Egység, 2015 (81-83. szám)

2015-12-01 / 83. szám

Egység HANUKA: A FÉNY ÜNNEPE A Hanukát gyakran említik a fény ünnepeként. Az elnevezés maga a jeruzsálemi Szentély visszafoglalására és felavatására utal, amelyre akkor került sor, amikor a Makkabeusok a három évig tartó szabadságharc végén i.e. 165-ben győzelmet arattak a szír-görög megszállók felett. Ekkor történt az a csoda, hogy a legfeljebb egy napra elegendő szent olaj nyolc napig égett a templomban. Ennek emlékére gyújtanak a zsidók nyolc napon át gyertyát, minden nap eggyel többet. A fény ünnepét idén, az 5776-os évben is nagyszabású ünnepségsorozat teszi még fényesebbé. PROGRAMAJÁNLÓ NYUGATI TÉRI ÜNNEPSÉG: December 6-13., minden nap (péntek kivételével) 18 órai kezdéssel A rabbi üdvözli a megjelenteket. A díszvendégek rövid köszöntőt mondanak. Közösen elmondott imádság. A Hanukia lángjának fellobbantása. Zene, tánc és hanukai fánk. December 6., vasárnap Dr. Latorcai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Székhelyi József, Jászai Mari-díjas színművész. Fellép: Sabbathsong Klezmer Band December 7., hétfő Díszvendég: Vándor Éva színésznő, Gera Zoltán váloga­­tott labdarúgó, Oberländer Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője. Fellép: Raskin Mose, izraeli zenész December 8., kedd Díszvendég: Müller Péter Sziámi, Bródy János, Pász­­tor Anna, énekesek, Rudolf Péter színművész. Fellép: Raskin Mose, izraeli zenész December 9., szerda Díszvendég: Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgár­­mestere, Dr. Tóth József, Budapest XIII. kerület pol­­gármestere, Karácsony Gergely, Zugló polgármestere. Fellép: Raskin Mose, izraeli zenész December 10., csütörtök Díszvendég: Székhelyi József, Ullmann Mónika szín­­művészek. Tóta W. Árpád, Balogh Ákos Gergely, újságírók. Fellép: Raskin Mose, izraeli zenész December 12., szombat Díszvendég: Uj Péter, Szily László, Winkler Róbert, Vári György, újságírók, Hegedűs D. Géza, színművész. Fellép: Raskin Mose, izraeli zenész December 13., vasárnap Díszvendég: Őexc. lián Mór, Izrael Állam rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete, Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke, Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija. Fellép: STETL zenekar HANUKAI PROGRAMJAINK: December 12., Városligeti Műjégpálya, 20.30 HANUKORCSOLYA A Hanukia lángjának fellobbantása. Korcsolya, zene, tánc, forró tea és hanukai fánk. Belépő: 1500 Ft/fő, elővételben: 1000 Ft/fő Jegyelővétel a Keren Or Központban! (1052 Budapest Károly körút 20., Tel: 268-0183) December 6., 10:00-13:00, Óbudai Zsinagóga ALEF KIDS KARNEVAL December 6. 19:00, Bét Menachem Héber-Magyar Két Tannyelvű Iskola ATID HANUKAI KARNEVAL- karaoke, sushi, zene és tánc. Részvétel 30 éves korosztályig! December 9., 18:00, Nyugati tér ALEF KIDS GYERMEK HANUKA Egység - időszaki folyóirat Kiadja a Chabad-Lubavics - Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület. Achdut periodical - is published by Chabad-Lubavitch The Jewish Heritage Center of Hungary 1052 Budapest, Károly krt. 20. Telefon/fax: (+36268-0183 (1־ E-mail: info@zsido.com Internet: www.zsido.com Felelős kiadó: Oberländer Báruch rabbi Főszerkesztő: Steiner Zsófia Szerkesztő: Golubovics Martina Tördelés: Juhász Valéria ISSN 1217-3223 (nyomtatott) ISSN 1588-3223 (on-line) A kiadvány szent szövegek részleteit és magyarázatait tartalmazza. Kérjük, ne dobja el! 16

Next

/
Thumbnails
Contents