Egység, 2015 (81-83. szám)
2015-09-01 / 82. szám
minden egyes trauma valamilyen módon privilegizálva lett. Nem össznemzeti, konszenzuális fájdalomról gondolkodunk, hanem valamilyen társadalmi csőport saját traumájáról, monopóliumáról beszélünk. Amíg ki vannak sajátítva ezek a traumák, addig nehéz lesz bármiféle hatékony feloldásról beszélni. Trianon traumája a keresztény magyar középosztály, a holokauszt a magyar zsidók, 1956 a szovjetellenes hazafiak traumája és még sorolhatnám. Ezek a történelmi események mind drámaian megosztóak addig másodpercig, amíg egyetlen társadalmi csoportnak is joga van az élmény privilegizálásához. Amikor egy traumaélmény közösségi élménnyé válik, abban a pillanatban beszédhelyzet alakul ki. Nem igen tudok még egy olyan országot Európában, ahol a traumák ilyen szintű kisajátítása miatt ekkora gócpontokban találunk kölcsönös társadalmi sérelmeket felhalmozódni. A tettek minősítenek-A TEV egyik munkatársa pár évvei ezelőtt egy neonácinak tartott politikai párt prominense volt. Szegedi Csanáddal hogyan kerültek kapcsolatba? Nem kísért az ő múltja, nem okoz ez konfliktushelyzetet a szervezetükön belül és a közösségben?- Csanádra ma már közösségünk egyik fontos tagjaként tekintek. Hosszú volt - és hosszú lesz még - az ő útja. Sajátságos magyar XX. századi sors az övé, vagy inkább mondanám, a családjáé. Ugyanakkor jelenleg fontos munkát végez a TEV oktatási részlegénél. Hazai és külföldi iskolákban tart előadásokat diákoknak arról, hogy micsoda fertelmes, megindító, gyönyörű és fájdalmas katarzis az a folyamat, amin ő keresztülment. Hogy egy gyűlölőből vált gyűlöltté, és ezt a státuszt kellett valamilyen módon feloldania és értelemmel megtöltenie. Erről a lélektani folyamatról vezet beszélgetéseket, valamint arról, hogy milyen könnyű gyűlölni és kirekeszteni. Hozzánk úgy került Szegedi Csanád, hogy miután felkereste az EMIH vezető rabbiját, Köves Slomót és a helyi Chábád vezetőjét Oberländer Báruch rabbit, akkor közösen kitaláltuk, hogy jó volna, ha mesélne a fiataloknak a korábbi életéről. Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon mennyire őszinte az új elköteleződése? Nos, én csak a zsidó választ tudom erre adni. Ami a lelkiismereti részét illeti, az csakis az Isten és Csanád közös ügye. Mi elsősorban a tettek alapján ítélkezhetünk. Csanád igyekszik nagyon sokat tenni. Ezek a konkrét elköteleződések minősítsék őt. WR Egység tusokat elvárnia. Ez nem a kormányok feladata. A kormánynak intézménymegteremtő, katalizációs szerepe lehet csak. A civiltársadalomnak, a közösségeknek jut a legfontosabb szerep abban, hogy a kirekesztést, feloldhatatlannak tetsző társadalmi ellentéteket, feszültséget felszámolja. Sok szervezet felelősséghárító magatartással fordul a kormányokhoz mindenféle segítségért. Holott a civilek közössége a kormányoktól csak az eszközöket tudja kikényszeríteni. Az antiszemitizmus visszaszorításának kérdésében ez elsősorban a joggyakorlat és jogalkalmazás átalakítását jelentheti. Arra vonatkozóan, hogy egy nemzet különféle etnikumai, vallási felekezetei és egyéb kisebbségi közösségei miképp tudnak a többségi társadalommal egy működő keretrendszerben értelmes pár-Lukács György Hóman Bálint beszédet folytatni, akad egy negatív példám. Ezt pedig a saját közösségünk oldaláról hozom. Elevenítsük fel, miképp zajlott a 2014-es év. A zsidó közösség kiszolgáltatottságba terelte bele magát annak okán, hogy nem tudott megszabadulni attól a tévképzettől, hogy a kormány feladata a nemzeti megbékélést a zsidók és a többségi társadalom között elrendezni. Ez egy össztársadalmi feladat, amiben a kormány szerepe az, hogy ennek a feltételrendszerét megteremtse. De hogy a kormány mondaná meg, hogy mi a helyes direktíva, ez tökéletes abszurditás. Az egész konfliktus abból is adódott, hogy a kormány saját szereptévesztéséből adódóan, és bizonyos zsidó közösségek asszisztenciáját is élvezve, elhitte magáról, hogy neki van ebben feladata, hogy majd az őáltala definiált direktíva mentén fog ez a nagy egymás kebelére bomlás megtörténni. Ami nonszensz. ״Kisajátított traumák”-Ön New Yorkban kutatott doktori ösztöndíjasként politikai filozófiát. Ismer a magyaréhoz hasonlatos probtémakörű országot?- Az, hogy Magyarországon a történelmi traumák ilyen mértékben kibeszéletlenek, részben abból adódik, hogy A kölcsönös nagyvonalúság hiánya- Hol van ebből a kiút?- Csakis a kölcsönös nagyvonalúságban. Egy példát mondanék a szellemi csapdahelyzet paradigmájára: ez pedig Hóman Bálint és rehabilitációs folyamata. Az történt, hogy a jogi rehabilitáció napján - az azt kezdeményező politikai közösség - rögtön Bárdossy László rehabilitációjának lehetőségéről kezdett el üzeneteket megfogalmazni. Itt van az egész probléma-komplexum méregfoga. Hóman rehabilitációjának orvén egy tudományosnak nevezett rehabilitációs folyamatot kíván egy tendenciózus előfeltevés rendszerrel rendelkező, politikailag motivált közösség elindítani. Az akadémiai tagság újratárgyalását szeretnék felvetni merőben tisztességtelen módon, hiszen ez a felvetés nem a tudományos teljesítmény (újra)elismerését célozza (ui. erre nincsen szükség), hanem az Akadémia erkölcsi legitimációját kívánja az általános erkölcsi rehabilitáció érdekében felhasználni. Mindezzel a Magyar Tudományos Akadémiát, mint független és legitimációs szereppel is bíró intézményt használják ki. Ilyenkor persze a relativizálás jól ismert reflexei is teret kapnak, és azonnal előkerül a jó öreg Lukács György-kártya, hogy miszerint az ő akadémiai tagságát vajon miért nem kérdőjelezték meg azok, akik Hómant vagy épp Bárdossyt elítélik. Ez egy nagyon veszélyes játék. így állandó zsákutcákba terelődik a diskurzus. Lukács György szellemi és morális megítélésének bevonása a Hóman-féle rehabilitációs ügybe azt a csapdahelyzetet eredményezi, aminek mentén a jobb- és a baloldal tradicionális ellentétei ütköznek. Mindez egy parttalan helyzetet teremt. Elsősorban azért, mert Magyarországon létezik az a politikai mítosz, hogy a zsidó közösség tradicionálisan a baloldalhoz kötődik és a kommunista rendszer rémtetteiben való aktív részvétele kvázi etnikai alapon szerveződött revans. Ennek ellentpontja az a közhely, miszerint a jobboldali antikommunizmus és antiliberalizmus valójában bújtatott antiszemitizmus, hiszen minden zsidó kommunista volt és baloldali liberális ma. Ahhoz, hogy végre valódi társadalmi közmegegyezés tudjon létre jönni, kétőldali gesztusokra van szükség.- Mondjon egy példát ilyenre az elmúlt 25 évünkből.- Sajnos ilyen jelentős gesztusokról nem tudok beszámolni. Hogy miképp lehetne ebbe az irányba elmozdulni? Nagyon fontos, hogy egy demokratikus jogállamban a civiltársadalomnak nem a mindenkori hatalomtól kell ilyen gesz15
