Egység, 2011 (70-71. szám)
2011-09-01 / 71. szám
útjára Hogyan induljunk Jákob az ünnepek után? Az Örökkévaló szolgálata a hétköznapokban isteni befogadására alkalmas ״befogadó tartállyá” gyúrja át. Ez pedig akkor nyer legmagasabb szintű kifejeződést, amikor az ember még a világi cselekedeteit is - és nem csupán a vallási parancsolatok teljesítését - az Örökkévalónak ajánlja. Spirituális táplálék Az embert a tisré hónap segíti hozzá ahhoz, hogy képes legyen végrehajtani egy ilyen küldetést, mivel a hónap ünnepnapjai olyan spirituális táplálékul szolgálnak, amelyből a zsidók az év teljes hátralévő részének szolgálataihoz merítenek erőt. Az ünnepnapok mindegyike a szolgálat más-más aspektusát emeli ki, összességük pedig kiadja annak a forrásnak a teljességét, amely révén az isteni megnyilatkozik. Ezért hangzik el szimchát torá ünnepének kimenetelekor az, hogy ״Jákob pedig útjára ment”: a tisré havi ünnepnapok véget értével emlékezetünkbe kell idézni, hogy a szolgálat még messze nem ért véget, ez az időpont ugyanis egy újfajta szolgálat kezdetét jelöli ki, melyhez az erőt tisré ünnepnapjaiból merítjük. Ez az újfajta szolgálat pedig a világi, ״hétköznapi” dolgokkal folytatott munka, az, hogy még ezeket is szentséggé alakítsuk át. A további tisztázás céljából most vizsgáljuk meg közelebbről a ״Jákob pedig útjára ment” mondat szavait. Jákob A zsidó népet két néven is nevezik, az egyik Jákob, a másik Jiszráél, melyek mindegyikével harmadik ősatyánkat illették. A két név között jelentős kronológiai és jelentésbeli eltérés van. Izsák fia, Jákob, nevét születésekor kapta, mert ״kezével Ezsau sarkát markolta” (lMózes 25:26.) (ékeu - sarok). A Jiszráél (Izrael) nevet pedig később, ״mert küzdöttél (szár) Istennel és emberekkel és győztél” (uo. 32:29.). A Jiszráél név messze magasabb rangú, mint a Jákob. A sarok, amelyből a Jáköb név ered, a test legalsó része, amely alapján nem lehet különbséget tenni ember és ember között. Mi több, azért nevezték el Jákobnak, mert a testi világot reprezentáló Ezsau sarkát markolta. A Jiszráél név ezzel szemben a kai zárni: ״VöJáákou hálách lödárko”, azaz ״Jákob pedig útjára ment”. Szimchát Torá az utolsó tisré ünnepnapjai közül, ezért mocáé Szimchát Torá, azaz a Szimchát Torá kimenetele az év hátralévő részének kezdetét jelöli ki. Amikor elhangzik: ״Jákob pe-A REBBE SZAVA Rabbi Menachem M. Schneerson dig útjára ment”, ez azt jelenti, hogy a tisré hónap különleges szolgálata véget ért, s most kezdetét kell vegye az év hátralévő részének szolgálata. Magyarán az ünnepnapok speciális istenszolgálatát követően az ember ״útra” kel, tovább az év hátralévő szolgálatai felé. Ez a fajta szolgálat semmiben sem alacsonyabb rendű, mint a tisré hónap ünnepi szolgálatai; egyszerűen csak más. Akkor hát miképpen szolgálja egy zsidó az Örökkévalót hétköznapokon, amikor annyira lefoglalják a saját ügyei? Bölcseink erre vonatkozóan egyértelmű útmutatással szolgálnak: ״Kizárólag abból a célból teremtettem, hogy Alkotómat szolgáljam” (Kidusin 82a.). Az embernek nincsenek ״saját” ügyei, olyan ügyei, amelyeknek nincs közük az Örökkévalóhoz. Minden, amit egy zsidó tesz, szolgálattétel a Teremtője felé. Egy zsidó azzal szolgálja az Örökkévalót, hogy teljesíti az Ő akaratát, beleértve ebbe a következő irányelvekét is ״Mindent az ég kedvéért cselekedj” (Az atyák bölcs tanításai 2:12.) és ״minden utadon gondolj rá” (Példabeszédek 3:6.). Még akkor is, amikor azok a ״te” útjaid és a ״te” cselekedeteid - vagyis az ember személyes dolgai, üzleti ügyei vagy életének bármely más személyes aspektusai esetében -, azok az ״ég kedvéért” kell hogy történjenek. Egy zsidó ember egész létének az a célja, hogy a világot egy az Örökkévaló számára megfelelő lakhellyé formálja át, hogy az anyagit az Az ünnepekből a hétköznapokba Míg Tisré havában az Örökkévaló szolgálata a hónap számos ünnepnapja körül forog, addig az év többi részében az istenszolgálat elsősorban hétköznapi dolgokon keresztül valósul meg. Ez az utóbbi fajta szolgálat, melyre a ״Jáköb pedig útjára ment” (lMózes 32:2.) tórái vers utal, a zsidó ember ama legfőbb küldetése, hogy ezt a fizikai világot az Örökkévaló lakhelyévé tegye. Az év minden egyes hónapja egyedülálló a maga jellegzetes eseményeivei és történéseivel. Tisré hava mindazonáltal kiemelt helyet foglal el a hónapok között egymást érő ünnepnapjai - Ros Hásáná, Jóm Kipur, Szukkot, Smini Áceret és Szimchát Torá - okán. Egyetlen más hónap sem bővelkedik ennyi és a megfelelő istenszolgálati rítusok szempontjából is ennyire váltózatos ünnepnapban. Spirituális szolgálatot azonban nem csupán ünnepnapokon végez az embér. Egy zsidónak az év minden egyes napján, az ünnepnapokon és a hétköznapokon egyaránt szolgálnia kell Teremtőjét. Tisrét pedig márchesván hava követi, melyben újra kezdetét veszi a rendes és rendszeres, a tisré haviétól eltérő istenszolgálat. A két hónap között radikális az átmenet. A ünnepek a szentség napjai, melyek mentesek a hétköznapi élet fáradalmaitól. Egy zsidó ilyenkor a teljes napot egy a földi dolgoktól elemeikedett, magasabb síkon tölt, eltiltva mindenféle munkától és átadva magát az Örökkévalónak és az Örökkévalóval való örvendezésnek. A nap szent, a zsidó megszentel és megszenteltetik; a jámborság, az istenesség már-már tapintható a levegőben. Hétköznapokon a zsidó és Teremtője közötti kötelék nem ennyire szemmel látható. Az ember ilyenkor, mivel már nem képes automatikusan felülemelkedni rajta, belemerül a hétköznapok világába, meghitten belevonódik annak szokványos dolgaiba, és tevékenységeiben nem lépi túl annak határait. Istenszolgálat a hétköznapokon Egyes helyeken a Szimchát Torá ünnépének kimenetelét szokás e szavak-2
