Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)

2015-09-01 / 88. szám

SMÚZ | A SZERKESZTŐ LEVELE KEDVES OLVASÓ! Sokszor csak úgy elsétálunk a mindennapos, kis csodák mel­lett. A „de jó, hogy megkerült”, a „pont elértük” és a „mégis si­került”-féle csodák mellett. Vagy a sors, a szerencse számlájára írjuk, és nem is vesszük csodaszámba őket, pedig mi mások le­hetnének a „senki nem sérült meg”-ek, a „minden a tervek sze­rint alakult”- ak, vagy a „de jó, hogy nem jött szembe senki”-k, ha nem az Örökkévaló kegyelméből bekövetkezett csodák? Az élet tele van apró, hálát nem váró, figyelmet nem köve­telő csodával. Hányszor vesszük például észre testünk műkö­désének csodáit? A kislábujjunkról például szinte csak akkor veszünk tudomást, ha épp belerúgunk vele a küszöbbe. Egy gyermek fogantatása, kifejlődése, születése is maga a csoda: ahogy mintegy varázsütésre működésbe kezd az aprócska test ezernyi apró része. Míg szeptemberi számunkba válogattam a témákat, ész­re sem vettem, hogy ennek a lapszámnak a rendezőelve nem más, mint a csoda. A látszólag önálló történeteket összeköti az Örökkévaló szüntelen figyelmének szikrája, amellyel sokszor észrevétlenül irányítja erre vagy arra a dolgok menetét. Haj­lamosak vagyunk a sikert – saját képességeink mellett – vala­mi szerencsés véletlennek tekinteni és megfeledkezünk arról a nagy, varázslatosan működő tervről, melynek mind részesei vagyunk. Ahogy a Rebbe rávilágított számtalan kommentárjában: az entebbei túszmentés csodálatosan gördülékenyen ment, szin­te látni az Örökkévaló óvó kezét az akció részletei felett. Eb­ben a hónapban több írásunk is foglalkozik olyan közösségek­kel, melyeknek léte, fennmaradása maga a csoda: a megújulás csodáját ünnepelhetjük a varsói gettó helyén magasodó múze­umban éppúgy, mint a 130 esztendős Vasvári Pál utcai zsina­gógában. És mi más lenne, ha nem csoda, hogy a gyöngének, gyávának tartott zsidó nép sportsikert halmoz sportsikerre? Az pedig, hogy Azerbajdzsánban színtisztán zsidó települést találunk, a hegyi zsidók virágzó kultúrájával, hát ez igazán csodaszámba megy! Lassan átlépünk Elul hónapba, közelednek az őszi ünne­pek: a megújulás, a megbocsátás, a számvetés súlyos, de cso­dálatos időszaka. Álljunk meg egy pillanatra, és figyeljünk: hagyjuk, hogy életünk kisebb-nagyobb csodái kibontakozza­nak a szemünk előtt! Ha csodálatosnak találta írásainkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Rendelje meg az Egységet 2017-re a mellékelt megrendelőszel­vényen vagy a www.fizetes.zsido.com oldalon, és a 2016-ban megjelenő további három lapszámot ingyen postázzuk önnek. További információért hívja a 06 1 2680183 -as telefonszámot. Steiner Zsófia főszerkesztő egység | 2016 SZEPTEMBER 2

Next

/
Thumbnails
Contents