Egység, 2016 (26-27. évfolyam, 84-91. szám)
2015-08-01 / 87. szám
EMLÉKEZÉS | HOHMECOLÓ megmaradni embernek. Köszönöm. Ez teszi az emberi teremtményt azzá, ami. A hálaadás képessége.” – emlé kezett vissza ezekre az időkre. Újságíróként dolgozott, tudósított a frissen megalakult zsidó államból. 1949-ben a L’Arche tudósítójaként érkezett Izraelbe, ahol a Jediot Ahronot nevű, héber nyelvű napilap párizsi tudósítójának kérte fel. Szabadúszóként tudósított az Eichmann perről. „Sok évvel a tárgyalás után még min dig az zavart engem, hogy miért volt olyan ismerős Eichmann. Kiderítettem, hogy Eich mann ott volt a városomban, Szi geten, felügyelve a zsidók deportálását. ... A ’nagy Eichmann’ el jött 12000 zsidó kis jiddis városába?! Zsidók százezreivel foglalkozhatott. De ő tényleg mindenütt ott akart lenni, hogy megbizonyosodjon róla: az utolsó zsidót is deportálták. Ilyen volt Eichmann.” – emlékezett vissza ké sőbb a tárgyalásra. Később Wiesel az Egyesült Államokba költözött, ahol elsősorban könyvein dolgozott. A holokauszt em lékének életben tartása mellett mindig felemelte a szavát az igazságtalanság ellen, akár az örmény népirtásról, akár a nicaraguai indiánok jogfosztásáról vagy a bosnyákoknak a jugoszláv háború során átélt szenvedéséről volt szó. A LUBAVICSI REBBE VIZSNYICI HÍVE Önmagát mindig is vizsnyici haszidként határozta meg, és soha nem hagyott fel a tóratanulással. Különlegesen mély kapcsolatot alakított ki a Lubavicsi Rebbével, akivel gyakran tanácskozott. Első találkozásukkor „csupán újságíróként” kereste fel a lubavicsi haszidok vezetőjét, hiszen ő maga élete végéig vizsnyici haszid maradt. Elmondása szerint a Rebbe olvasta és nagyra értékelte könyveit, még ha nem is értettek mindenben egyet. A magyar Parlamentben elmondott beszédében is a Rebbét idézte meg: „Egy este – ahogy szokásunk volt – kettesben üldögéltünk brooklyni dolgozószobájában, és belőlem előbújt a kisgyermek, megkérdeztem hát tőle: »Hogyan hihet valaki az Örökkévalóban mindazok után, ami történt?« Egy hosszú percig hallgatott, aztán visszakérdezett: »No és hogyan lehetne nem hinni?« Én ugyancsak vártam egy kicsit, mielőtt megfeleltem volna: »Rabbi, ha a kérdése szintén kérdés volt, elfogadom, de ha válasz, annak nem fogadhatom el.«” Az író számára nagyon fontos volt a lubavicsi küldöttek, a sliáchok munkája. „A Rebbe egyik legnagyobb tette a küldötti rendszer létrehozása volt. Nagyra értékelem a küldöttek munkáját és igen hálás vagyok nekik. Ők viszik tovább a Rebbe üzenetét, és ők valósítják meg vízióját.” LÁTOGATÁS MAGYARORSZÁGON Amikor a magyarországi Chábád fennállásának 20. évfordulóján Köves Slomó rabbi meghívására
