Egység, 2014 (78-80. szám)
2014-12-01 / 80. szám
Egység terv volt - igen, egy pár évet kellett rá várni. E: Mi az, ami eddig nem sikerült, ami a következő évek célja? 0. r.: Az egyik, hogy minden kerületben legyen Budapesten zsinagóga. A zsinagóga nem olyan, mint a szupermarket, hogy mindenki egy központi helyre megy, mert ott jó a minőség vagy olcsó az áru. Az nem elég, hogy itt-ott vagyunk. Egyrészt, mert sábeszkor nem lehet utazni, másrészt az embér mindig szereti, ami helyben van. Bölcsőde, óvoda, iskola már van, a gimnázium még hiányzik. A jövő zsidósága E: Mit kívánnának maguknak és a közösségnek, mi legyen itt huszonöt év múlva? O.r.: Legyen sok zsinagóga, nagy közösség, sok rabbi. Tíz év múlva a mostani Chábád rabbik gyerekei már felnőnek. És lesz sok Chábád rabbi és rebecen, akik itt nőttek fel, akik első perctől kezdve beszéltek magyarul, tanulták a zsidóságot. Szerintem ez egy nagy fellendülést fog adni a munkának. O.B. : Ha tudtuk volna, mi áll ellőttünk, szerintem nem annyira könynyen jöttünk volna. Voltak nehéz idők, pénzgondok és más bajok... de ez pont az, amit a Rebbe tett, hogy csak küldött valakit, hogy menjen. És csak így tudtuk ezt csinálni, hogy nem gondolkodtunk túl sokat, hogy mi lesz. És most is ez van, lehet, hogy ha tudnánk, mi van előttünk, akkor elkezdenénk félni. Ha valaki mondta volna húszonöt éve, hogy olyan lesz a zsidóság itt, ahogy most van, nem hittem volna el, semmiképpen. És ami lesz huszonöt év múlva, azt most nem tudjuk elképzelni, mert ezek a dolgok annyira természetfölöttien jönnek. Steiner Zsófia hihetetlen lenne, ha valakinek azt mondanám, hogy itt csak tej és hús van. O.r.: Mondok még valamit. Bementünk vásárolni kóser húst - ez még a legelején, a Szentkirályi utcai időben volt. Megvettük, amit kaptunk, hazavittük és egyszercsak azt mondta Batsheva, hogy itt valami nem stimmel, nagyon sok vér van... Visszamentünk és kérdeztem Hoffmann rabbitól, hogy ez hogy van? Azt mondta, ״természetesen sózni azt otthon kell!...” Nekünk ez döbbenetes volt, minden közösségben, amit korábban ismertünk, kóserolva árulták a húst, hogy ezzel könnyítsenek az emberek életén. Ilyen volt akkor az egész légkör. Pont ennek az ellenkezője, amit most próbálunk ezzel a Dohány utcai új kóser húsbolttal csinálni. Mindig legyen, könnyen elérhető, friss, csomagolt ám. A zsinagóga nem szupermarket E: Miket tűztek ki célul, mik voltak a legnagyobb projektek? O. r.: Zsidóságot teremteni - ez volt a nagy terv, és hála Istennek ez részben sikerült, még nem tartunk ennek a töredékénél sem, de hála Istennek haladunk. O.B.: Mikor kezdtük az óvodát, azt gondoltuk, ha lesz tizenöt gyerek, az már siker lesz. Ez volt a tervünk: tizenöt gyerek. Ma tízszer ennyien járnak az óvodába és az iskolába. O. r.: Az új mikve mindig tervben volt. Méir Posner rabbi, aki egy nagy szakember, azt mondta annak idején, hogy a régi mikve kóser. Aztán pár évvel később, amikor megint kérdeztűk, akkor idejött és megnézte újra. Az anyukámnak az unokatestvére, és neki a sógora volt, akit rávettem, hogy finanszírozzák ezt az új Kazincy utcai földszinti női mikvét. Akkorra már olyan helyzet volt, hogy épp hogy kóser volt. Tehát a mikve mindig egy Nagyon fontos, nagyon hasznos volt, hogy én magyar zsidó környezetben nőttem fel. Elsőkézből ismertem a magyarországi zsidó szokásokat, a zsidó mentalitást, nekem ezt nem kellett megtanulnom. Mesterem Grünwald József rabbi (1905-1984) volt apám tanára, nála tanult Pápán 1943-1944- ben, én pedig nála tanultam New Yorkban az 1980-as években, lényegében ez ugyanaz volt, csak egy másik helyen. Tulajdonképpen én pápán nevelkedtem... csak New Yorkban. Még a hús is véres volt... E: Mi a legnagyobb, legszembetűnőbb különbség az akkori és a mostani magyar zsidóság között? O.B. : Akkor minden lefele ment, amikor mi jöttünk. Meghaltak az emberek, fogyott a közösség, mintha egy doboz lassan bezárulna. Most pont fordítva van, már nincs hely a dobozban, annyira sok minden történik. Amikor idejöttünk csend volt, nem volt egy rendezvény egy ünnepség, egy összejövetel sem. O.r.: Szerintem a tegnapi nap mutatja a legnagyobb különbséget a kezdetekhez képest. Tegnap hajnali négykor indultam a vágóhídra, ez egy új vágóhíd, ahol még sosem volt kóser vágás. Úgyhogy ott voltam tíz órán keresztül ellenőrizni mindent végig. Amikor hazafele indultam, akkor hívott valaki, hogy van neki egy sájléja [halachikus kérdése - a szerk.] a Táhárát hámispáchához [A családi élet tisztasága - a szerk.]. Mikor hazaértem, akkor itt volt, megbeszéltük a kérdést. Aztán volt minjen a Keren Orbán, Mincha-Mááriv [délutáni és esti ima - a szerk.]. Aztán rögtön leültünk két órán keresztül vizsgáztatni a gijur csoportot. Aztán két órán keresztül tanítottam a ZsTsZ-en: nem lehet ennél nagyobb kontraszt, hogy hajnali négytől este nyolcig megállás nélkül különböző intézményekben dolgoztam. És ez egy átlagos nap. Amit még el lehet mondani nagy különbségként, az egy - hogy úgy mondjam - általános színvonal növekedés. Ami akkor a maximum vallásosság volt, az ma már egyre inkább elvárás. Hogy mondjuk, a rabbi ne autóval érkezzen szombaton a zsinagógába. Vagy a templomi esküvők helyett egyre többen választják a szabad ég alatt felállított, hagyományos hüpét. A zsidóság megélésének a színvonala megemelkedett és lettek elvárások. O.B. : Amikor jöttünk, akkor volt itt tej - nyers tej, amit kellett forralni, csirke és marhahús. Ennyi. Ma ez 8
