Egység, 2014 (78-80. szám)
2014-04-01 / 78. szám
Egység a zsidóság újra a Tóraadás élményét tapasztalja meg, vagy Tisá beÁvkor gyászoljón, mert lerombolták a Szentélyt. Isten dönt arról, mi legyen ünnep és mi legyen ״csak” egy fontos esemény a történelemkönyvben. Visszatérve Chánuká történetére, az akkori bölcsek számára csak a rákövetkező évben lehetett érezni, hogy ez ünnepnap lesz, így kihirdették azt. Ugyanez igaz az általunk vizsgált eseményekre is. A Holokausztra emlékezni nagyon fontos, amikor egy kijelölt napon megemlékszünk mártírjainkra és elsiratjuk a veszteségeinket. De a spirituális ismétlődést nem lehet erőltetni. Szíván 20-át létrehozták, de nem vált élő szokássá a következő generációknak, és ez sajnos ma már nem igazán méltó ehhez a tragédiához. Magyarországon nyaranta látjuk a listát, hogy melyik faluban, mikor van megemlékezés. Azonban tény: minden évben kevesebben vesznek részt ezeken és a tartalom is nagyon gyenge. A szónokoktól sokszor ugyanaz a beszéd hangzik el a különböző helyszíneken - csak a falu nevét és az áldózatok számát cserélik. Nem beszélnek azokról, akik ott éltek, hogy kik voltak, mit téttek - csupán sablon beszédek hangzanak el. így nem is csoda, hogy a túlélők gyerekei csak kis létszámban mennek el, mert - mondjuk ki - ezek a megemlékezések sajnos unalmasak és nem méltóak az elhunytakhoz. Ne maradjon üres az üres szék A Holokausztra emlékezni kell, de azt igazán, leginkább az elpusztított zsidóság helyreállításával lehet megtenni. Ennek megvilágítására álljon itt egy megtörtént eset: Menáchem Mendel Schneerson rabbit, az utolsó Lubavicsi Rebbét megkeresték egy szervezettől, hogy csatlakozzon egy megemlékező akcióhoz. Ennek keretében mindenkit felkértek, hogy tegyen egy plusz széket a szédervacsora asztalához, amely üresen állva emlékeztet a holokauszt gyermek mártírjaira. A Rebbe úgy gondolta25, hogy ennél jóval többet tehetnének: ültessenek valakit arra az üres székre, hívjon meg mindenki egy olyan zsidót, aki máskülönben nem venne részt széder estén. ״Ez volna a valódi élő emlékezete és győzelme a zsidó népnek.” Oberländer Báruch A szerző a magyarországi lubauicsi mozgalom alapítója, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője (A cikk rövidített formájában megjelent a Szombat című folyóiratban) hoz a szerzőnek félig prófétának kell lennie, ruách hákódessel, szent ihlettel, ahogy ezt a Talmudban látjuk18. Az ellenzők továbbá azzal is érveltek, hogy abban az időben - ezalatt az elmúlt 200 évet értették -, amikor egyre inkább terjednek a reform irányzatok, amelyek azon vannak, hogy ״kijavítsák” az imakönyvet, rossz lehet az üzenete annak, hogy ha új imákat írnánk. Hiszen, ha nekünk szabad hozzátenni, másnak szabad lehét elvenni belőle. A fő érvük azonban az volt, hogy a Holokauszt után nem arra kell koncentrálni, hogy hogyan lehet imával, böjttel emléket állítani a mártíroknak. Hanem a legfontosabb feladat építeni, helyreállítani, amit elvettek tőlünk, amit leromboltak. Szép dolog egy böjtnap, de nem segít helyreállítani a kárt19. Az ellenzők között volt az akkori Lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi (1902-1994)20 is, aki a holokausztban veszítette el öccsét, nagyanyját és más rokonait, valamint a Kolozsvári-Klauzenburgi rebbe is, Halberstam Jekutiél Jehudá rabbi (1905-1994)21, aki maga is holokauszt túlélő volt, és akinek első feleségét valamint tizenegy gyermekét a koncentrációs táborokban gyilkolták meg. A Holokauszt emléknapok utóélete Nemrégiben prof. Jacob J. Shacter rabbi cikkét olvastam22, aminek végén23 azt írta, hogy el kell ismerni, az izraeli állami megemlékezés, niszán hó 27, a gyakorlatban nem igazán tartalmas és méltó holokauszt megemlékezés. Igen, vannak rádióműsorok, emlékprogram a Jád váSem múzeumban, stb., de ezek nem elég méltóak. Ezeken keresztül nem igazán érezhető a hatmillió zsidó hiánya. Cikkére válaszul a következőket írtam neki levélben. A Tálműd24 Chánuká kapcsán ír arról, hogy megtörtént a csoda, nyolc napig égett az olaj és ״következő évben” kihirdették, hogy legyen ünnepnap. Miért csak a következő évtől lett az kihirdetve, miért nem azonnal? Válaszul erre az van írva, hogy nem lehét minden eseménynek ünnepnapot vagy gyásznapot állítani. Azok, amik ünnepnappá válnak, nem csak történelmi eseményék, hanem évről évre spirituálisán és misztikusan megismétlődnek. Amikor Peszáchot ünnepiünk, akkor nem csak megemlékezünk a régén történt szabadulásra, hanem azt újra és újra átéljük és megtapasztáljuk. Nem minden esemény után, amiről olvashatunk, van ünnepnap, de ez nem azért van, mert azok nem voltak nagy, jelentőségteljes vagy éppen tragikus események. Arról, hogy mi lesz ünnep, mi lesz az, ami spirituálisán ismétli önmagát, arról Isten dönt. O döntötte el, hogy Sávuotkor végén, mesteremmel, Grünwald József (1905-1984) pápai rabbival, New Yorkban együtt szoktam imádkozni a szíván 20. imákát. Nagyon szívhez szóló volt ez a megemlékezés, amelyen a rabbi maga az első feleségét és tíz meggyilkolt gyermekét siratta. Mára nagyon elgyengült ez az emléknap. Már a ’80-as években is, amikor a gyászimák szokásos korai időpontjában, reggel 6-kor imádkoztunk, kevesebb, mint száz ember imádkozott együtt, holott abban a negyedben több ezer magyar túlélő volt. Saját édesapám sem vett már részt emlékeim szerint ezeken az imákon. Az egyik oka lehet ennek, hogy a pesti bét din, ami létrehozta ezt az emléknapot, később szétesett. Mindenki elhagyta a tagok közül Magyarországot. Weltz rabbi Jeruzsálemben, Lebovits rabbi Williamsburgban telepedett meg, és nem volt igazi utódja ennek a szervezetnek. A rendeletnek így nem volt ״apja”, aki fenntartotta, ápolta volna és így elgyengült, ahogy ezt alább még kifejtem. Imák a Holokauszt emlékére A zsidó emléknapok fontos részét képezik az egyes eseményekhez köthető imák, költemények. A Holokauszttal kapcsolatban is születtek imák, megemlékező költemények és könyörgések. A kezemben van egy füzet, ami két kiadást ért meg New Yorkban, 1984-ben és 1988-ban is megjelent. A ’84-esben több rabbi írása is megjelent arról, hogy milyen jó kezdeményezés különleges imákat írni a Soá emlékére. Köztük van több magyar rabbi is, mint Stern Mose (1914-1997), egykori debreceni rabbi, a pozsonyi születésű Wozner Sámuel rabbi Bnei Brakból (aki 1913-ban született, így ma, 101 évesen, a legidősebb élő magyar származású rabbi) vagy Szofér Jochánán (szül. 1923), egykori egri rabbi. Mellettük számos litván rabbi, és a bobovi rebbe, Slomo Halberstam rabbi (1907- 2000) is írt ebbe a kiadványba, amiben ekkor többek között a nyitrai Weissmandel Micháél Dov rabbi (1903-1957) és Blum Rafael (meghalt 2005), egykori kassai rabbi költeményei szerepeltek. Az 1988-as kiadásban már a bobovi rebbe költeménye is szerepelt az előbbiek mellett, valamint Wozner rabbié, és Weismándel rabbi sógoráé, a nyitrai Unger Sálom Mose rabbié is. Ezek az imák azonban valójában nem terjedtek el és nem szokták mondani őket. Az alkotók terve szerint ezekét a Szentély lerombolására emlékező böjtnapon, áv hó 9-én kéne mondani, de még nem voltam olyan zsinagógában, ahol ezek elhangzottak volna. Épp ellenkezőleg, más rabbik kimondottan ellenezték az ilyen imák megalkotását. Több érvük volt ellene, elsősorban az, hogy közismert, hogy egy új ima megírásé18 Bráchot 28b-29a. Lásd még a lent említett Igrot kodes uo.;19 Lásd még Tánjá - Igeret hátsuvá 3. fej.; 20 Igrot (codes, XII. kötet, 18-19. old., Torát Menáchem XVI. kötet 134. old., Szichot kodes 5729 II. kötet 340. old.;21 Divré Jáciv responsum VII. kötet 19. fej.; 22 Tradition, 41:2. 164-197. old.; 23 180-181. old.; 24 Sábát 21b.;25 Szichot kodes 57371. kötet 604-606. old. Lásd még Judit T. Baummel: Kol bikhiot 93-94. old. 5
