Egység, 2013 (75-77. szám)

2013-03-01 / 75. szám

Egység Peszách - terítéken a hagyomány A szabadulás ünnepe egyike a legszigorúbb szabályok által határolt heteknek a zsidó naptárban. Az ünnep nyolc napja részben a mit, mivel és hogyan együnk témája körül forog, a válasz pedig sok esetben attól függ, a világ melyik pontján élünk, nevelked­­tünk, honnan származik a családunk és melyik zsidó irányzathoz tartozunk. A chászid irányzat követői, így a lubavi­­csiak sem esznek ilyen ételeket, vagyis nem használnak macesz­­lisztet például süte­­mény készítéshez, nem készítenek ma­­ceszgombócot vagy ún. macabreit, vagyis tojásba áztatott és zsi­­radékban kisütött pászkát. A főzés mellett arra is figyelnek, hogy étkezéskor, az asztalnál nehogy folyadékkal érintkez­­zen a macesz. Mivel az ünnep nyolcadik napját csak a gá­­/útban ünnepük, rabbinikus előírás alapján, így sok helyen azok, akik addig nem fogyasztottak gebrochtzot, ezen a na­­pon mégis esznek folyadékkal érintkező pászkát. A széder fő fogása Az askenáz közösségekben elterjedt szokás, hogy nem fo­­gyasztanak sült húsokat, főleg nem bárányt a széderen. Ennek oka, hogy a Szentélyben az áldozati bárányt megsü­­tötték és így fogyasztották el2, és mivel nincs szentély, sem áldozati bárány, így a széderesten ehhez hasonló ételt sem szolgálnak fel. Ezzel szemben sok szfárdi közösségben kife­­jezetten szokás báránysültet fogyasztani a peszáchi vacso­­rán, ezzel is az egyiptomi kivonulásra emlékezve, amikor a zsidók az Örökkévaló parancsára levágták, és megsütve el­­fogyasztották a peszáchi bárányt. A széder egyik központi eleme a négy pohár bor, mégpe­­dig hagyományosan vörösbor, emlékeztetve a zsidó gyerme­­kék kiontott vérére. Európában egy időben szokás volt fehér­­borral helyettesíteni ezt, félő volt ugyanis, hogy nem zsidó szom­­szédaik esetleg a vérvád középkori babonájára asszociálnának a vörösbor láttán. Azok az alkoholtartalmú italok, amelyek gabonából, vagy élesztővel készültek, homecnak számítanak, így a világon mindenhol tilosak. Askenáz közösségekben meg­­engedettek a peszáchra kóser jelzéssel ellátott gyümölcspáün­­kák, vagy a krumpliból főzött vodka, ám sokan tartózkodnak attól, hogy a boron kívül más alkoholos italt fogyasszanak. Csak tiszta forrásból Az élelmiszeripar fejlődésével egyre szélesebb választék várja a peszáchra bevásárolókat. Sok helyen a boltok polcain pontosan ugyanazok az élelmiszerek sorakoznak, mint év közben: egyedül a ״peszáchra kóser” feliratú pecsét külön­­bözteti meg őket az előző héten vásárolttól. Míg sokan ki­­használják ezt a lehetőséget, addig mások igyekeznek a minimálisra szorítani az előre gyártott élelmiszerek felhasz­­nálását, és lehetőség szerint kizárólag otthon készült étele­­két és italokat fogyasztanak. Akárhogy is döntünk, mindig ellenőrizzük, hogy megfelelő, ״peszáchra kóser” jelzésű kő­­sersági pecséttel el van-e látva a választott élelmiszer. Kóser Peszáchot! Steiner Zsófia Egy dolog biztos: sehol a világon nem esznek homecot, tehát kelesztéssel készült ételeket, vagy a pászkán kívül bár­­mit, ami az öt tiltott gabonaféléből, árpából, tönkölyből, rozsból, zabból vagy búzából készült - így a rozskenyér épp­­úgy tilos, mint az árpagyöngy, vagy a palacsinta. De mi a helyzet nagyanyáink omlós macesztortájával? Ehetünk-e rizst, és létezhet-e peszách maceszgombóc leves nélkül? Egy­­általán: milyen alkoholt fogyaszthatunk annak örömére, hogy leráztuk a fáraó rabigáját? Csicseriborsó, bab, lencse Az első és legnagyobb kérdés, eszünk-e kitniotot. A kitnijot gyűjtőfogalom, többek között hüvelyeseket, egyes magva­­kát, és olyan növényeket jelöl, amelyek nem gabonafélék, de lisztet őrölnek belőle. Ilyen például a csicseriborsó, a sze­­zámmag, a napraforgómag, a rizs, a kukorica vagy a szója­­bab. A kitniot léte a legnagyobb különbség a szfárádi és az áskenáz zsidók peszáchi étkezési kultúrájában. Az askenázok, a 13. századi francia háláchá tudós, a kou­­chi Mózes rabbi (SzMáK) véleményét követve a homec fo­­gyasztásával egyenértékűnek tekintik a kitniot fogyasztását, ami így szigorú tilalom alá esik. Ennek oka, hogy a kitniot alatt eredetileg olyan terményeket értettek, amelyekből Üsz­­tét őröltek és kenyeret sütöttek a gabonafélékhez hasonló­­an, így könnyen össze lehetett őket keverni egymással. A szfárádi vélemény nem ilyen egyöntetű, de a többsé­­gük Joszéf Káro rabbi útmutatását követve felhasznál kitniotot a peszáchi ételekhez. Mit jelent ez a gyakorlatban? Nemcsak azt, hogy a szfárdiak többsége (a marokkóiakon kívül) eszik chumuszt peszáchkor, hanem például azt is, hogy askenáz házaknál alternatív megoldást kell találni az Euró­­pában leginkább elterjedt zsiradék, a napraforgóolaj pótlá­­sára is. Erre a célra sok közösségben - így a legtöbb lubavicsi háztartásban is - zsírt használnak, míg más közösségekben elterjedt a mogyoró-, dió- vagy olívaolaj használata. A nagy kérdés: gombóccal vagy anélkül Míg az askenáz családok peszáchi gasztronómiájában köz­­ponti helyet foglal el a maceszliszt, addig a szfárádiak alig használják ezt az alapanyagot, helyette összetört és vízbe vagy tojásba áztatott pászkalapokat használnak. Az askenáz kultúrában elterjedtté vált, hogy a maceszlisztet burgonya­­keményítővel, vagyis krumpli liszttel váltják ki. Ez a kérdéskör elvezet bennünket második nagy peszáchi gasztronómiai vízválasztóhoz, agebrochtzhoz. Gebrochtz­­nak, vagyis szó szerint ״eltörtnek” nevezzük az olyan étele­­két, amelyekben a macesz folyadékkal érintkezik. Félő ugyanis, hogy a dagasztásnál és a sütésnél esetleg sületlen liszt vagy tésztadarab maradt a pászkán, ami vízzel érint­­kezve homeccá válhat. A gebrochtz tilalma a 18. század végén terjedt el, ugyanis ekkor kezdtek el olyan gyártási tech­­nikákat használni, amelyek gyorsították ugyan a maceszké­­szítést, de ezzel együtt megnövelték annak az esélyét, hogy nem tökéletesen eldolgozott tészta kerüljön a sütőbe, és a kész maceszben lisztcsomók maradjanak.1 1 A Hadi Schneur Zalman rabbi 6. responzája alapján; 2 Sulchán Áruch, Orách chájim 346:1. 6

Next

/
Thumbnails
Contents