldozatokat nem lehet mással alátámasztani, mint azzal, hogy ha „nincs zsidó 1 Hittételek és vélemények, 3:7. így is van rendjén, feltéve, ha létezik új, konszenzuális erkölcsi bázis. Ezekben a változó időkben pedig nekünk, zsidóknak, zsidó közösség(ek)nek, Izraelnek érdemes egy pillanatra megállnunk és végiggondolnunk mi az, ami talán más hozzállást követel tőlünk. Auschwitz, mint legitimációs elem lassan eltűnik. Saját gyermekeink, a ma 5-10 évesek generációja számára a zsidók ipari eszközökkel történő kiirtásának kísérlete hasonlóan megrázó, de távoli történet, mint a purim napján felolvasott hasonló kísérlet története. Ezekben a változó időkben pedig nekünk, zsidóknak, zsidó közösség(ek)nek, Izraelnek érdemes egy pillanatra megállnunk és végiggondolnunk mi az, ami talán más hozzáállást követel tőlünk. állam”, ismét védtelenek leszünk egy újabb ipari méretű, etnikai alapú emberirtással szemben. Sokan gondolják úgy, hogy a zsidó állam létéhez való jogát, küzdelmét a békés élethez való jogért, harcát a terrorizmussal szemben továbbra is a 6 millió mártír emléke adja. A világ zsidóságának (különösen az európai zsidóságnak) konzisztens fennmaradáshoz való jogát és (nem csak anyagi) egzisztenciáját sok szempontból Auschwitz alapozta meg. Az európai zsidó egy rossz emlék szimbóluma, az európai civilizáció rossz lelkiismeretének metaforája, akivel érdemes jóban lenni, akire érdemes vigyázni, akit kárpótolni kell, mert ha vele szemben fogalmazunk meg álláspontot, akkor a tettes oldalára állunk és mindent megtagadunk, amit lelkiismeretünk hívószava diktálna. Ebben a közegben a zsidó közösségek nagy része is a holokauszt legitimációs bázisán szerzi és építi fel saját túlélési stratégiáit. Csakhogy az idő feltartóztathatatlanul múlik! Ausch witz emléke halványul. A személyes trauma, a sze mélyes érin tettség fakul, a személyes emlékezet kulturális, majd tör téneti emlékezetté válik. Szép lassan Auschwitz elveszti központi szimbolikus, kulturális, legitimációs, tör té nelemformáló szerepét. A kommunista diktatúráknak vége. Az európai liberális demokráciák túlélési stratégiát keresnek. Az európai gondolat próbára tétetett, az elesettek segítésének konszenzusait közel-keleti migránsok millióinak érkezése és az ezzel látszólag együtt járó európai kényelmi demokrácia repedezése, esetenként feladásának lehetősége bontja meg. Izrael egyre nehezebben tudja fenntartani az áldozati szerep képét, és az áldozatnak kijáró legitimációt mindinkább ellene fordítja a kevéssé értő, de annál harciasabb pro-palesztin propaganda. Az európaiak számára mindjobban a történelmi emlékezet zárványai közé sorolódik a véres huszadik század is. Egyre kevesebbet jelent a holokauszt, mint erkölcsi hívószó, semmitmondóbbá és jelentéktelenebbé válnak a holokauszttal kapcsolatos emlékezések, politikai kinyilatkoztatások. Mindeközben felnő(tt) egy új zsidó nemzedék, amely ugyancsak elvesztette a holokauszthoz való személyes kapcsolódását. Az első nemzedék ordító hallgatása, a második nemzedék hazugságban cseperedése, a harmadik nemzedék szenvedélyes érdeklődése után felnő a negyedik és ötödik nemzedék, amely személyesen semmit, lexikálisan az átlagosnál éppen csak egy kicsit többet tud, és annál csak minimálisan mélyebben viszonyul a holokauszt emlékéhez. A történelem megállt ugyan Auschwitzban, de csak egy hosszú pillanatra. Most úgy tűnik, erős léptekkel menetelne tovább. Európa ma már nem Auschwitzhoz, a „soha többé” elvéhez viszonyítja etikai alapvetéseit. És ez Nem része az újabban született generációk személyes neurózisának. A mindennapi beszélgetéseket sem hatják át a trauma feldolgozásának elfojtásai. Már nyíltan és őszintén tu dunk fájdalmas közelmúltunkról be szélni. Ennél kézzelfoghatóbb jele a történelmi múlttá válás folyamatának nem is lehet. „A mi népünk, Izrael fiai [népe], kizárólag a Tórája [törvényei] által létező nép”1 – írta Száádjá Gáon (X. sz., Babilónia) zsidó filozófus több mint ezer évvel ezelőtt. A zsidóság legősibb értéke a Tóra, a bibliai hagyomány, ezek és megint csak ezek azok az értékek, amelyek identitást, létezési stratégiát, közösségi létet, legitimációt, társadalmi beágyazottságot teremthetnek. A tórai értékek, a család, az örök tanulás és az oktatás, az egyes ember tisztelete, az elesettek megsegítése, a világ jobbá tételének misz sziója azok az értékek, amelyek mentén érdemes és lehetséges pozitív identitást terem teni, közösséget építeni, és ezek azok a mélyen zsidó értékek, amelyek a többségi társdalommal is megoszthatók, akár intézményesült formában (oktatási, szociális fe lelősség vállalás) is. A Tóra és a tórai értékek adhatnak legitimációt Izraelnek is, hiszen a zsidó nép kapcsolata nem hetven éve kezdődött a szent földdel, hanem 3700 éve. ÉCESZGÉBER
