Egység, 2012 (72-74. szám)
2012-09-01 / 73. szám
Egység Lerombolt sírkövek nyomában ki például alátámasztana ezzel a kővel valamit és ez által haszna származna valamilyen formában abból. Feltehetőleg ugyancsak a haszonhúzás tilalmára találtam példát egy másik, szintén bonyhádi szokásokat rögzítő könyv hasábjain14, ahol a később Antwerpenben élő szerző így emlékezik vissza: ״ha a halottat a kórházbői szállították a temetőbe, ilyenkor a fém szekrényt15, ami a szállítás eszközévé vált szétvágták s végül az eltemetett mellé a sírba helyezték.” Felmerül a kérdés az előbbiek nyomán, hogy mi a teendő a széttört sírdarabokkal. Vajon kötelességünk-e az eltört, vagy az Isten mentsen meggyalázott darabkákat pont a hozzájuk tartozó sírokba temetni? Valljuk be ez a megrongált sírok, vagy az elhagyott temetők köveinek esetében elég nehéz feladat lenne. A korábban már említett Feinstein rabbi16 egy másik levelében úgy nyilatkozott, megtehető, de nem kötelező, hogy az eredeti sírhoz temessük vissza. Ez esetben a sír kinyitásának tilalmától sem kell tartanunk17. Az egymáshoz tartozó részek betemetése esetén azonban úgy kell eljárni, hogy ne legyen látható az arra járóknak a betemetett darabnak akár csak egy kis része sem, mivel félő, hogy az újonnan felállított sírrészt látván azt gondolnák: ez a kődarab nem ide tartozik, s így könnyen hasznát vehetnék, ami tilos. Erre jegyzi meg a rabbi az említett levélben, hogy jobb, ha egy külön erre kialakított, kb. 16 cm mély üregbe temetjük ezeket. Ebből tehát világosan érthető nem kötelező a pontos helyére való visszatemetése. Összességében elmondható, hogy a lerombolt kövek öncélú használata nem megengedhető, s továbbra is elkülönített, magában is szentséget hordozó tárgyként kell kezelni őket. Azok után, hogy a témát kissé kötúljártam nem kérek mást az Örökkévalótól, minthogy soha többé ne fordúljon elő hasonló szomorú eset, és hogy teljesedjenek be az Ezsaiás könyvében írottak ״Elveszi a halált örökre,és letörli az Úr Isten a könnyhullatást minden arcról”18. Faith Aser la szemszögéből próbálnánk utánajárni a sírkő szerepének a szent életű Jichák Luria8, rabbi értelmezése szerint az a hely a lélek ״ülőhelye” vagyis itt marad, itt nyugszik meg a lélek. És mekkorának kell lenni, és hogy helyezkedjék el? Erre választ a misna a Kélim traktátusában9 találhatunk. Itt azt találjuk, hogy olyan dolgok számitanak ülésnek, amik legalább kb. 24 cm széles és ugyanilyen hosszúak. Vannak, akik innen számítják ki a sírkő minimális méretét. Elhelyezésüket illetően több szokás is van, Izraelben inkább fektetett sírköveket találunk, míg a diaszpórában általában az állított sírkővek a jellemzőek. Mi a teendő sírkőcsere esetén? Témánkkal szoros kapcsolatban álló kérdéseket tárgyal a múlt generáció egyik legkiemelkedőbb döntéshozója. Moshe Feinstein rabbi. O az aki Sülchan áruchban az élvezethúzás tilalmával kapcsolatban leírtakat10, praktikus, mindennapjainkban előforduló kérdések formában tárgyalja. így pédául azt a kérdést is, mit kell csinálnunk egy olyan sírkővel, amely helyébe egy újat, erősebbet akarunk tenni. Válaszában kitér arra, hogy - mint már micvára használt, s ez által a profán dolgoktól elkülönített tárgyat - szentsége miatt nem adhatjuk el. Ugyanakkor egy szegény - ez eddig sírkő nélküli - el hunyt, puszta sírhelye fölé odaadhatjuk úgy, ha ebből más haszna az embernek nem származhat11. Ebben az esetben még a betűket is ki szabad kaparni a kőből12, hogy azok helyébe a nincstelen halott nevét véssék. Azonban ilyenkor is ügyelnünk kell arra, hogy még a kikapart kő maradékaiból se származzon semmiféle haszna senkinek, sőt még a szakember vésőnek is csak a munkájáért szabad fizetséget kapnia.13 Amennyiben nincs jelöletlen, kopár hant, ahol haszna lenne a régi kőnek, akkor el kell temetni a feleslegessé vált sírkövet. Ennek oka ugyanaz, mint az előzőeknél már említett háláchá, vagyis az élvezet, haszonhúzás tilalma: félő ugyanis, hogy a parlagon heverő követ felhasználnák, valaA vandalizmusnak az a formája, ami a Kaposvári temető több mint hatvan sírkövét érte, sajnos nem éppen új keletű. Ahogy a témát kutatni kezdtem, elsők között leltem rá a Bonyhádi zsidók története című könyvre1, ebben 1923-ból említ az író hasonló esetet: A kongresszusi (neológ) irányzathoz tartozó temetőt gyalázták meg: mintegy 15 sírkövet döntöttek ki a tárnadók. A tetteseket a bonyhádi zsidók maguk leplezték le: a bonyhádi gimnázium diákjai voltak, akik feldúlták a sírókát. Az eset többször megismétlődött, végül egyértelművé vált, hogy felesleges a hatósághoz fordulni, a Chevra Kadisa* 2, végül csak annyit tett, hogy a megrongált sírokat rendbe hozatta hozzátartozókkal, vagy, ha az elhunytnak nem voltak a hozzátartozói, saját költségén tetette rendbe. A sírkőállítás tórái forrásai A sírkőállításról már a Tórái időkből vannak hagyományaink, nézzük, honnan is ered ez a kötelezettség, ami sok vélemény szerint a tiszteld apádat és anyádat parancsolatával függ össze.3 Mózes első könyvé ben találunk először utalást a sírkővel kapcsolatban, miután Ráhel ősanyánk a Bét-Lehembe vezető úton meghalt. ״Sírjára Jáköb oszlopot állított, ez Ráhel sírjának oszlopa mai napig”4 - írja a Tóra5. Máimonidész háláchikus művében6, kötelességnek tartja, hogy ún. mácévája, sírköve legyen minden zsidónak. A szentéletű embereknek (cádikoknak) azonban nem építünk, teszi hozzá, mivei az ő emléküket kiváló tetteik őrzik. Ennek ellenére a szokás mégis az, hogy cádikoknak is állítanak sírkövet az élőkre való tekintettel, a hely megjelöléséül. így az emberek meg tudják találni, és tudnak ott imádkozni, ugyanis nagy érdem szent helyen, például a cádikok sírjánál - nem sírjához! imádkozni: a hagyomány szerint az ilyen helyen mondott imák könnyebben meghaílgattatásra találnak.7 Máimonidész ezen érdekes megfőgalmazásából láthatjuk tehát, hogy egyszerű ember emlékéül szolgál a sírkő a későbbi nemzedékeknek. Ha a kabba1 Eisner János: Bonyhádi zsidók története (1965);2 Temetésért felelős egylet;3 Máávár Jábok 41. Fejezet.;4 lMózes 35:20.; 5 Ráhel sírja a mai napig is látható, közismert zarándokhely.; 6 Máimonidész, Misne Tora, A gyász szabályai 4:4.;7 Széfer hahistatchut, máámár leháuin inján hahistatchut, 2. fej. eleje. Uo. további okok a cádikok sírjánál való imáinkra.; 8 Rabbi Jichák Luria: Sáár hamitzvot, Párását Vájechi.; 9 Misna, Kélim 27. fej. 2. misna.;10 Sulchán áruch, Jore déá Sách 364:1.; 11!grot Mose responsum, Jore déá 1:245.;12 Igrot Mose responsum, Jore déá 1:228.;13 Lásd 12. lábjegyzet;14 Jiszáchár Dover Schwartz: Minchát diusi. Sajnos a könyv szerzője nem sokkal ezelőtt elhunyt, Így nem tudtam megbizonyosodni a szókás eredetéről.;15 Bonyhádon a Jeruzsálemi szokásokat követték és nem temettek koporsóba, hanem imasálba csavarva közvetlenül a földbe helyezték a holttestet. Lásd a fentebb említett Minhát diusit. A közvetlenül a földre való temetés a legkiválóbb mód (Sulchán Áruch, Jore déá 362:1.).; 16 Lásd 11. lábjegyzet; 17 Ha maga a koporsó vagy inkább sírhely újbóli kiásása nevezhető a ״sír felnyitásának” lásd Nitei Gavriel, Áuélut 1. rész 76. fej. 20-tól. És lásd még all. pont alatt.;18 Jesájá 25:8. 13
