Egység, 2012 (72-74. szám)

2012-09-01 / 73. szám

Az Örökkévalót keresni Működhet-e a ״bújócska” stratégiája, ha a kereső felhagy a kereséssel? ״Ros hásáná - tanította a Báál Sém Tov - játék, bújócskázás. Az Örökkévaló elrejtőzik, mi pedig keressük Őt. De hová tud elrejtőzni az Örökkévaló? Hiszen akárhová mész, Ő ott van. Ahogy a Zohár mondja: »Nincsen olyan hely, mely tőle üres volna.« A Báál Sém Tov tehát in­­kább valami olyasmire gondol, mint az egészen kicsi gyermekekkel játszott bújócska, mikor a szülő az ujjaival eltakarja a szemét. Az Örökkévaló is így rejtőzik el a hatalmas, közömbös ural­­kodó álcájában, aki alattvalóit szigorúan, az írás szerint ítéli meg, s közben fenséges angyalai reszketnek a félelemtől. Mi pedig keressük Őt. Keressük az atyát a szigorú hang mögött. Mi vagyunk a kisgyermek, aki felmászik a király ölébe, félrehúzza az uralkodó álarcát, és azt kiált­­ja: »Apám!« Hiszen éppen erre vár O is.” Cui Freeman rabbi könyvéből (Bringing Heaven Down to Earth), az áldott emlékű lubavicsi Rebbe tanításai alapján Talmud elbeszéli, hogy Pinchász ben Jáir rabbinak, a tannaita bölcsnek olyan szamara volt, amelyik nem volt hajlandó olyan takarmányból enni, amiből a tizedet nem különítették el megfelelően.] Mégis azt kívánja tőlünk, hogy keressük Őt szüntelenül.. . Keres­­sük Őt vasárnap... Keressük Őt hét­­főn... És ha magyarázatot keresünk a szent könyvekben erre, azt találjuk, hogy a Talmudban (Szánhedrin 97b.) ez áll: ״Minden [a Messiás érkezésére] kijelölt idő eltelt már, és most már [az eljövetele] csakis a megtéréstől függ”. Világos érvényű döntése pedig a há­­láchának, hogy ha valaki a tesuvá egyetlen gondolatát is komolyan gon­­dolja, cádik (igaz ember) lesz belőle - márpedig nincs olyan zsidó ember, aki sose gondolt volna bűnbánó gondola­­tokát, egyszer sem, egész életében! Hogyan tehetünk tehát szemrehányást a halandónak, aki hús és vér, korláto­­zott és véges lény - így teremtette őt az Örökkévaló, nem a tulajdon hibája! -, és hogyan ítélhetjük meg őt azért, amiért nem szüntelenül a megváltásra gondol... Az nem is lehetséges... Az Örökkévaló maga mondja: ״Csak olyat kérek, amire ki-ki képes”, de nem adott nekünk erőt hozzá... Növelnünk kell tehát a világosságot, és nem csak úgy általában a világossá­­got, hanem különösen is a szimchá (öröm) világosságát. Mert a szimchá ״megtör minden gátat és korlátot”, áttör az ember személyes határain, e világ határain és azokon a határokon is, melyeket e szörnyű sötétség terem­­tett... Azaz: a fiú nem gondol az Örökké­­valóra, földi dolgokkal van elfoglalva. Igaz, mindent úgy tesz, kóser módon, ahogy a háláchá előírja, a Tórát is ren­A REBBE SZAVA Rabbi Menachem M. Schncerson desen tanulmányozza. De nem gondol már arra, aki a Tórát adja, hogy ma­­gát tisztességesen viselje előtte az üz­­letben, mert elfeledkezett arról, hogy az Örökkévaló az egyetlen, aki ״erőt ad a gazdagság megszerzésére”. És ha kritika éri, a fiú így felel: ״Mi­­ért nekem teszel szemrehányást? ...Mondd az Istennek... Mert meddig ülünk még a száműzetésben...?” [A Rebbén csillapíthatatlan sírás vett erőt, míg ezt a néhány mondatot mondta.] Bizony, az atyának el kell rejtenie magát a fiú elől, hogy felébressze ben­­ne a édesapja utáni vágyakozást... De mit tegyen a fiú, mikor az atya retten­­tő sötétségben hagyta őt? [...] És külö­­nősen akkor, ha ez a fiú kár olyan ala­­csony szinten van, mint a mondás tart­­ja: ״Ha őseink angyalok voltak, mi emberek vagyunk, és ha őseink embe­­rek voltak, mi szamarak vagyunk - de még csak nem is olyan szamarak, mint Pinchász ben Jáir rabbi szamara.” [A A Rebbe, Menachem Mendel Schneerson, 5739. svát 15-én (1979. február 12.) megtartott beszédének szabad fordításából származó kivonata. Sok-sok zsidó ember él csüggedtség­­ben, kifáradva a száműzetés nehézsé­­geitől. És az ő keserveik jogosnak tűn­­nek - mert ád mátáj (meddig kell még várnunk)?! Jól ismert hasonlat, amit a chászi­­dók a Mágidra, a mezericsi Dov Bér rabbira hivatkozva szoktak emlegetni, mely a száműzetést az apához hason- Htja, aki elrejtőzik fia elől. Az apa nyil­­vánvalóan szeretne fiával együtt lenni; rejtőzködésének oka csakis az, hogy felébressze a kívánságot fiában is, az édesapja utáni vágyakozást, hogy őt kutassa. Végtére is ha a fiú egyfolytá­­ban az apa jelenlétben van, a kívánsá­­ga, hogy apjával lehessen, rejtve ma­­rád, mert ״a folytonos gyönyörűség nem gyönyörűség”: Ha az Atya azt látja, hogy fia nem keresi már Őt... Akkor kezdődik iga­­zában a száműzetés. Mert van olyan bi­­zony, hogy a fiú nem keresi többé az Atyát... Hanem azt mondja: ״Jeleinket [a megváltás jeleit] nem láttuk... és ná­­lünk senki sincs, aki tudná, meddig [tart még a száműzetés]” (Zsoltárok 74:9.). Arra jut tehát a beszélő, hogy a Örök­­kévaló nyilván elfeledkezett róla, el­­veszíti a reményt, és nem kutatja töb­­bé az Istent. Pedig mikor az Atya látja, hogy fia nem keresi Őt többé... Akkor kezdő­­dik igazában a száműzetés. Míg a fiú kutatja az Atyát, míg a megváltás ke­­resése lefoglalja őt, abban előkészület van, kezdet van, a megváltás szikrája van. De ha már nem keres, akkor tel­­jesedik be ez a vers (5Mózes 31:18.): ״És én bizony elrejtem, elrejtem az ar­­comat azon a napon.” A Báál Sém Tov szerint ebből a versből kiderül, hogy a rejtőzés maga is rejtve van, mert a fiú nem tudja, hogy az Atya rejtőzködik. 2

Next

/
Thumbnails
Contents